Talán regisztráció

 

 

 

 

 

 

 

Regisztráció

Pocaklakó fejlesztése - lehetséges?

 

Igen, lehetséges :-) - sőt! Kifejezetten segíted kisbabád fejlődését!

Azok a babák ugyanis, akikkel már szülés előtt játszott, foglalkozott az anyuka, sokkal fejlettebb idegrendszerrel születnek, nyitottabbak, később pedig a tanulásban is jobban teljesíthetnek.

 

Hogyan fejlesztheted?

Simogatás – várandósságod elején még annyira pici kisbabád, hogy, noha konkrétan kezed érintését még nem érzékeli, de az abból áradó energiát, szeretetedet igen. Amikor majd már érzed mozgásait, azt is fogod tapasztalni, hogy meg tudja különböztetni a Te simogatásodat másokétól. Míg a Te kezedre aktívan válaszol, más érintésére akár visszahúzódással, némi gondolkodási idővel is reagálhat, mire visszajelez.

Úszás – úszás alkalmával izmaid a baba számára kellemes mértékben feszülnek meg (persze nem az erőltető, úszásformák esetében), és mivel javul szervezeted vér és oxigén ellátása amiből Ő is részesül, az aktív pihenés mindkettőtöknek jót tesz.

Tánc – vannak kifejezetten kismamáknak szóló táncórák, de amíg jólesik, otthon is nyugodtan mozoghatsz. A zene és tested ritmusát babád is érezni fogja, fejlődik ritmusérzéke, ez pedig sok olyan későbbi tevékenységéhez segítség lesz, amiben valamiféle ritmus van – tulajdonképpen a mozgásfejlődés minden szakaszában.

Éneklés – a zene mellett az éneklés egy olyan eszköz számodra, ami a babát több szempontból fejleszti, hiszen nem csak kívülről fogja hangod hallani, hanem belülről is. Érezni fogja a dal ritmusát, főleg, ha pocakodon keresztül ujjaddal ütöd is a ritmust. Amikor már érzékeli a fény-árnyék hatást, akkor mindez még azzal is kiegészül, hogy fejecskéjét kezed irányába fordítja. Érdemes olyan dalokat választani, amit majd később is altatóként szeretnél énekelni, fel fogja ismerni babád a dallamot és sokkal hamarabb nyugszik meg, mintha ismeretlen lenne számára.

Meseolvasás – az énekléshez hasonlóan a hangod ebben az esetben is kintről és bentről is hallatszik babád számára, ami különösen érdekes lehet, az a hangsúly, amire felfigyel majd akkor is, ha születése után olvasol mesét neki. Sőt, minél több beszédet hall, annál jobban kialakul a számára ismerős hangkészlet – ha úgy vesszük, ennek köszönhetően már az anyaméhben elkezdődik a nyelvtanulás.

Minél többet beszélsz hozzá vagy mesélsz, annál többet hallja anyanyelvét – ez pedig abban, hogy ez legyen a számára biztonságot adó nyelv, nagyon fontos.

Hinta – ha Te hintázol, a baba is hintázik. Idegrendszerének a mozgásért, egyensúlyért felelős területeit fejlesztheted ezzel.

Masszázs – a kismamamasszázstól Te magad fogod frissebbnek, pihentebbnek érezni magad, vérkeringésed javul, ami jó a babának is. Nem beszélve a nyugalomról, ami számára a biztonságérzetet növeli.

Bökdösés – nem erősen, és csak akkor, ha Ő kezdi. Amikor érzed, látod mozgását, ott, ahol pocakod kipúposodott, nyugodtan jelezd – látlak! Simogasd vagy óvatosan bökdös vissza ott, ahol az Ő valamije (sarka? Keze? Térde?) kidudorodott – ha úgy gondolja, válaszolni fog rá. Először lehet, hogy meglepődik, de ha hozzászoktatod, rájön, hogy így tud veled kommunikálni. Kiválóan fejleszti a non-verbális kommunikációt.

Bevilágítás – amikor már érzékeli a fény-árnyék különbségét, jó játék lehet egy lámpával irányítani figyelmét. Nem lesz számára bántó a fény, hiszen mindent  a Te pocakodon keresztül, narancs-pirosban lát. Fény hatására ezt a pirosas színt erősebben látja, figyelmét, koncentrációs képességét fejlesztheted ezzel – hiszen, ha meghatározott időközönként ki-be kapcsolod a lámpát, észre fogja venni a szabályszerűséget – és várni az újabb sötét és világos periódust.

Viszont ahhoz, hogy ne várjon tovább feleslegesen, ha Te unod meg hamarabb, találj ki valamiféle jelzést arra, hogy itt a vége – ezt meg fogja tanulni. Ha Ő akarja befejezni a játékot, azt fogja jelezni.

Zene, zenélő játék – ha szeretnéd hozzászoktatni babádat bizonyos dallamokhoz, amiket majd születése után is fog hallani, kezdd el bátran. Amellett, hogy jelezni fogja, tetszik-e neki vagy sem, nagyszerű memóriafejlesztő játék. A zene alapvetően a beszédfejlődés és az érzelmi kiegyensúlyozottság alapját képezi – nem beszélve arról, hogy a hangokkal később is kommunikálhattok majd. Jó móka lesz dallamokkal beszélgetni.

Torna, jóga, pilates – a kismamatornára és jógára és pilatesre is a, nyugtató érzés és a kellemesen feszülő, babát masszírozó, szülésre felkészítő izommunka jellemző. Mindenképpen csak addig és úgy végezd, ahogyan kellemes számodra, hiszen mindenkinek más állapotban edzettségben vannak az izmai.

Zuhany – a zuhany bizsergetését pocakodon keresztül kiválóan érzi a baba, játszhatsz vele úgy hogy hol ráengeded a vizet, hol nem, vagy a derekad körül körbe ereszted magadra – így mindig máshol fogja érezni és a víz surrogását hallani. Szuper figyelemfejlesztő játék.

Elmesélni neki, mi fog történni a születésekor – ne gondold, hogy nem érti. Olyan kapcsolat van köztetek, ami szavakba nem önthető. Érezni fogja, hogy figyelnie kell Rád, hogy bármi is történik, bármiről is mesélsz, bízhat Benned.

Bár a halláshoz szükséges szervek a várandósság 5-6. hónapjára fejlődnek ki teljesen, babád már jóval korábban érzékeli a hangok hatásait.

Azok a babák, akik zenét hallgatnak később a beszédfejlődésben is jobban teljesítenek majd – hiszen a beszéd is hangok sorozata, mint a zene. Mivel a hangsúlyokat is stabilabban tudják elhelyezni, így érzelmileg kiegyensúlyozottabbak, magabiztosabbak lesznek, arról nem is beszélve, hogy a sokkal bátrabban kommunikálnak már születésüktől fogva hangokkal a síráson kívül is – hiszen ismerősek lesznek számukra. Ha pedig már ismert zenét hallanak, arra pozitívan reagálnak: mosolyognak, megnyugszanak, könnyebben alszanak el, mert az anyaméhben megszokott biztonságban érzik újra  magukat.

Zeneválasztás

Sok vizsgálat folyt már azzal kapcsolatban, hogy a babák milyen zenére hogyan reagálnak. Egy biztos, ami neked nem tetszik és ideges leszel tőle, az babádra is így fog hatni, hiszen a Te érzéseid hatnak rá. Fordítva azonban ez nem feltétlenül lesz igaz, előfordulhat, hogy amit Te szeretsz, az babádnak valamiért nem nagyon tetszik. Figyelj jelzéseire és meg fogod őt érteni. Az is lehet, hogy csak túl hangos neki.

A kutatási eredmények alapján Vivaldi és Mozart nyugtatóan hat a kis pocaklakókra, míg Brahms, Beethoven illetve az inkább zajt, mint dallamot tartalmazó rock és metál zenékre hiperaktív, többnyire erőteljes rugdalózás a válasz.

Hallgass vagy szeress bármilyen zenét is, ha figyelsz babád jelzéseire, biztosan megtaláljátok azt, ami mindkettőtöknek tetszik :-).

És mit tud a Pocakzene?

A „Pocakzene – magzati hangszórók és zenei rendszerek” munkanéven futó projekt azokra a vissza nem térő lehetőségekre igyekszik építeni, amelyeket a magzati kor biztosít. A projekt, amely a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) Innocsekk pályázatának nyertese, a teljes család magzattal való kapcsolatát és ennek további lehetőségeit vizsgálja. „Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a kismamák és a magzatok egyaránt nagyon jól reagálnak a közös zenehallgatásra, és mindez elősegíti a bensőséges kommunikációt, közös élményt nyújt a születendő gyermeknek és a szülőknek. A vizsgálatban résztvevő magzatok egyértelműen reagálnak az ismert zenére és egyes kismamák ezt használják önmaguk lenyugtatására, avagy a baba figyelmének felkeltésére is” – mondja Békési Zsuzsanna, a Pocakzene projekt menedzsere és a kutatás szakmai vezetője.

PARTNEREINK

 

 

Baba Direct

Kapcsolat