Talán regisztráció

 

 

 

 

 

 

 

Regisztráció

Megőrjít, hogy minden szanaszét van? Így lehet állandó rend a lakásban!

Akár suvickolunk egész nap, akár nem, az ember feje fölött időnként összecsapnak a hullámok és úszik az egész lakás – főleg, ha gyerekekkel lakunk egy háztartásban!

A nagyobbak már könnyen megértik, hogy holmijukat, játékaikat el kell pakolniuk maguk után, de a kis totyogók leginkább szétszedni szeretnek mindent – még az éppen kivasalt, összehajtott ruhákat is.

Ördögi körnek tűnik, hiszen mire az egyik dolog kész, addigra a másikat kezdheted újra, ha pedig közben meg kell állni pelusozni, bibit gyógyítani, könnyen félbe maradnak a dolgok és útjára indul a káosz.

Csorba Anita, tértervező, az inspirációk.hu bloggerének ötleteiből válogattuk össze néhányat, melyek a legrövidebb idő alatt hozhatnak látványos változást otthonodban!

1. Szelektálj rendszeresen: az álom otthon legnagyobb és állandó ellensége a kupi! Kupis lakást nem csak nehezebb tisztán tartani, hanem elvész benne a szépség. Hiába fektetünk sok energiát otthonunk megszépítésébe, ha sok kacat van elöl, nem tudjuk élvezni gyümölcsét. Szelektálj rendszeresen, évszakváltásnál és nagytakarítás előtt mindenképpen!

2. Amit elkezdtél, fejezd is be! Komolytalan pontnak tűnik, de nem az! Rengeteg időt takaríthatsz meg azzal, ha mindig akkor projektet vállalsz be csak, amennyi időd van. Újra felvenni a fonalat, hol is tartottam, mit is fejeztem már be??? - rengeteg időnkbe kerül, ezt megspórolhatjuk ezzel a taktikával. Arról nm is beszélve, hogy könnyebben is rávesszük magunkat, ha tudjuk, hogy sikerélményben lesz részünk a végén.

3. A legnehezebben rendben tartható területekre találj ki új megoldást! Például, ha a cipők mindig elől vannak, akkor vezess be új szabályt, mindig rakd el őket hazaérkezéskor rögtön. Ha a mosatlan gyakran púpozódik a mosogatótálcádban, igyekezz inkább többször azonnal elöblíteni azt az egy-két bögrét, hiszen az csak egy percig tart, míg ha megvárod, amíg összegyűlik a mosatlan, utána már tényleg nehezebb energiát gyűjteni egy fél órás mosogatásra, és elkezdődik az ördögi kör. Próbáld meg, hidd el, ha rendesebb a lakásod, új erőket nyersz belőle. 

Cipők rendszerezéséhez pedig ez is jól jöhet – megvalósíthatod akár egy szekrény belsejében:lakberendezés rendszerező ötletek tárolás4. Az ajtók belső felületét is kihasználhatod, legyen az szekrény ajtaja vagy akár a spájz, fürdő, wc ajtajának kihasználatlan belső felülete! Rengeteg, egyébként elkallódó kesztyűt, sálat, tehetsz a felerősített kosarakba, vagy éppen papírtörlőt, illatosítót – attól függ, minek is az ajtaja ez

lakberendezés rendszerező ötletek tárolás5. A konyhaszekrényből folyton kicsúszó edénytetők sok bosszúságot tudnak okozni, főleg, ha valamit gyorsan szeretnél elővenni, mégis a tetőkkel kell zsonglőrködnöd – főleg, ha üvegből készültek:

Keress rendszerező eszközöket, lakberendezési kiegészítőket, hidd el, ezek nagyon hasznosak! 

Anita legkedveltebb videója is erről szól, ha például gardróbodban szeretnél rendet rakni:

 

 

 

Jó válogatást!

 

Forrás: www.inspiraciok.hu

 

 

 

 

 

PARTNEREINK

 

 

Baba Direct

Kapcsolat