Talán regisztráció

 

 

 

 

 

 

 

Regisztráció

Unod a szokványos dekorációt? Készítsd el ezeket!

 

Nyúl, tojás, csibe figura egy kosárban; festett, műanyag és hungarocell tojások barka ágon lógva – szép-szép, de szinte minden háztartásban egyforma dolgokba futsz bele. Vágyunk az egyedire, hogy kicsit különlegesebb legyen az ünnep, de a boltok polcain vagy méregdrága megoldások sorakoznak, vagy csak az évről-évre megmaradó, szokásos dolgokat.

Kézzel készítésbe sokan azért nem vágnak bele, mert tartanak a „gagyi” érzésétől és valljuk be, ha valamibe márt több órányi melót fektetünk, akkor annak szeretnénk a teljes ünnepkör vagy akár évszak alatt, netán jövőre is gyönyörködni.A következő 10 ötlettel biztosan kitűnik majd otthonod a többi közül 😊!

1.Tojás-váza

Kevésbé törékeny és méretében is nagyobb a kacsa vagy liba tojása egy normál tyúktojáshoz képest, szép fehér színe pedig csodaszép látványt nyújthat – főleg az ablakan.

A váza elkészítésekor a tojások tetejét kell csupán megtörni és akár szabályos, akár szabálytalan alakban eltávolítani úgy, hogy vizet téve bele, meg tudja tartani a néhány szálas kis csokrokat. A tavasz színeit a tojásokra ragasztott szalagok adják, melyeket különböző hosszúságban a karnisra erősítve mér el is készítettük az egyik leglátványosabb dekorációt.

2.Kapaszkodó nyuszi

Kapaszkodhat bármire, így jól mutat akár a terített húsvéti asztal egyik táljának szélén, egy vázán vagy a konyhaszekrény ajtaján mászva. Meghajtott mancsai tartják fent - mi levegőre száradó gyurmából készítettük el, de tökéletes megoldás lehet a szódabikarbónás alapanya vagy a só-liszt gyurma is. Ha pedig időd engedi, vastagabb filc anyagból is készülhet, ebben az esetben a mancsok formáját vizesen tudod kialakítani, megszáradva megtartják azt.

3.Egy pohár hangulat

Nagyobb borospohár esetén szépen mutat, ha kisebb csoki vagy egyéb anyagból készült tojás kerül natúr vagy akár a tavasz színeit viselő rafiára. Ha viszont méretesebb vázába teszed a tojásokat, akkor jobban mutat, ha a tojás normál méretű lesz.

4.Báránybőrbe bújt csokitojás

Ez a dekoráció társainál kissé időigényesebb, de a látvány bőven kárpótol majd mindenkit. Nem romlik sem a csoki, sem az íróka, sem a marcipán, így akár egész tavasszal (ha csak fel nem falja valaki) díszítheti asztalodat. Bundája nem más, mint a mézeskalácshoz használt máz vagy más nevén íróka – a megfelelő sűrűségben, hogy a kanyarintott formát megtartsa.

5.Nyulambulam fakanál

Akár bábként, akár virág mellé fúrva is jól mutatnak ezek a kedves fakanál nyulak – sőt, akár tojás helyett ezt is kaphatják a kis locsolók ajándékba 😊.

6.Nyuszi ül - az asztalon

A tojásnak akár gyorsan nyuszi arcocskát is kanarinthatunk, de tökéletesen fest úgy is, ha csak szalaggal átkötött nyuszifüleket kap. Akár ezzel az egy dekorációval is mesésen húsvéti hangulatúvá varázsolhatod terített asztalod!

7.Ha sok a locsoló és svéd az asztal

Higiéniai és takarítási szempontból sem utolsó megoldás az, ha a terített svédasztalon az evőeszközök külön csomagolva répára hajaznak. Zöld készlettel és narancs színű szalvétával pikk-pakk, újabb egyedi színfolt lehet ez is a konyhában.

8.Gyöngyös tojás – mesés hangulat

Mintha egy hercegnő lakosztályába lépnénk, olyan mesés hangulatot varázsolhatsz ezekkel a ragasztott gyöngyökkel díszített tojásokkal.

9.Nyuszis reggeli

Hogy milyen tésztából készül a nyuszi, az szinte teljesen mindegy, a lényeg a reggeli hangulata. Lehet sós vagy édes kifli, esetleg házi készítésű kakaóscsiga, briós, de akár sima kalács tésztája is az alap – az ünnephez a forma igazodik, ami a nyuszin kívül lehet csibe, tojás vagy barika alakra is formázva.

De persze a legfontosabb a gyerekek öröme, amit a sok közös készülődéssel szerzett élménynem köszönhetően biztosan hatalmas lesz!

Egy darabig én is azt hittem, az a legfontosabb, hogy az ünnep világbajnok szépségű legyen az otthonomban és az asztalomon is egyaránt – aztán rájöttem, hogy ezt a szépet nem az elkészült dolgokban fogom megtalálni, hanem - legyen akármilyen is az apró kezek segítette „mű” kinézete végül, a valódi szépséget az Ő pici szívükben találom meg.

10.Zokninyúl

És az elmaradhatatlan Húsvéti elem: a nyuszi - tündéri ajándék lehet és bármely gyerkőc kedvencévé válhat akár a kislány, kisfiú formában ez a nyuszi figura (lány nyuszinak tolból akár szempillát is ragaszthatunk). Néhány öltés, egy kis tömőanyag, gomb szemecskék – és már kész is az új puha kedvenc. Ruhát pedig annyit adsz rá, amennyit csak szeretnél, sőt! Az ajándékozás után a gyerekekkel együtt akár egy egész ruhatárat is készíthettek a kis barátoknak 😊!

képek forrása: www.pinterest.com és saját képek

21. hét – Babával otthon

Anya - Baba pihenése

 

 21.hét képHa kisbabád nem túl jó alvó, akkor mostanra már igazán érezheted az alváshiányt, hiszen öt hónapja nem tudod átaludni az éjszakákat. Ideges, ingerlékeny lehetsz, ami - mint egy ördögi kör – hatással lehet babád alvására is, hiszen a Te rezgéseid nagy mértékben hatnak a picire.

20. hét – Babával Otthon

Adjunk-e gyógyszert a babának?

 

A legtöbb szülő óvatos, amikor fájdalomcsillapítót kell adnia a babájának, mert félelmei vannak a gyógyszerek veszélyeit illetően. Ha azonban követed az adagolási útmutatót, és mindig csecsemőknek való gyógyszereket alkalmazod – természetesen csakis orvosi utasításra (felnőtt gyógyszert sem a hatóanyagok típusa, sem azok mennyisége miatt nem adhatunk!), akkor a baba tökéletes biztonságban lesz.

baba 20.héthez

19. hét – Babával otthon

Bébiételt, de milyet?

 

Bár minden anya nagyon jól tudja, hogy a legjobb az, ha kisbabája 6 hónapos korig kizárólag akár anyatejet kap, de ha már elkezdted a hozzátáplálást, talán már felmerült benned, hogy adj-e készen kapható, üveges bébiételt kisbabádnak, ha esetleg elfogyott a korábban lefagyasztott bébiétel és éppen nincs időd az újabb adag elkészítésére? Természetesen a legjobb az, ha 6 hónapos koráig többnyire anyatejet kap.

Rengeteg ilyen üvegben ma már bio alapanyagokból készült ételek vannak. Ezeket a babák szeretik, ráadásul biztos lehetsz benne, hogy az ételek tökéletesen tiszta körülmények között készülnek. Ha elmész otthonról a picivel, akkor jobb, ha ilyen üveges bébiételt viszel magaddal, mert a házilag készített ételek szállítása higiéniai problémákkal járhat, különösen a nyári hőségben.

Az üveges bébiételnek az egyetlen hátránya, hogy költséges; lényegesen olcsóbb, ha magunk készítjük el az ételt, különösen ebben az életkorban, amikor az üveg tartalmának zömét még lehet, hogy ki kell dobnod, mivel felnyitás után legfeljebb 24 óráig tárolható.

És, bár az üveges bébiételek nem olyan ízesek, mint amit otthon főzünk – hiszen a házi ételnél nincs jobb, de ha mégis az üveges bébiételt választod időnként, ne legyen bűntudatod, nem ártasz vele a babának, különösen az elválasztásnak ebben a korai szakaszában, amikor a csecsemők a tápanyagok és kalóriák zömét a tejből, és nem a szilárd ételből kapják.

 

A beteg baba és az ALVÁS

A babánál mostanra valószínűleg kialakult valamilyen alvási ritmus, ez azonban néhány nap után felborulhat, ha megbetegszik, vagy elkezdődik a fogzás.

Kisbabád ilyenkor nem úgy viselkedik, ahogy szokott, éjszakai sírása a túlzott kifáradásra, dühre vagy éhségre jellemző sírásból fájdalmas sírásba vált át - ez általában élesebb. A beteg babák és kisgyermekek esetében az a szabály, hogy nincsen szabály, ezért, ha a jó alvási rutin kialakításán dolgozol éppen, akkor a betegség idejére az egészet felejtsd el. Éjszakánként adj neki annyi megnyugtatást és tejet, amennyire szüksége van. A beteg csecsemőt sírni hagyni veszéllyel járhat, mert nagyon magas láza is lehet, amit, ha nem veszel észre időben, nagyobb baj, akár lázgörcs is lehet belőle.

Az alvástréning egyetlen része, amihez a betegség alatt is ragaszkodhatsz, az a lefekvési idő – feltéve, hogy alvásszükséglete nem változott a betegség miatt, amiért esetleg jóval korábban vagy más időszakokban alszik, mint egészségesen. A lefektetéssel kapcsolatos megszokott rend – nem csak az időpont, hanem a fürdetés, stb. megszokott rendje – biztonsággal fogja eltölteni, így könnyebben meg is nyugszik, ha rosszul érzi magát.

 

ETETÉS

Ezen a héten bővítheted tovább a kínálatot oly módon, hogy néhány naponta bevezetsz egy-egy új ételt. Ha a babának ízlenek, akkor nagyjából mostantól kezdve már naponta kétszer is adhatunk neki belőlük, mondjuk tízóraira és uzsonnára.

Fagyasztás és tárolás

Miután belelendültél a pürék készítésébe, főzz nagyobb mennyiségeket – ezzel időt takaríthatsz meg. A leturmixolt pürét teheted rugalmas jégkockatálcákba. Miután a kockák megfagytak, pattintsd ki és tedd nejlonzacskókba őket. A zacskókat érdemes felcímkézni dátummal együtt, mert maximum hat hétig tárolhatjuk őket a mélyhűtőben.

A megfagyott kockákat serpenyőben is felfőzhetjük, vagy főzés előtt egy éjszakára tegyük át őket a hűtőbe, hogy felengedjenek! Minden fagyasztott ételt alaposan át kell főzni, majd a lehető leghamarabb elfogyasztani, mert így a legkisebb az ételmérgezés veszélye.

Mielőtt megetetnéd kisbabádat, mindig kóstold meg az ételét a hőmérséklet miatt. Különben is jó, ha a pici lát bennünket enni, mert a közös evés a legtermészetesebb módja, hogy kedvet csináljunk neki. Valószínűleg nem fogja az egészet megenni, de a maradékot ne tedd el, mert a csecsemők könnyen kapnak ételmérgezést. Ezért a megmaradt ételt legjobb, ha magad eszed meg, egy kicsivel több zöldség csak jót tesz, a baba pedig látni fogja, hogy az ő papija olyan finom, hogy még anya is megeszi.

Italok

  • Anyatej

Miközben a baba megszokja, hogy több szilárd ételt egyen, lehet, hogy valamivel kevesebb tejet akar, és talán egy etetést is elhagy. Legalább hat hónapos koráig azonban továbbra is a tej marad a fő tápláléka és fő tápanyagforrása.

  • Víz

A babát minden étkezésnél egy babapohárból megitathatjuk felforralt, majd lehűtött vízzel. Ebben az életkorban jól használhatók, bár lehet, hogy több fajtával kell kísérletezni, mire kiderül, melyik típust szereti a gyermeked.

A babának először valószínűleg nem fog ízleni a víz, mivel nem édes, de ne add fel! Te magad is igyál néhány kortyot, csinálj játékot a pohárból való ivásból.

  • Gyümölcslé

Állj ellen a kísértésnek, hogy a babádnak bolti gyümölcslevet adj. akár hígított formában is! Lehet, hogy egyesek azt mondják, hogy adható, azonban az ilyen készítményeknek köze nincs a valódi, frissen késztett és otthon leszűrt gyümölcsök levéhez.

Persze a házilag préselt levekkel is csak óvatosan, a fogak szempontjából káros a túl nagy mennyiség, mert még a valódi gyümölcslében is van cukor, ráadásul savas kémhatású. Miközben a baba lassan issza a pohárból, a fogaira megy, és fogszuvasodást okozhat.

A gyümölcslé előnye az, hogy édes íze miatt a baba könnyebben elfogadja, mint a vizet és elég sok vitamin vihető be így a pici szervezetbe – de akkor már inkább maradjunk a tízóraira vagy uzsonnára adott, a rostokat is tartalmazó gyümölcspépnél és az ital pedig maradjon a víz.

 

FEJLŐDÉS ÉS JÁTÉK

A baba mostantól kezd mindent a szájába venni, és rágcsálni, szopogatni a tárgyakat. Így tudja megtapasztalni az új dolgok állagát, formáját, mert szája érzékenyebb a tapintásra, mint az ujjai.

Mivel már jól meg tudja fogni a játékokat, bosszantani fogják a kiságya fölé akasztott mozgó tárgyak, mert nagyon szeretné elérni őket, ezért immár jobbak a kiságy rácsához erősíthető játékok, mivel ezekkel játszani is tud. Rengeteg élénk színű, tépőzárral odaerősíthető játékállat kapható, de lehetőleg lefekvéskor inkább vegyük el tőle, és csak reggel adjuk oda, amikor már felébredt – így nem áll fent annak a veszélye, hogy valamiért leesik, megüti a babát egy játék, esetleg a légút elé kerülhet.

A reggel a kiságyba tett játékokkal a kora reggeli evés után vissza is teheted a babát az ágyába, így hamarosan egyre hosszabb ideig eljátszik egyedül a kiságyában.

 

A HÉT BIZTONSÁGI TANÁCSA - Vágd le a gombokat a játékokról!

A játékokon ne legyenek gombok vagy apró darabok, amelyeket a baba lerághat és lenyelhet! Kisbabád eljutott abba a korba, amikor kezd a szájába venni mindent és ha fogzik, akkor fogínyével erősen „haraphat”.

 

MIKOR FORDULJ ORVOSHOZ?

Fülfertőzés

Ha a baba a fülét húzogatja vagy a fejét rázza, az arra utal, hogy egyik vagy mindkét füle fáj. Az is lehet, hogy a szoptatás fájdalmas számára, és különösen súlyos fülfertőzés esetén lehet, hogy órákig élesen sír, és nem hagyja, hogy letedd – részben azért, mert megnyugtatásra van szüksége, részben pedig azért, mert fekvő helyzetben a fülfájás rosszabbodik. A fogzás tünetei is hasonlóak, ezért nézd meg, nem készül-e a foga áttörni az ínyét.

A fülfertőzés gyakran a megfázás körülbelül negyedik napján alakul ki, mivel megfázáskor a nyálkahártya az orrban begyullad és megduzzad, a váladék pedig csak a fül irányába tud haladni, ha nincs rendszeresen és alaposan kitisztítva minden orrüreg. Erre a legalkalmasabb a porszívóra szerelhető orrszívó, mely kellő erővel tudja eltávolítani a váladékot. Sajnos a kisebb, elektromos, illetve kézi orrszívók nem alkalmasak arra, hogy ezt maradéktalanul megtegyék – a legerősebbnek hirdetett verzió is messze elmarad teljesítményben attól, amire szükség van, viszont sokszorosába kerülnek (feleslegesen) a porszívós változatnak.

Az orrszívás az az eset, ahol nem szabad annak számítania, hogy a babának tetszik-e vagy sem, sír-e vagy sem – itt az egészsége a tét, így akár lefogva, de mindenképpen alaposan meg kell tisztítani az orrüregeket.

Ha mégis kialakul a fülfájás és a babának láza is van, akkor vidd orvoshoz, aki meg tudja állapítani a fülgyulladást, és valószínűleg antibiotikumot is felír. A fogzás is okozhat fülfájást, ezért anélkül, hogy orvos látta volna, ne kezdj el semmilyen házi kezelést – lehet, hogy nincs is rá szükség vagy nem arra van, amit alkalmaznál.

Nem megfelelő kezelés esetén a fülgyulladástól beszakadhat a dobhártya, ami hegesedéssel gyógyulhat, halláskárosodást eredményezve – így nem éri meg kísérletezni.

 

EGY KIS ELŐRELÁTÁS

Üveges bébiétel beszerzése

Saját dolgod megkönnyítésére néhány üveg bébiételt érdemes beszerezned, még akkor is, ha házilag akarsz főzni a babának! Az üveges bébiétel jól jön sürgős esetekben, pl. ha el kell menned otthonról, és valaki másnak kell megetetnie a babát, akkor sokkal könnyebb az illetőnek kinyitni egy üveget, mint a mélyhűtődben kotorászni, és a pürékockák felolvasztásával vacakolni. Az üveges bébiétel akkor is praktikus, amikor a babával együtt indultok útnak – és persze sokkal higiénikusabb is, mint az otthon főzött étel, mert a lezárt üveget nem kell lehűtve tartani.

 

 

18. hét – Babával otthon

A püré korszak kezdete

 

Az evés tanulása izgalmas időszak. A legtöbb anyuka amiatt aggódik, hogy gyermeke nem eszik eleget, később pedig amiatt, hogy nem táplálkozik eléggé egészségesen.

17. hét – Babával otthon

Mit egyen a baba?

A picik 4 hónapos kora után már nagyon sok anyuka szeretne áttérni a szilárd ételekre, a legújabb trend szerint azonban azt tanácsolják az egészségügyi szakemberek, hogy érdemes megvárni, amíg a baba betölti a hat hónapot.

A szoptatott babáknál azért tanácsos később bevezetni a szilárd ételeket, mert így kisebb a légúti fertőzések és a hasfájás, emésztési problémák veszélye - az anyatej ugyanis védelmet nyújt ezek ellen. Egyes vélemények szerint a korai elválasztást az allergiás betegségek gyakoribb előfordulásával is összefüggésbe hozható, mivel ebben a korban a belek még nem elég fejlettek a szilárd ételek hatékony megemésztéséhez. A szilárd ételekkel azért is célszerű várni, mert a babák a tejből könnyebben veszik magukhoz a kalóriákat, mint a szilárd ételekből.

ALVÁS

Ha a baba súlya elérte a 7,3 kg-t, akkor fizikailag már képes arra, hogy nyolc órát aludjon evés nélkül. A valóság azonban más. A legtöbb ilyen korú csecsemő az éjszaka folyamán még többször felébred, így ne aggódj - sőt, sok baba még bőven egy éves kora után is többször ébred éjszaka, erre nincs szabály vagy működő recept.

ETETÉS

A következő jelek arra utalhatnak, hogy a baba fizikailag megérett arra, hogy szilárd ételt egyen:

  • A baba a szájába vesz dolgokat, és érdekli, amit mi eszünk
  • evés közben figyeli a többieket, a villát, tányért is meg akarja fogni
  • éjjel gyakrabban ébred fel, mint korábban, és enni akar
  • etetés után egy órán belül megéhezik

ÉRETT A BABA ARRA, HOGY SZILÁRD ÉTELT EGYEN?

Ha a fenti jeleket mutatja, akkor valószínűleg már közel van ahhoz, hogy szilárd ételt egyen. Ám mielőtt erre áttérnétek, az alábbi lista alapján el tudod magad is dönteni, hogy fizikailag is megérett a kisbabád erre a lépésre:

  • A baba megduplázta a születési súlyát - ez azért fontos, mert a szilárd ételre való áttérés után súlya nem fog olyan ütemben gyarapodni, mint eddig. A sárgarépapüré és a babarizs laktatóbb, mint a tej, ezért a baba hamarabb eltelik velük, így kevesebb kalóriát fogyaszt.
  • Szilárdan tartja a fejét, és megtámasztva jól tud ülni.
  • A családban nem fordult elő ételallergia. Ha igen, akkor a baba hat hónapos kora előtt nem kapjon szilárd ételt
  • A babánál eltűnt nyelvkilökő reflex, amely az újszülötteknél abban nyilvánul meg, hogy ha bármilyen szokatlan dolog kerül a szájukba, azt nyelvükkel kilökik. Ez egy védekező mechanizmus, amit lehet, hogy csak akkor észlelsz, amikor szilárd ételt adsz a babának. Ha kilöki, akkor a szilárd ételekkel néhány hétig még érdemes várni.

ÉTELALLERGIA, ILLETVE -ÉRZÉKENYSÉG

Egy-egy új étel bevezetése legalább 3 nap legyen. Ha ennyi idő alatt nem tapasztalható esetleges allergiára vagy érzékenységre utaló jel, akkor az adott étel kipipálva, jöhet a következő. Ha viszont minden nap másikat kapna, nehezen lehetne kideríteni, hogy egy-egy kiütés vagy más allergiára utaló reakció esetén vajon melyik okozhatta. Attól, hogy unalmassá válik egy-egy íz a babának, nem kell tartani, hiszen az anyatej vagy tápszer után annyira új számára az eddig ismeretlen íz, hogy akár hetekig is elvolna vele.

Új ételt mindig délelőtt vagy koradélután érdemes adni. Ha esetleg allergiás tünet jelentkezne, éjszaka sokkal nehezebb akár az emésztési zavarokat, akár súlyosabb reakciókat orvosi segítséggel kezelni – ha egyáltalán észrevesz az ember egy-egy elváltozást éjjel.

Ha egy új étel enyhe reakciót vált ki a babánál, akkor érdemes várni néhány hétig, mielőtt újból ezt kapná.

PELENKÁZÁS

A szilárd ételek bevezetése nem okozhat változást a baba vizeletének mennyiségében, ezért a napi nedves pelenkák száma nem csökkenhet. A széklet egy kicsivel szilárdabbá válhat, és gyakorisága csökkenhet a következő hetekben.

FEJLŐDÉS

Ha a baba hason fekve már az alkarjára tud támaszkodni és felemelkedni, akkor a következő lépés az, hogy mellkasát és két lábát egyszerre tudja felemelni a földről. Ez megint abban segít neki, hogy törzsének izmait megerősítse a későbbi mászáshoz. Addig is élvezni fogja, hogy karjaival hadonászhat, és „repülőgépet” játszhat.

Ebben a korban már kifejezetten figyelnek és szeretik a picik, ha gyermekdalokat hallanak, különösen akkor, ha a szöveghez tartozó mozdulatokat is végezzük vele. Miután ötször-hatszor hallanak egy dalocskát, már felismerik, és hamarosan lesz néhány kedvenc, amelyeket nagyobb korában együtt fogunk énekelni. A dalhoz kapcsolódó mozdulatok nagymértékben segítik az emlékezést, arról nem is beszélve, hogy amikor meghallják a dalt, a mozgás utánzásával tudják először tudtunkra adni a picik, hogy felismerték!

A HÉT BIZTONSÁGI TANÁCSA – Tegyél el minden veszélyes tárgyat a baba közeléből!

Amikor a baba már át tud fordulni, ügyelj arra, hogy ne hagyj a közelében semmilyen veszélyes dolgot, például nejlonzacskókat vagy olyan apró dolgokat, amelyeket a szájába vehet. Mindig rátartással számolj azzal is, hogy milyen messzire tud gurulni a baba, mert nagy meglepetéseket okozhat!

MIKOR FORDULJ ORVOSHOZ?

Melegkiütés

Gyakori kiütés, amely olyankor fordul elő, amikor a baba túl nagy melegben van – rendszerint nyáron, ha túl sok réteget rakunk rá. A baba verítékmirigyei még fejletlenek, ezért nem képes megfelelően hűteni a testét, mert „izzadás” helyett a mirigyek eltömődhetnek, ami a melegkiütés néven ismert. Apró rózsaszín dudorokat és hólyagokat fogunk látni a bőrén, gyakran a pelenka melletti ráncokban, a törzsén, az arcán és a hóna alatt. A baba valószínűleg ingerlékennyé válik, mert nagyon melege van, lehet, hogy az arca is kipirul.

Szabadítsuk meg néhány ruhadarabtól, és ha még egy óra múlva is vörös az arca, akkor vizes szivaccsal hűtsük le. Adjunk neki tejet, hogy ne száradjon ki, és nyissuk ki az ablakokat. A kiütésnek hamarosan el kell halványulnia, de ha a baba három óra elteltével sem hűl le, vagy ha láza van (hőmérséklete meghaladja a 38 fokot), akkor hívjunk orvost!

BESZÉLJÜNK AZ ANYUKÁRÓL IS!

Ha szoptatunk, és ezen a héten elkezdjük a szilárd ételek bevezetését, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy a következő két hónapban saját testsúlyunk csökkenése lelassul. Ez attól van, hogy kevesebb anyatejet termelünk, ezért kevesebb kalóriát égetünk el.

A dolog előnye az, hogy a szoptatás csökkentésével éhségérzetünk is csökken, ami segít a terhesség alatt felszedett kilók leadásában.

Egyes nők azt tapasztalják, hogy az utolsó fölösleges kilóktól csak akkor tudnak megszabadulni, amikor végleg abbahagyják a szoptatást – a női szervezetben a terhesség alatt zsírtartalékok halmozódnak fel, amelyeket a szoptatási időszak alatt nem tud leadni.

Alvási szokások – ahogy Nektek jó

16. hét – Babával otthon

 

Ha olyan szerencséd van, hogy mostanában kisbabád már kezdi átaludni az éjszakákat, annak örülhetsz! Ha viszont még messze van attól, hogy átaludja az éjszakát, akkor vigasztaljon az a tudat, hogy a többség így van ezzel – tíz hónapos korig a babák kb. 25 százaléknál is kisebb része alussza át az éjszakát.

A jó alvási szokások kialakítása

1. Vedd észre a babán a fáradtság jeleit

Amint a baba dörzsölni kezdi a szemét, nyűgösnek, kevésbé energikusnak vagy aktívnak tűnik, akkor itt az alvás ideje. Ilyenkor gyorsan tedd le aludni, mert az elalvási idő napközben nagyon rövid, aztán újabb energiakitörés következik. Az alvás idŐtartama függ az előző éjszakai alvástól, illetve a délelőtti aktivitás mértékétől is. Ám miután a nappali alvási ritmus kialakult, a pici minden nap nagyjából ugyanabban az időben fog elfáradni.

2. Vezess be egy szunyókálási rendszert

Pontosan úgy, mint a lefekvési időnél, a babának egyértelmű jelre lesz szüksége, hogy eljött az alvás ideje. Ez lehet egészen rövid és egyszerű, adhatsz neki egy kis tejet, aztán beteheted a hálózsákjába, elsötétítheted szobáját, vagy elvonulhattok kettesben -ahogyan az Neketek a legjobb.

3. Mit tegyünk, ha sír?

Gondold végig a listát: jóllakott, tiszta pelenka van rajta, ideje aludnia, mert több mint két órája fenn van, nem beteg és nem fáj semmije.

Vigasztalhatatlan sírás akkor szokott előfordulni, ha már annyira fáradt., hogy képtelen máshogy kezelni és panaszosan sír. Az időnkénti nyugalommal tarkított sírás fokozatosan átvált időnkénti sírással tarkított nyugalomba. Amire nagy szüksége van, az az, hogy rajtad érezze a nyugalmat – hiszen csak Benned bízhat. Ha még Te is ideges és feszült vagy, Ő biztosan képtelen lesz megnyugodni.

FEJLŐDÉS ÉS JÁTÉK

Ha a baba szeret hosszabb ideig hason feküdni, és az utóbbi hónapokban ezt rendszeresen megtette, akkor már van gyakorlata abban, hogy a kezére támaszkodva mellkasát felemelje a földről. Most már képes lesz arra, hogy felnyomja magát, és néhány percig az alkarjára támaszkodva alaposan körülnézzen. Ettől megerősödnek karjának és törzsének izmai, hogy kb. hét hónapos korában el tudja kezdeni a kúszást.

A baba ezen a héten fog „rátalálni” a kezére, egyre több dolgot fog megfogni, elérni, csinálni vele. A kezei rengeteg szórakozást nyújt majd neki, miközben vizsgálgatja és az ujjait húzogatja. Ami nagyon jó dolog a kezecskék felfedezésében, hogy akár az elalvást is segítheti, ha a pici a saját kis kezeivel köti le magát.

A HÉT BIZTONSÁGI TANÁCSA – A baba legyen bekötve a kocsijába!

A babát mindig kössük be a kocsiba, mert már nagyon sokat mozog. Az is fontos, hogy az autóban lévő babaülés biztonsági övét is bekössük, mielőtt azt felemeljük vele.

ORVOSI DOLGOK

Bronchiolitisz (alsó légúti fertőzés)

A bronchiolitisz egy vírusos fertőzés, melyet a babák többnyire szeptember és április között kaphatnak el. Gyakori betegség, amely kétéves kor alatt a gyermekeknek akár 90 százalékát is érintheti. Miután a gyermek immunissá válik magával a vírussal szemben, valószínűleg többé nem kapja el a bronchiolitiszt.

Ez a betegség úgy négy napig tartó náthával kezdődik, majd száraz, reszelős köhögés alakul ki, amely eltart néhány napig. Ezt általában nedves mellkasi köhögés követi, amely további hozzávetőleg 10 napig tart, mivel a vírus megtámadja a tüdőben lévő kishörgőket. A babának láza is lehet, és az erős náthától és köhögéstől rosszul érezheti magát. A legtöbb csecsemő magától legyőzi a vírust, és a szülők talán nem is tudják, hogy babájuknak bronchiolitisze volt: azt hiszik, csak egy erős megfázásról volt szó.

A bronchiolitisz diagnosztizálásához váladékmintát kell venni, ehhez a baba orrába finoman és gyorsan egy csövet vezetnek fel. A bronchiolitisz egy másik árulkodó jele az, hogy egyes babáknál a betegség után köhögés alakul ki, amely nyolc hétig is eltarthat, miközben a pici jól érzi magát, jól eszik és hízik.

Amikor a bronchiolitisz súlyossá válik

Egyes babákat ez a betegség annyira megvisel, hogy kórházi kezelésre van szükségük – mindenképpen kérj orvosi segítséget, ha az alább felsorolt tünetek bármelyike előfordul:

  • A baba rosszul eszik – ez esetben rosszabbul, mintha csupán eldugult orra miatt lenne számára a szokásosnál nehezebb az evés.

  • Szánalmas állapotban van, rosszul néz ki – észre fogod venni, ha a nem olyan, mint máskor.

  • Vizeletének mennyisége csökken – ez a rossz evéssel kapcsolatos. Ha öt óránál hosszabb ideig száraz marad a pelenkája, akkor fordulj orvoshoz

  • Apnoea/légzéskimaradás – a baba légzése 10 másodpercig vagy még tovább szünetel; ez éber állapotban és alvás közben egyaránt előfordulhat. A csecsemőknél normális, ha a kis megszakításokkal vagy szabálytalanul lélegeznek. Ha azonban a babának apnoéja van, akkor kérj                      orvosi segítséget!

  • Kapkodó, nehézlégzés – az eldugult orr miatti szuszogás/szörtyögés nem kóros, ezért nem kell aggódnunk, ám ha a baba láthatóan levegő után kapkod, akkor nyilvánvaló, hogy valami nincs rendben. Ilyenkor azonnal a kórház sürgősségi osztályára vidd!

  • Elkékült ajak vagy nyelv – ez azt jelenti, hogy a baba nehezen kap levegőt, és oxigénhiányban szenved. Az elkékült ajkak néha csupán azt jelzik, hogy a baba nagyon fázik. Ha nem erről van szó, akkor vidd a kórház sürgősségi osztályára!

BESZÉLJÜNK AZ ANYUKÁRÓL IS!

15. hét – Babával Otthon

Fogas kérdések

Ha a baba hirtelen ingerlékennyé válik és állandóan azt akarja, hogy felvegyük, akkor előfordulhat, hogy fogzik. Gyakori, hogy a fogak már nagyjából ilyenkor elkezdenek fájdalmat okozni, még akkor is, ha még néhány hónapig nem láthatóak. Amint a fogak áttörik az ínyt, a fájdalom többnyire megszűnik, viszont a baba a fog „kibújása” előtti néhány órában különösen nyűgös lehet. Erre utalhat a nyáladzás, a harapdálás, a fogíny és az orcák kivörösödése, a nyugtalan alvás és a fül dörzsölése.

Ezek mind a fogzás jelei lehetnek. Először rendszerint a két alsó középső vagy a két alsó - két felső metszőfog bújik ki. A hűthető rágókarikák és a hűsítő gélek megkönnyebbülést hoznak, egyes anyukák pedig a homeopátiás készítményekre esküsznek.

A fogzáskor fellépő túlzott nyáltermelődés irritálhatja a bőrt a száj körül és az állon, ami így érzékennyé válhat Ezt automatikusan törölgetjük, de fontos, hogy ez inkább csak óvatos felitatás legyen – maga a törlés tovább irritálhatja a bőrt és tovább fokozhatja a nyáltermelést is.

A fokozott nyáltermelődéstől a széklet rend szerint lazább lesz, ez természetes, de arra azért érdemes figyelni, hogy ez nem okoz konkrét hasmenést – ha ilyet tapasztalunk, annak más oka van, ne hagyjunk figyelmen kívül egy hasmenést, a fogzásnak tulajdonítva a tüneteket! Valahányszor a babának egy újabb foga jön, nagyobb az esély az átlagosnál arra is, hogy pelenkakiütés alakul ki, hiszen ilyenkor az immunrendszer is sérülékenyebb.

Ami a fogzás idejét illeti, ez átlagosan hat hónapos korra tehető, de erre nincs szabály – egyes babák már foggal születnek, másoknak csak egyéves korukban nő ki az első. Ám rendszerint négy és kilenc hónapos kor között bújik elő az első fog.

ALVÁS

Lassan érdemes lesz a nappali szunyókálásokat szervezettebbé tenni, ami azért előnyös, mert általa a baba éjjel is jobban fog aludni - nem lesz túl fáradt, nyűgös és képtelen arra, hogy lecsillapodjon.

Ha nagyjából tudjuk, hogy nappal mely időszakokban szokott aludni a pici, akkor napközben sokkal könnyebben tudjuk majd megnyugtatni, és remélhetőleg ritkán fog sírni a túlzott kifáradástól.

A nappali alvások ideje

Ebben az életkorban a babának valószínűleg három nappali szunyókálásra van még szüksége. Az első már a reggeli ébredés után 90 perccel elkezdődik, és nagyjából fél óráig tart. Aztán ebédidőben egy hosszabb alvás következik. Ez a nap fő alvásideje, amire körülbelül hároméves koráig szüksége lesz. Az utolsó szunyókálás késő délutánra esik: nagyjából 16 óra körül és úgy 30 percig tart. Ez lesz az első rövid alvás, amit a csecsemő körülbelül öt hónapos korában el fog hagyni, de addig is érdemes figyelni arra, hogy ez a szunyókálás legalább két órával az esti lefekvés előtt véget érjen, hogy ne zavarja meg az éjszakai elalvást.

ETETÉS

Ha a babának jön a foga, akkor fájdalmas lehet számára a szopizás, szúró érzéssel járhat, bizsereghet, viszkethet a fogínye. Sokszor láthatóan éhes, mégis elhúzódik a mellbimbótól vagy a cumitól, rázza a fejét és keservesen sír. Szeretné Ő folytatni az evést, de mivel fájdalmas, nem teszi - ez pedig elkeseríti. Ilyenkor nagyon fontos, hogy mi ne veszítsük el a türelmünket attól, hogy szinte megállás nélkül nyafog a pici nappal és éjjel is, hiszen elég nagy baj az szegénynek, hogy fájdalmat érez, az éhségét sem tudja megfelelően ettől csillapítani. Ha ennek tetejébe még mi is türelmetlenek vagyunk vele, nincs kiben vigasztalást találnia.

Ha viszont a baba nem szopizik, hanem üvegből kap enni, átmenetileg használhatunk nagyobb lyukú cumit, vagy csőrös pohárral is próbálkozhatunk, ez ugyanis kevésbé irritálja a fogínyt, mivel nem kell olyan erősen szívni.

FÜRDETÉS

Vezessünk be bizonyos fürdetési rituálékat, pl. külön dalocskákat a hajmosáshoz, esetleg valamilyen versikét a kádból való kiszálláshoz. Ettől nem csupán jó móka lesz a fürdés, de a nap végi „levezető gyakorlatok” és a lefektetési rutin részévé is válik, ami a baba nagyobb korában még fontosabb lesz. Totyogóként különösen megnyugtatónak fogja találni ezeket a babakori versikéket és dalocskákat.

FEJLŐDÉS ÉS JÁTÉK

Egyes babák nagyjából most fordulnak először a hasukról a hátukra. Valószínűleg akkor, amikor felemelik a fejüket, hogy megnézzék, mi történik körülöttük, kissé elfordulnak, végül a hátukra billennek. Ettől nagyon meg tudnak lepődni, de örömmel tapasztalják az új mozgásformát - ezért nagyon dicsérjük meg érte.

Az átfordulást a baba legjobban a szőnyegen és a kiságyban tudja gyakorolni, mivel ezek puha, mégis szilárd helyek, de még legalább egy hétbe telik, mire könnyedén a hátára tud fordulni. A hátról hasra forduláshoz több erő kell, ezért erre még nagyjából egy hónapig várnunk kell. Miután ez megtörtént, lehet, hogy a baba időnként hason fog aludni.

Kukucskálós játék

Ha már kipróbáltuk a „kukucskálós” játékot, a baba valószínűleg nem nagyon reagált rá. Ez azért van, mert még nagyon kicsi, így nem fejődött ki nála a „tárgyak állandóságának” tudata, ami azt jelenti, hogy amit éppen nem lát, az számára nem létezik. Ám amint elvesszük a kezünket, és újból meglátja az arcunkat, izgatottá válik, mert a felismerés képessége már kifejlődött benne, és azonosítani tud bennünket.

A tárgyak állandóságának tudata csak hat hónapos kor tájára fejlődik ki, addig a baba egyfajta mágikus világban él, ahol a tárgyak és az emberek egyszerűen megjelennek és eltűnnek. (ide cikk a babákkal játszható dolgokról link)

A HÉT BIZTONSÁGI TANÁCSA

Ne hagyjuk a babaülést az ágyon, asztalon!

Soha ne maradjon a pici babaülésben vagy autóülésben asztal tetején vagy az ágyon, mert a ficánkolás miatt az felborulhat és a babával együtt leeshet onnan. Az ilyen üléseket mindig a csak a padlóra vagy az autóba tehetjük. Ez mostantól különösen fontos, mert a baba sokat ficánkol, ezért valószínűleg élénken fog mozogni az ülésben is.

MIKOR FORDULJUNK ORVOSHOZ?

Kötőhártya-gyulladás

Gyakran fordul elő, amikor a baba náthás vagy vírusfertőzést kap. Akkor is kaphat kötőhártya-gyulladást, ha totyogó gyerekekkel érintkezik, akik hajlamosak rá, hogy kíváncsiságból belenyúljanak a szemébe. A kötőhártya-gyulladás tünetei közé tartozik, hogy a babának reggelre beragad a szeme, és alsó szemhéja belül élénkvörössé válik. Lehet, hogy először csak az egyik szeme fertőződik meg, de ez nagy valószínűséggel átterjed a másikra is.

A kötőhártya-gyulladás általában nem súlyos, de kellemetlenségekkel járhat. Ha bakteriális fertőzés okozza, akkor általában néhány napig tart, és valamilyen orvos által felírt antibiotikumos kenőccsel gyógyítható. Ha vírusfertőzésről van szó, akkor néhány hétig is eltarthat, amíg magától elmúlik.

A kötőhártya-gyulladás gyakran megfázáshoz kapcsolódik. Bár a gyulladás magától elmúlik, mindenképpen mutassuk meg a babát az orvosnak, ne szenvedjen feleslegesen, ha egy szemcsepp vagy kenőcs segítségével akár már 1-2 nap alatt is jobban lehet.

A reggeli ragacsosságot úgy távolíthatjuk el, hogy a baba szemét lehűtött forralt vízbe mártott vattával lemossuk; külön vattadarabot használva mindkét szeméhez, hogy ne vigyük át a fertőzést. A fertőzés ideje alatt a baba törölközőjét is naponta ki kell mosnunk, és ne hagyjuk, hogy a családból bárki más használja!

BESZÉLJÜNK AZ ANYUKÁRÓL IS!

A várandósság alatt a sűrűvé vált haj lelassult növekedése nagyjából mostanra újra felgyorsul és a régi hajszálak kezdenek gyorsan kihullani. Számíthatunk rá, hogy a következő néhány hónapban eldugul tőlük a lefolyó, és a párnánk is tele lesz hajszálakkal, ami eleinte nagyon ijesztő lehet. Előfordulhat, hogy csak a szoptatás befejezése után fogjuk tapasztalni a hajhullást.

Ha a mértéke aggasztónak tűnik, kérd ki fodrászod vagy orvosod véleményét a vitaminpótlással, hajkezelő szerekkel kapcsolatban mihamarabb, hogy segíthesd szervezeted a gyors regenerálódásban. Ez  erőnlétedet is nagy mértékben képes lesz támogatni, így minden szempontból hamarabb nyerheted vissza régi energikusságodat.

 

 

14. hét – Babával otthon

Enni vagy nem enni – alvás vs. éjszakai etetés

Miután a baba kinőtt a hasfájás és az esti nyűgösség időszakából, több időd és energiád lesz arra, hogy saját alvásmennyiségedre fókuszálj – rád fér egy átaludt éjszaka.

Ha úgy döntöttél, hogy lazábban kezeled a baba alvási ritmusát, és nem akarod rászorítani egy szigorú alvási rendszerre, akkor is észre fogod venni, hogy körülbelül ettől a héttől kezdve esténként már magától is fáradtabb lesz, és éjjel láthatóan mélyebben alszik, mint az első hetekben.

ALVÁS

A lefekvési idő jelenti a pici alvási rendszerének alapját, és ha most sikerül jó szokásokat kialakítani nála, akkor nagyobb korában biztosan minden sokkal könnyebb lesz.

Nézzünk néhány dolgot, amelyek problémát okozhatnak az esti lefekvésnél:

 

  • Elhúzódó délutáni szunyókálás

Ügyelj arra, hogy a baba az utolsó szunyókálásból legalább két órával az esti lefekvés előtt felébredjen, különben egyszerűen túl éber lesz, és nem akar majd lefeküdni. Nemsokára odáig kell eljutni, hogy a délutáni alvásból való ébredés és az esti lefekvés között három óra teljen el.

 

  • Adrenalin-túltengés

Az esti lefekvés előtti egy órát töltsétek a lehető legnyugodtabban, és igyekezz elejét venni, hogy a babán rendkívüli indulat vagy izgalom legyen úrrá – a nagy hancúrozások ideje inkább máskor legyen. Így kikerülheted az adrenalin-szint túlzott megemelkedését, mert ez a hormon energiával tölti fel a babát, amitől legalább plusz egy óráig nem tud elaludni.

 

  • Piszkos pelenka

Pisis, kakis pelenkában a baba kellemetlenül érezheti magát, amitől nem tud elaludni. Minél idősebb lesz, annál jobban zavarja a piszkos pelenka. Ezért ha nem tud elaludni, akkor mindig érdemes megnézni a pelenkáját is és cserélni akkor is, ha minimális pisi van benne.

 

  • Túlzott kifáradás

Ha a baba valamilyen okból (pl. azért, mert elmentetek valahova) később fekszik le a megszokottnál, akkor tapasztalni fogod, hogy hosszabb ideig is tarthat, mire elalszik. Ez részben annak tudható be, hogy hiányzik neki az elalvás megszokott ritmusa, amelynél lámpaoltáskor már fáradt, részben pedig annak, hogy a túlzott kimerültségtől nyugtalan is lehet, ha már átesett a fáradtsági holtponton. Ilyenkor érdemes követni a megszokott lefektetési rutint, de talán egy kissé felgyorsítva. Előfordulhat, hogy valamivel több segítségre lesz szüksége az elalváshoz, például simogatni kell a hátát, és egy kicsivel több időt kell töltened a megnyugtatásával, de az is lehet, hogy annyira fáradt, hogy pillanatok alatt merül álomba.

Ez mind az aktuális napotok függvénye.

 

ETETÉS

Talán már feltetted magadnak a kérdést, hogy felébreszd-e a picit egy etetésre, mielőtt lefeküdnél. Ez sok szempontból okos megoldásnak tűnhet, mert a jóllakott babának remélhetőleg jó néhány óráig nem lesz szüksége újabb evésre, de számos oka van azonban, ha mégsem működik.

  • lehet, hogy a baba teljesen felébred, és utána egy örökkévalóságig tart, mire újra elalszik.
  • Lehet, hogy egyáltalán nem akar felébredni, így nem sikerül megetetni.
  • Az is előfordulhat, hogy ha felébreszted, akkor az éjszaka további része nem nyugodtabban, hanem még nyugtalanabbul fog telni, mivel kizökkented az alapvető napi alvási ritmusából, ha pedig alvási-ébrenléti ciklusa felborul, azt éjszakai alvása is megsínyli.
  • A teli pocak emésztési problémákat okozhat, a teli húgyhólyag pedig szivárgó pelenkához vezethet – természetesen mindkettő megzavarja a baba álmát.

Az én filozófiám alapvetően is az, hogy alvó gyereket nem ébresztünk fel – ha csak nincs rányomós ok, hadd aludjon akkor, amikor szüksége van rá és annyit, amennyit Ő igényel. Ha éhes úgyis felébred magától, ha nem, akkor pedig örülj, hogy pihen.

FÜRDETÉS

A fürdés közbeni pancsolás előnye, hogy a vízbiztonságot korán megszerző gyermek könnyebben megtanul majd úszni.

FEJLŐDÉS ÉS JÁTÉK

Lehet, hogy ezen a héten a baba éles rikoltásokat kezd hallatni. Most kezdi igazából élvezni a saját hangját, miközben különféle hangokkal kísérletezik.

A játékok utáni nyúlkálás, ami az utóbbi néhány hétben már mindennapos volt, megteszi hatását, mert a baba mozdulatai sokkal egyenletesebbé válnak. Most már bármelyik nap meg is foghatja a játékokat.

Amikor „álló” helyzetben tartjuk a babát, látni fogjuk, hogy a lába már elég erős ahhoz, hogy megtartsa a testsúlyát. A lábszára már nem csuklik össze, hanem kiegyenesedik és megfeszül, hogy a teste ránehezedhessen. Most készül fel a későbbi állásra és járásra. Ettől függetlenül ne erőltesd az állást, hiszen gyengék még  lábacskái!

A HÉT BIZTONSÁGI TANÁCSA - A babaülés kicserélése

Ha bármilyen jelentéktelen autóbaleset érne, nagyon fontos, hogy utána ki legyen cserélve a babaülés a kocsiban! A babaülés meggyengülhet vagy megsérülhet, ami azt jelenti, hogy többé nem nyújtja ugyanazt a biztonságot, a károsodás viszont nem mindig látszik.

MIKOR FORDULJUNK ORVOSHOZ?

Rejtettheréjűség

A fiú csecsemőknél a herék az anyaméhben töltött idő alatt, a hasüregben fejlődnek ki, majd kb. a várandósság 36. hetében szállnak le a herezacskóba. A fiúk kb. 3 százalékánál azonban nem szállnak le teljesen, sőt néha a hasüregben maradnak. Ez a koraszülötteknél még gyakoribb, a fiúknak kb. 30 százalékát érinti. Ezek a fiúcsecsemők látszatra nemigen különböznek a többiektől, de ha jobban megnézzük, észre fogjuk venni, hogy a herezacskójuk üres.

A rejtettheréjűség nem súlyos állapot, mert nem okoz fájdalmat vagy vizelési problémát, és általában mindenféle beavatkozás nélkül is helyrejön – a herék idővel maguktól leszállnak. Az így született kisfiúk kétharmadánál a probléma három hónapos korra természetes módon megoldódik. A maradék egyharmadnál tovább kell várni, mert még mindig jó esély van rá, hogy a magától rendeződjön.

A heréket legvalószínűbben akkor láthatod a herezacskóban, amikor a baba a meleg fürdővízben van, amikor viszont fázik – vagy néha érintésre is – a herék visszahúzódhatnak az ágyékba. Igen nehéz lehet megállapítani, hogy a baba heréi leszálltak-e, ezért ha ez aggaszt, inkább akkor mutasd meg orvosnak.

Ha a herék hat hónapos korig nem szállnak le, akkor kérj az orvostól beutalót gyermeksebészhez, mert a babának 1–2 éves kora között egy kisebb korrekciós műtétre lesz szüksége. Erre azért van szükség, mert a herék a hasüregben túlságosan felmelegedhetnek, ami később ronthatja a spermaképződést és csökkentheti a termékenységet.

EGY KIS ELŐRELÁTÁS

Úszóleckék

Ha szeretnéd, hogy babád megtanuljon úszni, akkor ideje beíratni egy baba-úszótanfolyamra. Egyeztess a gyermekorvossal, hogy mikortól mehet a pici uszodai vízbe.

A közös baba–mama-úszásokon sok énekkel és játékkal tanulja meg élvezni a vizet. Az újszülöttek veleszületett képessége, hogy a víz alatt előre tudják hajtani magukat, ezt azonban négy hónapos koruk táján elfelejtik. Ilyenkor azonban még megtaníthatók a víz alatti úszásra, és a legtöbben élvezik az úszóleckéket.

Tudnunk kell, hogy a víz klórtartalma kiszáríthatja a bőrt, ami nem tesz jót a babának, különösen, ha ekcémája van, ezért úszás után alaposan kend be bőrpuhító krémmel, és készülj fel rá, hogy ha bőrének állapota láthatóan romlik, akkor abba kell hagyni az úszást!

 

13. hét - Babával otthon

A felnőtt kori biztonságérzet alapja – Kényeztesd a babát bátran!

Amióta kisbabád világra jött, biztosan előfordult már, hogy szinte egész nap karodban tartod – vagy azért, mert nem tudsz vele betelni vagy azért, mert különösen nyűgös. Az is előfordulhatott, hogy átvitted saját ágyatokba aludni (ha nem alszik egyébként is ott), amikor a fáradtságtól képtelennek érezted magad arra, hogy a kiságyában altasd el újra.

Egyesek erre azt mondják, hogy „elkényeztetjük” a babát. Vagy azt, hogy a baba rafinált, és a pici ujja köré csavart. Ne törődj velük!

A csecsemők nem manipulálnak, csupán sírnak, amikor akarnak valamit, mert számukra ez a kommunikáció egyetlen eszköze!Ha sokat dédelgeted babád, igazi Szuperanya vagy!! Manapság a legtöbb szakember meggyőződéssel állítja, hogy akit sokat becézgetnek kisbaba korában, az felnőttként is biztonságban fogja érezni magát, köszönhetően a stabil lelki alapoknak (tény, hogy erre a későbbiekben is oda kell majd figyelni, hiszen pillanatok alatt törhetnek össze a pici lélek üveggömbjei).

A baba szervezete természetes módon több alvást igényel majd éjszakánként, így a több pihenésnek köszönhetően Te is kiegyensúlyozottabbnak érezheted magad – feltéve, ha az alvási időt saját pihenésed helyett nem azzal töltöd, hogy mosolyogva bámulod szuszogó kis csodádat ;-).

ALVÁS

Érdemes kialakítani egy esti rendszert, mondjuk: fürdés, pelenkázás, éneklés, etetés, babusgatás, majd „jóéjtpuszi”.

Olyan lefekvési időt válassz, amikor a pici magától is elálmosodik az éjszakai alváshoz, majd minden este ugyanebben az időben próbáld lefektetni, lehetőség szerint.

Az elmélet egyszerűnek tűnik, ám a „lefekvési idő” rendszerének kialakításához türelem, következetesség és idő kell. A lefekvési idő az egyik legnagyobb kihívás a gyermek alvástréningjében, de a most befektetett erőfeszítés később meghozza gyümölcsét, amikor totyogó korában hajlandó lesz különösebb cirkusz nélkül lefeküdni.

ETETÉS

Ha szoptatunk, akkor nagyjából ezen a héten azt tapasztalhatjuk, hogy a babát napközben kezdi kevésbé érdekelni az evés, este viszont éhesebb lehet. Ennek számos oka lehet, például az, hogy napközben nagyon sok tennivalónk van, különösen akkor, ha nem ő az egyetlen gyermekünk. Lehet oka az is, hogy a baba számára egyre szélesebb körben kinyíló világ annyira leköti nap közben, hogy fontosabbnak tartja megismerni az újdonságokat, mintsem a megfelelő mennyiségű tejcsivel foglalkozzon, este azonban már annyira fáradt, hogy nem vágyik másra, mint igazán jóllakni és mély álomba merülni.

A szoptatási idők akkor is elcsúszhatnak, ha elkezd a család sok helyre menni a babával, hiszen nem minden esetben lesz lehetőség arra, hogy  picivel a megszokott időben félre tudjunk vonulni a szopizáshoz.

Arra viszont nagyon oda kell figyelni hogy ha a babát ez zavarja, a napirendjét nagyon megborítja, akkor érdemes egy kicsit visszább venni a tempóból, hiszen még mindig nagyon kicsi. Ez az időszak arról szól, hogy még m, felnőttek alkalmazkodunk hozzá.

A KÉZMOSÁS FONTOSSÁGA

A kezdeti odafigyelés után előfordulhat, hogy a nagy sietségben elfelejtünk egyszer-egyszer kezet mosni. Nagyon fontos, hogy erről soha ne feledkezzünk meg, mert minimális kosszal a kezünkön is könnyen bejuttathatunk valamilyen kórokozót a baba száján keresztül, ami hasmenést okoz!

Ha észrevesszed, hogy valaki más – akár a párod, a barátok vagy a nagymama – elfelejt kezet mosni, azonnal szólj, ne legyen lelkiismeretfurdalásod. Lehet, hogy fel fognak háborodni, de fontosabb, hogy a baba ne legyen beteg. Igaz ez hatványozottan azokra a vadidegen emberekre, akik szinte késztetést éreznek, hogy egy babát látva megfogdossák, megcsipkedjék annak kezecskéjét, arcát. Ne foglalkozz, hogy barátságtalannak fognak tartani – eszedbe ne jusson kockáztatni, hiszen soha nem tudhatod, hogy honnan jött, mit fogott meg legutóbb, milyen baktériumflórával rendelkezik. Egy biztos, a tiédtől teljesen eltérővel - ami már önmagában is veszélyes lehet! 

FÜRDETÉS

Fontos, hogy légy következetes – szórakozásként lássa a baba, a fürdés élvezetes, vidám hancúrozás legyen.

FEJLŐDÉS ÉS JÁTÉK

A baba immár teljesen elveszítette fogási reflexét, ami azt jelenti, hogy kézfejét nyitva tartja, nem szorítja ökölbe. Ha ujjunkat a tenyerébe tesszük, akkor már szándékosan, nem pedig reflexből fogja meg.

El is engedi, amikor akarja – míg korábban sokszor csak erővel tudtunk kivenni tárgyakat a kezéből, vagy meg kellett várnunk, amíg a keze elfárad.

A baba most már elég idős ahhoz, hogy egyes embereket jobban kedveljen másoknál. Szimpátiáját mosollyal mutatja ki. Szélesen rámosolyog azokra, akiket felismer és szeret; kisebb mosoly jár azoknak, akiket nem ismer, de ahogy hozzászokik az új arcokhoz, hamarosan rájuk is derűsen fog mosolyogni.

A HÉT BIZTONSÁGI TANÁCSA

Autóvezetés közben ne a babát figyeljük!

Az autóban ne engedj a kísértésnek, hogy hátrafordulj, ha a pici sírni kezd. Ha teli torokból bömböl, akkor sem sokat tehetünk vezetés közben, legfeljebb azt, hogy beszélünk hozzá, míg a lehető leghamarabb meg nem tudunk állni biztonsággal.

MIKOR FORDULJUNK ORVOSHOZ?

Kancsalság

Az első három hónapban sok csecsemő láthatóan kancsalít, mert a két szeme még nem együtt mozog. Ez azonban nagyjából a 3-4. hónapra megszűnik, mivel a szemizmoknak már elég fejlettnek kell lenniük ahhoz, hogy a két szem együtt mozogjon. Ha továbbra is bandzsít (ami persze nagyfokú fáradtságnál előfordulhat) érdemes inkább szemészhez vinni. Ha valóban fennáll a kancsalság lehetősége, fontos, hogy a kancsalságot kezeljék, különben előfordulhat, hogy látásának mélységélessége nem fejlődik ki rendesen. Az izmok erősítése céljából szemtornára is szüksége lehet, amit érdemes szemész orvossal egyeztetni.

BESZÉLJÜNK AZ ANYUKÁRÓL IS!

Járj baba–mama tornára. A mozgás, a társaság, a beszélgetések feltölthetnek, kiegyensúlyozottabbá tehetnek és esetleg olyan ötleteket is kaphatunk, amelyek más megvilágításba helyezik aktuális problémáinkat.

12. hét – Babával otthon

Kitágul a Világ

 

 

 

Három hónapos korban egy olyan természetes átmeneti rítus tanúi vagyunk, amely után a baba többé nem tekinthető gyámoltalan kis teremtménynek. Már nem azért küzd, hogy újból megtalálja az anyaméhben megszokott környezetet, hanem igyekszik befogadni a külvilágot és izgő-mozgó, gurgulázó kis huncuttá válik, akinek egyetlen célja, hogy mindenkit „elcsábítson”, akit csak meglát.

Ha szeretnél valamin változtatni, most könnyen bevezethetsz új szokásokat, de a továbbiakban egyre jobban fog kötődni a kialakult rendszerhez. Mindemellett a baba valószínűleg mostanában fog átesni a harmadik hirtelen növekedési fázison, ezért készüljünk fel az ezzel járó farkasétvágyra is.

ALVÁS

Ha a baba éjjel öt órát megszakítás nélkül alszik, akkor orvosi értelemben „átalussza az éjszakát”. Ez a fogalom a szülők esetében természetesen mást jelent: mi nyilván azt várjuk, mikor fog végre kb. 12 órát aludni éjszaka. Ennek is eljön majd az ideje.

Ne csüggedj, ha a baba még nem képes éjjel öt óra hosszat aludni, mivel a legtöbb csecsemő végül egyenesbe jön: a kilenc hónapos babáknak kb. 80 százaléka már minimum öt órát alszik éjszakánként.

ETETÉS

Három hónapos kor körül a legtöbb csecsemőnél újabb hirtelen növekedés következik be, ezért érdemes felkészülni rá, hogy nem csak éhes, hanem a szokásosnál fáradtabb és nyűgösebb is lesz. Hagyd, hogy a baba annyiszor egyen, ahányszor csak akar. Talán úgy érzed majd, hogy visszatért az első időszak rendszertelenségéhez, amikor semmiféle napirend nem volt, de ez csak ideiglenes állapot, addig tart, amíg a tejtermelődés fokozódik.

Ha cumisüvegből etetsz, igény szerint növel a tápszeradagokat. Valószínűleg naponta néhány decivel többet akar majd a pici. E hirtelen növekedés után a tejigénye beáll egy magasabb szintre, és ezután már egyenletesebben fog növekedni, mint az első három hónapban.

FEJLŐDÉS ÉS JÁTÉK

Lehet, hogy a baba mostanában ringatni kezdi magát: hanyatt fekve két térdét felhúzza a mellkasáig, és ide-oda lendíti a testét. Ez a felkészülést jelenti arra, hogy két hónap múlva már hasra forduljon, addig pedig lehetővé teszi, hogy a hátán fekve körbe forogjon, és így különböző szögekből láthassa a szobát. Tegyük le egy puha plédre úgy, hogy nagy tér legyen körülötte!

Ezen a héten talán először fog kacagni, amire gyengéd csiklandozással, vicces grimaszokkal, tettetett tüsszentésekkel és megjátszott köhögéssel bátoríthatjuk. Ha magunk is sokat nevetünk és mosolygunk, azzal természetesen belőle is ezt váltjuk ki.

MIKOR FORDULJUNK ORVOSHOZ?

Ziháló légzés

Nagyon ijesztő lehet hallani, ha a baba minden kilégzésnél furcsa, ziháló hangot ad, pedig ez tizenkét és húszhetes kor között igen gyakori. Első aggodalmunk ilyenkor az lehet, hogy a babának asztmája van. Szerencsére a babáknál a növekedés és a tüdő fejlődése során a ziháló légzés elmúlik. A tünet persze asztmára is utalhat, amit általában 18 hónapos kor körül diagnosztizálnak, de a legtöbb ziháló babánál nem fejlődik ki asztma.

Az ötévesnél fiatalabb gyermekek maximum egynegyedénél alakul ki egy vírusos eredetű ziháló légzés (a fiúknál háromszor gyakoribb); ami több hónapig is eltarthat. A passzív dohányzás hajlamosabbá teheti erre a babákat, mert a tüdejük kapacitása csökkenhet.

Kezelés

Ziháló légzés esetén mutassuk meg a babát az orvosnak. A ziháló légzés kezelésére szolgáló gyógyszerek mellett bizonyos módszereket magunk is alkalmazhatunk. Ilyen többek között a szoptatás, amelyről ki mutatták, hogy csökkenti az asztma kockázatát, a füstös levegő kerülése, illetve a dohányzás abbahagyása is segít.

EGY KIS ELŐRELÁTÁS - Utazóágy vásárlása (ha még nem történt meg)

Ha utazóágy vásárlásán gondolkodsz, akkor ez a megfelelő időpont, hogy beszerezd, mert a baba már jól „hordozható”, és könnyű vele utazni. Már elég nagy ahhoz, hogy éjszaka ne ébredjen fel kétóránként, ahhoz pedig még elég kicsi, hogy ne nagyon érzékelje az idegen környezetet.

Minél hamarabb érkezik az utazóágy, annál jobban ki tudod használni. A költség duplán megtérül, mert az ágy a járóka funkcióját is betöltheti, ami néhány hónap múlva felbecsülhetetlenül értékes lesz, amikor a baba már helyet tud változtatni, és egy rövid időre biztonságos helyen kell hagyni (például ha ki kell szaladnod mosdóba). Olyan utazóágyat válassz, amely könnyű és elég kompakt ahhoz, hogy összecsukva jól tudd vinni, kinyitva pedig elég erős egy élénk apróság számára. Az is fontos, hogy könnyen fel tudd állítani, mert egyes fajtáival sokat kell vesződni.

 

11. hét – Babával otthon

Éjszakai ébredések okai (zaj? cumi? köhögés?)

 

Ezen a héten a legnehezebb természetű babák is mélyebben alszanak, kevesebbet sírnak és meglehetősen szabályos időközönként esznek. Egyes csecsemők már néhány hetes korukban megfelelnek ennek az érettebb mintának, legtöbbjük nyolchetes korában kezdi elérni, de az is teljesen normális, ha még csak indul be ez a folyamat (a lényeg, hogy beindulsmiley).

Bármilyen volt is babád az első hetekben, most már könnyebb időszakra számíthatsz. A hasfájás hamarosan elmúlik és a babák ilyenkor már kevésbé érzékenyek azokra a kis változásokra, amelyek az első napokban még megijeszthették őket, így az esti sírás is fokozatosan kevesebb lehet. A baba már alkatilag is erősebb, nem olyan törékeny, mint újszülött korában, ami természetesen megkönnyíti az öltöztetést és a fürdetést.

ALVÁS

HOGYAN CSÖKKENTHETJÜK AZ ÉJSZAKAI FELÉBREDÉSEKET?

       1. A hálószobában legyen sötét, mert könnyen előfordulhat, hogy a baba a felületesebb alvás fázisában néhány másodpercre kinyitja a szemét

       2. Ne szaladj oda, hogy felvedd, amint megmoccan, mert akkor garantáltan teljesen fel fog ébredni. Pici nyöszörgés és sírás a babáknál normális, sőt az is, hogy kinyitják a szemüket, mégsem                      ébrednek fel. Ezért várjunk egy kicsit (de ne perceket), mert megvan az esélye, hogy csak álmában adott ki hangokat és valójában nincs ébren.

       3. Csökkentsd a zajokat - Az érzékeny babák a felületes alvás során a legtöbb zajra felébrednek, mások képesek átaludni az ismerős zajokat, de valamilyen szokatlanabb hangra (például az                            ébresztőórára) hirtelen felriadnak. Ha a pici finoman lélegzik és nem mozog, akkor a mély alvás fázisában van, ilyenkor a nagyobb lármára sem ébred fel. Ám ha mozgolódik a kiságyban, akkor                valószínűleg a felületesebb alvás szakaszában van, könnyebben felébredhet a zajokra.

Egyes szülők szándékosan nincsenek síri csendben az alvó baba körül (ami persze nem azt jelenti, hogy egy kicsit azért ne vennének vissza a hangerőből, zörgésből) –, így akarják hozzászoktatni ahhoz, hogy zajban is tudjon aludni. Ha ezt tesszed, néhányszor biztosan fel fog ébredni, mire hozzászokik a zajhoz, de megéri az erőfeszítést, mert így kevésbé lesz érzékeny az alapzajokra.

Egyes antropológusok elmélete szerint a felületes alvás egy védekező mechanizmus, amely azt szolgálja, hogy a babák az éjszaka folyamán nehogy éhen haljanak – belső programozottságuk készteti őket arra, hogy gyakran felébredjenek és sírjanak, ha valamire szükségük van.

SÍRÁS

Ha szeretnéd, most lehet leszoktatni a cumiról

Ha a baba cumizik, akkor nagyjából ez az ideális időszak arra, hogy megpróbáld leszoktatni róla – persze csak, ha akarod, hiszen van, akinél gyorsabb megnyugvást, elalvást hoz, mintha nem lenne, így nem bánja az anyuka.

Valószínűbb azonban, hogy jelenleg szüksége van a cumira az alváshoz, mi pedig elborzadunk a gondolattól, hogy elvegyük tőle, és azon tépelődünk, hogyan tudjuk majd rávenni, hogy abbahagyja a sírást, és cumi nélkül aludjon el.

A jó hír az, hogy a kutatások szerint a cumi csökkenti a bölcsőhalál veszélyét, mivel a baba nem tud vele olyan mélyen aludni.

Megpróbálhatod, hogy ennek okán a cumit kizárólag az alvásra korlátozod, illetve azt, hogy amikor elmentek otthonról a babával, akkor a cumit nem viszed magaddal. Igen, előfordulhat, hogy bömbölni fog, és az etetéseket is jobban meg kell szervezni (mert így nem számíthatsz öt perc „haladékra”, mint a cumi segítségével), a pici viszont hamarosan megtanul cumi nélkül elaludni a babakocsiban. Ez nem tarthat tovább egy hétnél, mivel még nagyon fiatal, és a babakocsi mozgása is kárpótolja a cumi hiányáért.

Ha úgy döntesz, hogy végleg elhagyjátok a cumit, akkor a leggyorsabb megoldás az, ha egyszer és mindenkorra szakítasz vele. A másik megoldás az, ha fokozatosan csökken a cumizás úgy, hogy elalvás után kiveszed a szájából, és napközben elteszed. A cumizás teljes abbahagyására a hat hónapos és egyéves kor közötti időszak a legjobb. (Hat hónapos kortól minimális a bölcsőhalál kockázata, egyéves kor után viszont a baba egyre akaratosabbá válik).

ETETÉS

Szoptatás

Ha visszamész dolgozni, de nem akarod, hogy a baba tápszert kapjon, akkor bizonyára szeretnéd létrehozni saját „tejbankodat”. Legjobb, ha az anyatejet reggel fejed le, mert ilyenkor van belőle a legtöbb, de csak etetés után - nehogy kevés legyen a babának. A lefagyasztott tej hónapokig eltartható.

FÜRDETÉS

Ha a pici már élvezi a fürdést, ideje kialakítanunk benne a vízbiztonságot. Semmi problémát nem jelent, ha az arcába és szemébe egy pici  víz kerül. Nem árt neki, és ha mi lazán és vidáman viselkedünk, akkor ő is örülni fog.

FEJLŐDÉS ÉS JÁTÉK

A baba ezen a héten is folytatja „gyakorlatait” – megpróbálja elérni a babatornáztatót, illetve a kiságya vagy a babakocsija fölé akasztott játékokat, és látni fogjuk, ahogy napról napra egyre ügyesebben találja el őket. A tárgyakat még mindig nem tudja egyetlen pontos mozdulattal elérni, mert az agya, a szeme és a karja közötti üzenetközvetítő rendszer most van fejlődőben, ezért egyelőre sok szaggatott mozdulatot tesz.

Nyakizmai már meglehetősen erősek, így amikor felvesszük, könnyen tudja tartani a fejét és körülnézni a szobában. A padlón hason fekve pedig talán már arra is képes, hogy kezére támaszkova felemelje a mellkasát, míg gyorsan körülnéz, aztán újra visszaesik.

A HÉT BIZTONSÁGI TANÁCSA - Fájdalomcsillapítók

TILOS a babának felnőtteknek való fájdalomcsillapítót adni, pl. paracetamolt! Ha elfogyott a otthon a csecsemőknek való adag, a babának pedig oltás után láza van vagy rosszul érzi magát, nagy lehet a kísértés, hogy egy felnőtteknek való, paracetamol-tartalmú tablettából letörjünk egy pici darabot a számára. NE TEDD! Rendkívül veszélyes, mert a felnőtt tabletta közel 10-szer annyi paracetamolt tartalmaz, mint amennyit biztonságosan beadhatunk a babának. A tablettát nem lehet pontos és megfelelően apró darabokra vágni. Felnőtteknek való folyékony gyógyszert se adjunk neki. Várjuk meg, míg le tudunk szaladni a patikába, hogy kimondottan csecsemőknek való gyógyszert vehessünk!

MIKOR FORDULJUNK ORVOSHOZ?

Köhögés

Amikor a baba köhög, természetesen aggódni kezdünk, hogy valamilyen komoly baja van. A köhögés leggyakoribb oka azonban a közönséges megfázás, mert a légutakat irritálhatja, ha sok nyálka van bennük. Az ilyen köhögés általában nem válik súlyossá – akkor sem, ha a mellkasból jön és néha egy hétnél is tovább tart – ettől függetlenül lássa a babát orvos!

Ha a köhögés rosszabbodik, éjszaka a baba nem tud tőle aludni, belázasodik és nem akar enni, akkor mindenképpen lássa újra orvos, mert lehet, hogy olyan fertőzés alakult ki, ami antibiotikumokkal gyógyítható csak.

Tüdőgyulladás

A mellkasból jövő köhögés néha tüdőgyulladássá fajul, amely nagyon súlyos betegség. Legjellemzőbb tünetei a szapora légzés (közel másodpercenként), az elesettség és az étvágytalanság. A babának ijesztően hangos mellkasi köhögése, láza, mellkasi fájdalma is lesz, rosszul eszik és kedvetlenné válik.

Szamárköhögés

Ritkán fordul elő, mert a babák már korábban megkapták a szamárköhögés elleni védőoltást, ettől függetlenül nem kizárt. A betegség úgy kezdődik, mint a közönséges megfázás, később azonban heves köhögési rohamok alakulnak ki, amelyek alatt a baba kétségbeesetten kapkod levegő után. Azonnal kérjünk orvosi segítséget, mert a szamárköhögés végzetes lehet! Ezek a rohamok az első két hétben jelentkezhetnek, majd makacs köhögés marad vissza, amely három hónapig is eltarthat.

Krupp

Vírusfertőzés okozza, amely a hangszálakat támadja meg; reszelős, fókaugatáshoz hasonló köhögést és hangos belégzést okoz. Fontos, hogy e rémisztő köhögés ellenére ne essünk pánikba, mert csak így tudjuk megőrizni a baba nyugalmát. Ha ellazul, akkor a légútjai is ellazulnak és jobban kinyílnak. A fürdőszobába is kivihetjük, és vizet engedhetünk a kádba, mert az így kialakuló párás környezet egy kis megkönnyebbülést nyújthat.

Egy kis reszelős köhögés éjszaka még nem jelent vészhelyzetet, ha a baba tud aludni. Ám ha úgy véljük, hogy nehezen lélegzik, akkor azonnal kérjünk orvosi segítséget!

Bronchiolitisz (alsó légúti fertőzés)

Ez a közönséges vírusfertőzés nedves mellkasi köhögést okoz, amely több hétig is eltarthat. Általában nem ok az aggodalomra, csak akkor, ha a baba a láztól és az evési nehézségektől nagyon rosszul érzi magát. Ettől függetlenül mindenképpen lássa az orvos.

HOMEOPÁTIA

A köhögés különböző típusainak kezelésére rengeteg homeopátiás gyógyszer van. Ki lehet próbálni őket, de használatuk miatt ne halogasd a baba orvoshoz vitelét! Ha mellkasi köhögése és láza van, vagy a légzési nehézség bármilyen jelét mutatja, akkor azonnal mutasd meg az orvosnak, mert a ki nem kezelt bakteriális fertőzések néha életveszélyessé is válhatnak. Aggaszthat, hogy a baba antibiotikumos kezelést kap, az orvos azonban csak akkor írja fel ezeket, ha feltétlenül szükséges.

BESZÉLJÜNK AZ ANYUKÁRÓL IS!

Testünk időközben nagyjából visszanyerte normális működését, ezért elkezdhetjük az intenzívebb testmozgást – persze csak olyan mértékben, ami nem nagyon megterhelő, azaz nem veszélyezteti az anyatej termelődését. Lassan, fokozatosan térjünk át a nehezebb gyakorlatokra, mivel öt hónapig is eltarthat, mire ínszalagjaink teljesen visszatérnek szülés előtti állapotukba. Ne feledjük, hogy még ha azelőtt fittek voltunk is, további körülbelül három hónapnak kell eltelnie, mire teljes erőbedobással végezhetjük a gyakorlatokat. A nagy rázkódással járó mozgásoknál, amelyeknél mindkét lábunkat felemeljük a talajról (futás, ugrálás, aerobic), legyünk különösen óvatosak! Egyes nők szülés után inkább öt hónapig várnak ezekkel.

10. hét – Babával otthon

Szemszín és látás

 

A babák szemének végleges színe a legtöbb családban sokáig ad találgatásra okot és izgalmat. Ez, azaz a 10.hét az, amikor már nagyjából meg tudjuk állapítani, hogy a pici szeme végül barna lesz-e vagy kék – bár mindig előfordulnak meglepetések, és a végleges szemszín úgy egyéves korra, néha pedig még ennél is később alakul ki. Bár végleges árnyalatát még nem tudhatjuk, mert az egyéves koráig, időnként még az után is sötétedhet. Ezért ha a picinek mostanra barna vagy barnás-zöld a szeme, akkor szinte biztos, hogy sötét marad, ha pedig kék, akkor valószínűleg végül kék, kékes-zöld vagy szürke lesz.

SÍRÁS

A sírásnak, ugyanúgy, mint a felnőttek esetében, van egy pozitív fiziológiai hatása: a könnyekkel távoznak a stresszhormonok. Ez az oka annak, hogy a babák (ahogy a felnőttek is) sírás után megkönnyebbülnek és lazábbak lesznek. Ezért – miközben arra a napra várunk, amikor a baba hasfájása végre megszűnik – vigasztaljuk magunkat azzal, hogy a sírás tulajdonképpen átsegíti őt a hascsikaráson és a szélgörcsökön. Ha már a sírás jótékony fiziológiai hatásáról beszélünk, érdemes megemlíteni, hogy nincs semmi bizonyíték arra, hogy a sírás jót tenne a baba tüdejének. Pedig sokan ezzel indokolják, miért kell az egészen kis csecsemőket hagyni, hadd bömböljenek.

ETETÉS

Ez idő tájt nagyon gyakori, hogy az eddig falánk baba látszólag közönyössé válik az evés iránt. A lakmározás helyett figyelmét más köti le: egyre csak körbenézeget a szobában, képtelen a tejre koncentrálni. Ennek oka látásának fejlődése: ilyenkor már a szoba végébe is ellát. Ezért amikor mások is vannak körülötte, idegen helyen van vagy akár csak a tévé működik, akkor sokkal jobban érdekli a környezete, mint az evés. Úgy segíthetünk neki a koncentrálásban, hogy etetéskor bemegyünk vele a hálószobába, ahol csend van és semmi sem vonja el a figyelmét.

Szoptatás

Azt is tapasztalhatjuk, hogy a baba egy vagy két percig szopik, aztán abbahagyja, ránk néz, esetleg mosolyog, majd folytatja az evést. Ettől ugyan hosszabbra nyúlik a szoptatás, mégis igyekezzünk a lehető legjobban kihasználni ezt a fejlődési stádiumot, és élvezzük, hogy „az ebédnél” kapcsolatot teremthetünk a babával. Amikor ez már nem jelent újdonságot neki, nem fogja olyan gyakran megszakítani az evést.

Etetés cumisüvegből

A cumisüvegből táplált babák figyelme nem terelődik el olyan könnyen, mint a szoptatottaké, mert evés közben körül tudnak nézegetni a szobában. Észre fogjuk venni, hogy egyes etetéseknél nézegetni akarja a környezetét, más alkalmakkor – általában az esti lefekvés előtt és éjszaka – viszont inkább hozzánk bújik megnyugtatásért. A szoptatott babákhoz hasonlóan, egyes etetések közben talán „kommunikálni” akar: két korty tej között megszakítja az evést, hogy ránk mosolyogjon. Hagyjuk, hogy ezt tegye, mert az evés most már társasági eseménnyé kezd válni, nem csupán a jóllakást szolgálja.

FÜRDETÉS

Ettől a héttől kezdve a baba már igazán élvezni fogja a fürdést, ezért vehetünk neki néhány fürdőjátékot. Egy pár műanyag kacsa megteszi, mert a sárga az egyik alapszín, amely érdekesebb a csecsemők számára, mint a pasztellszínek. Miközben a kacsák a vízen lebegnek, a baba élvezettel igyekszik majd kézzel-lábbal csapkodni őket.

FEJLŐDÉS ÉS JÁTÉK

Mostanáig a baba nem látott három dimenzióban, így meglehetősen „lapos” képet alkotott a világról. Ez azzal magyarázható, hogy mindkét szemével más, kissé eltérő képet látott, ezért agyának el kellett nyomnia az egyik képet, hogy ne legyen kettős látása. Most azonban az agya már össze tudja kapcsolni a két képet, ami azt jelenti, hogy teljesen kifejlődött a térlátása. Ezért pontosabban eltalálja a játékait.

! A HÉT BIZTONSÁGI TANÁCSA !

Ne hagyjuk egyedül a babát az autóban!

Ha a baba elaludt az autó hátsó ülésén, óriási a kísértés, hogy otthagyjuk, amíg beszaladunk egy üzletbe, ahelyett, hogy megzavarnánk, és nagy hűhó közepette áttennénk a babakocsiba. Pedig sohasem hagyhatjuk egyedül az autóban, mert felmerül a veszélye, hogy melegben hőgutát kap, de akár rettentően meg is ijedhet, ha távollétünk alatt felébred.

BESZÉLJÜNK AZ ANYUKÁRÓL IS!

Hasizmaink kezdenek újból összerendeződni – ez az első lépés a lapos has visszaszerzéséhez. Az izmokat tovább erősíthetjük, ha felüléseket végzünk, de ezt addig ne kíséreljük meg, amíg az izmok közötti rés kétujjnyinál szélesebb. Ezt a rést úgy mérhetjük meg, ha hanyatt fekszünk, behajlítjuk a két térdünket és felemeljük a fejünket. Közben ki tudjuk tapintani a hasizmainkat. Csak akkor szabad felüléseket csinálnunk, ha már szinte összeérnek.

 

 

9.hét – Babával otthon

Problémás lesz-e a Babám bőre?

Remélhetőleg most már úgy érzed, hogy kijutottál a „szülés utáni ködből” – és képes vagy pánikolás nélkül kezelni a dolgokat. Bár lehet, hogy kisbabád még mindig hasfájós, de nap közben már sokkal több boldog mosolyt és nagyobb érdeklődést vehetsz észre rajta - látható fejlődése pedig kárpótolhat azért, hogy az esték és éjszakák esetleg még nem telnek zökkenőmentesen.

A javulás fokozatos lesz, ezért ha a dolgok még mindig zűrösek, tartsd szem előtt, hogy hamarosan minden könnyebb lesz.

ALVÁS

Szinte biztos, hogy a picit már sokkal ügyesebben meg tudod nyugtatni, mint újszülött korában, mivel pontosan tudod, hogy hogyan kell tartanod, hogy szereti-e a pisszegést vagy az éneklést vagy, hogy mi a kedvenc ringatási ritmusa.

Fontos azonban szem előtt tartani, hogy ha túlságosan profivá válsz a baba elaltatásában, beleeshetsz abba a hibába, hogy hozzászoktatod egy altatási rituáléhoz és azután semmilyen más módon nem lesz hajlandó elaludni. Lehet, hogy élénken kell ringatni a babakocsiját, vagy énekelve körbe kell táncolni vele a hálószobát, esetleg föl-le kell járkálni vele a lépcsőn - így már kitapasztaltad, mivel lehet a babát „kikapcsolni”, ám azt, hogy le tudjuk tenni aludni, nagyon vékony határvonal választja el a rossz szokások kialakulásától.

Ha tisztában vagyunk vele, hogy az ilyen szokások rögzülhetnek, akkor meg lehet akadályozni, hogy túlzottan bevésődjenek. Ez nem igényel semmilyen drasztikus megoldást, csak fokozatosan le kell venni belőlük egy kicsit – a csecsemők úgy három nap alatt hozzászoknak az új mintákhoz.

A végső cél az, hogy be tudd tenni a már megnyugodott babát a kiságyába, ahol már magától alszik el.

A legrosszabb szokás, amit a szülők felvesznek, a baba autóztatása. Ha Te is ezt tesszed, rögtön hagyd abba, mert magaddal tolsz ki! Ha túlzottan hozzászokik, akár éjszaka is el kell indulnod vele, ha szeretnéd elkerülni a hányásig vagy ájulásig sírást. Inkább előzd meg. Igen, üvölteni fog, de ha tudod, hogy jóllakott, tiszta pelenka van rajta és biztonságban van a karodban (vagy a kiságyban, miközben kezünket megnyugtatóan rajta tartod), akkor biztos lehetsz benne, hogy nincs semmi igazán nagy baj. Persze, ha már hozzászokott az autós-megoldáshoz, akkor ki kell várni a sírás végét, ami egy óráig is eltarthat.

Sokkal könnyebb most megtörni a rossz szokásokat, mint három hónapos kor után, mivel akkor már nehezebb a babát „átprogramozni”, ha erre most rászánod az időt, akkor a jövőben sok nyűgös órát spórolsz meg.

ETETÉS

Ha nyűgös vagy hasfájós a kisbabád, akkor valószínűleg kétségbeesetten keressed a módját, hogy hogyan nyugtathatnád meg.

Ha a baba tápszert kap, akkor már biztosan felmerült, hogy emésztési zavarai talán egy másik márkára áttérve enyhülnek. Nem valószínű azonban, hogy saját étrendünk megváltoztatása vagy a más tápszerre való áttérés bármiféle változást hoz. Sajnos el kell fogadnunk, hogy egyes csecsemőknél teljesen normális, ha az első három hónapban nagyon nyűgösek és rengeteget sírnak.

Szoptatás

Jó szándékú rokonok és barátok biztosan mondták már, hogy a szoptatási időszak alatt kerüld a csokoládét, a kávét, a fűszeres ételeket, a hüvelyeseket, a sajtot és számtalan más élelmiszert, mert ezek kihatnak az anyatejre, és a babánál szeleket és emésztési zavarokat okoznak. Kiderült, hogy ez finoman fogalmazva is… badarság.

Igaz, hogy a káposzta, a bab és a brokkoli szeleket okozhat, ez azonban a Te beleidben képződik és nem a véredben, az anyatejbe viszont a vérünkbe átáramló anyagok kerülnek be. Ezért a babát semmivel több szél nem fogja bántani, ha ilyen ételeket eszel. Ugyanez érvényes a fokhagymára is - a fokhagyma ugyan befolyásolja az anyatej ízét, de vizsgálatok kimutatták, hogy a baba emésztésére nincs hatással.

Más kultúrákban a babáknak semmivel sem fáj többet a hasuk, akkor sem, ha édesanyjuk sok fokhagymával és csípős fűszerekkel ízesített ételt eszik.

Az azonban előfordulhat, hogy a baba allergiás vagy érzékeny valamilyen élelmiszerre - ebben az esetben hatni fog rá az összetevők miatt az étrended. Ha egészen biztosak vagy benne, hogy egy adott étel okozza problémáit, akkor azt néhány hétig ne fogyaszd, hogy lásd, van-e valami javulás. Amikor újból beiktatod kontrollként az étrendedbe a „bűnös” ételt, ne feledd, hogy amit eszel, az 4–6 órán belül kerül át az anyatejbe.

Miért kell egészségesen táplálkoznunk a szoptatás ideje alatt?

Tetszik vagy nem, a baba mindenképpen megszerzi magának a szükséges tápanyagokat, beleértve a vasat és a kalciumot is.

Az egyetlen vesztes az anyuka lehet, mert hiányt fog szenvedni fontos vitaminokban és ásványi anyagokban, amitől nyúzott lesz. Ezért a szoptatás alatti egészséges táplálkozásra valójában azért van szükség, hogy mi magunk egészségesek maradjunk, és sok energiánk legyen.

A valódi ok arra, hogy rengeteg gyümölcsöt és zöldséget együnk az az, hogy étrendünk befolyásolja a tejünk ízét. A kutatások pedig kimutatták, hogy amikor a babák fokozatosan átállnak a szilárd ételre, akkor szívesebben fognak gyümölcsöt és zöldséget enni, ha az anyukájuk a szoptatás ideje alatt ilyesmiket fogyasztott.

Etetés cumisüvegből

Ne dőljünk be a kevés vasat tartalmazó tápszereknek, mert nincs rá bizonyíték, hogy ezek csökkentenék a gázképződést, bár egyesek szerint segítenek a hasfájáson, a szeleken és a kellemetlen érzéseken.

A kis vastartalmú tápszerekkel az a probléma, hogy nem fedezik a baba vasszükségletét. A szabvány tápszerek viszont rengeteg vasat tartalmaznak, mert a tápszerből nehezebben szívódik fel a vas, mint az anyatejből. Így amennyiben a baba nem kifejezetten allergiás vagy érzékeny az összetevőkre, nincs értelme tápszert váltani.

Sokkal többre megyünk azzal, ha ügyelünk rá, hogy a picit az etetés felénél alaposan megbüfiztessük, és vigyázunk, hogy evés közben ne nyeljen túl sok levegőt (vagyis hogy a száját rendesen kitátsa, és ajkai szorosan ráfonódjanak a cumira).

FÜRDETÉS

Általános jelenség, hogy néhány hónap elteltével a baba bőre kissé szárazzá válik. Érdemes kerülni a habfürdők használatát, mert ezek többnyire mesterséges anyagokat is tartalmaznak, melyek még tovább szárítják az érzékeny bababőrt.

A sampon is szárít, ezért a hajmosásból is bőven elég heti egy (a tiszta vizes öblítés nem számít hajmosásnak).

FEJLŐDÉS ÉS JÁTÉK

A baba most már kevésbé gömbölyödik össze, amikor hasra fektetjük, és úgy tíz másodpercig vagy még tovább képes felemelve tartani a fejét. Ebben azzal segíthetjük, ha élénk színű játékokat teszünk elé. Ahogy megtanulja, hogyan kell használnia a kezét, élvezni fogja a csörgőket, illetve minden zajkeltő tárgyat. Már ahhoz is elég nagy, hogy kezdje összekapcsolni a keze mozgását azzal, amit hall és lát, így ettől a kortól kezdve nagyon népszerűvé válnak a zajos, élénk színű játékok.

Még mindig kell néhány másodperc, mire a baba összpontosítani tud egy adott tárgyra. Ezt megfigyelhetjük, ha egy játékot tartunk elé: először üres tekintettel bámul és pislog, csak aztán veszi észre a tárgyat.

A HÉT BIZTONSÁGI TANÁCSA

Vigyázzunk, nehogy a baba leessen!

Soha ne hagyjuk felügyelet nélkül a babát semmilyen, még a látszólag kifejezetten szélesnek, vagy eléggé alacsonynak gondolt bútorokon sem (például amíg elszaladunk a tévé távirányítójáért)!

Minden évben előfordul, hogy egyévesnél fiatalabb csecsemők szenvednek csonttörést, mert leesnek valamilyen bútorról.

BABAEGÉSZSÉG

Ha ekcémára hajlamos, azt most veheted észre!

Az arra hajlamos babáknál az ekcéma általában két hónapos kor körül alakul ki, ezért ha a baba ekcémás lesz, akkor ennek első jeleit nagyjából ilyenkor fogjuk észrevenni.

Egy biztos, hogy az ilyen típusú problémáknál nagyon fontos, hogy milyen allergizáló anyagok jutnak a baba szervezetébe – így ebben az esetben az anya tiszta, adalékmentes táplálkozása sokat segíthet a helyzeten, ha szoptatással táplálja gyermekét.

Hét csecsemőből körülbelül egyet érint, és ha valamelyik szülő ekcémában, szénanáthában vagy asztmában szenved, akkor az ekcéma valószínűsége közel a háromszorosára nő, mert örökölhető (bár ez nem törvényszerű).

Az ekcéma kezelhető, és általában nem válik nagyon súlyossá. Nagyon sok esetben kétéves korra a gyermek bőre teljesen letisztul; tizenéves korára szinte biztosan javulni fog, és remélhetőleg el is tűnik minden tünet.

Száraz, pikkelyes foltok a baba orcáin, térd- és könyökhajlatában – bár az ekcéma a teste bármely részén megjelenhet – ezek, aminek kapcsán gyanakodhatunk. Arról is felismerhetjük, hogy az érintett bőrterületek érdes tapintásúak, mintha láthatatlan, finom homokréteg borítaná őket. Probléma igazából csak akkor merül fel, amikor az ekcéma fellobban, és rendkívül erősen viszketni kezd és a piros foltok felhólyagosodnak. Ezt érdemes megelőzni azzal, hogy amint felmerül bennünk az ekcéma gyanúja, mutassuk meg a babát gyermekorvosnak!

BESZÉLJÜNK AZ ANYUKÁRÓL IS!

Akár két évig is eltarthat, mire szervezetünk vaskészlete visszaáll a várandósság előtti szintre, ezért figyeljünk rá, hogy nagyon sokat fogyasszunk ebből a létfontosságú elemből. A vashoz igyunk narancslét, mert a C-vitamin elősegíti a felszívódását, a teafogyasztást viszont csökkentsük, mert a tannin gátolja.

Ha úgy gondoljuk, hogy vérszegények vagyunk, akkor beszéljük meg az orvossal a vaspótlás módját. A vérszegénységre utaló jelek közé tartozik, ha az alsó szemhéjunk belül halvány rózsaszín, nem pedig élénkpiros, továbbá ha fáradtnak érezzük magunkat és néha kifulladunk.

 

7. hét – Babával Otthon

Napirend a Babának?

  Ha a babát valamilyen napirendhez akarjuk szoktatni, akkor nagyjából ez a legkorábbi hét, amikor elkezdhetünk ezzel foglalkozni. Mostanáig még túl kicsi volt ahhoz, hogy bármiféle napi időbeosztást ráerőltessünk.

A szigorú etetési és alvási rendszer bevezetése még most is túl korai, de fokozatosan kialakíthatunk egyfajta napirendet.

A finoman irányított napirend – amelynél fokozatosan szoktatjuk hozzá a csecsemőt egy evési és alvási ritmushoz – az anya és a baba számára is előnyös. A lényeg – mint mindig – az, hogy reagáljunk a babára, és továbbra is próbáljuk megérteni, mit akar közölni velünk.

ALVÁS

A legtöbb szülő arra a tankönyvekben leírt alvási ritmusra törekszik, amelynél a baba éjszaka 12 órát alszik egyfolytában, napközben pedig kb. 2–3 órát szunyókál. Néhány baba ezt tizenhat hetes korára eléri, sokaknál azonban egy évig vagy még tovább is eltart ennek a rendszerességnek a kialakulása. Ha ezekben a korai hetekben megteszünk néhány előkészítő lépést, az biztosan segíteni fog abban, hogy később rendezettebb alvási ritmust tudjunk kialakítani.

Hosszabb éjszakai alvás

Éjjel továbbra is ragaszkodjunk az ingerszegény környezethez: kevés fény és semmi játék. A jobb éjszakai alvás elősegítésének egyik bevált módszere az a régimódi szokás, hogy a picit napközben a babakocsijában kivisszük a friss levegőre. Ezt mára a tudomány is igazolta: egy tanulmány kimutatta, hogy az éjjel jól alvó hat-, kilenc- és tizenkét hetes csecsemők dél és délután 4 óra között kétszer annyi nappali fényt kapnak, mint az éjjel rosszul alvók. A kutatók úgy vélik, ez attól van, hogy a nappali fény segít az alvásban közreműködő hormon, a melatonin szabályozásában, amitől a baba jobban különbséget tud tenni éjszaka és nappal között.

SÍRÁS

Ettől a héttől kezdve a baba már kevesebbet sír, és az érthetetlen esti nyűgösségben is határozott, bár fokozatos csökkenést fogunk tapasztalni. Még a hasfájós csecsemőknél is hamarosan megjelennek a javulás első jelei. Ez a trend a következő körülbelül hat hét során folytatódik, ahogy a baba érettebb lesz, és jobban megbirkózik a külvilágból érkező ingerek tömegével.

ETETÉS

Bármilyen kétségbeesetten törekszünk is a kötött etetési idők kialakítására, mindig hagyjuk, hogy a baba vezessen bennünket! Ha különösen éhesnek tűnik, akkor bizonyára az is, ezért adjunk neki annyi tejet, amennyit akar.

Szoptatás

Ha szoptatunk, akkor a rendszeres etetés bevezetése tovább fog tartani, mintha cumisüvegből etetnénk, mert a tej képződésének alkalmazkodnia kell az új etetési időkhöz, ezért szánjunk erre néhány hetet.

Ügyeljünk arra, hogy a baba elegendő utótejet kapjon.

Etetés cumisüvegből

A cumisüvegből táplált babákat könnyebb rászoktatni a szabályos időközönkénti evésre, mint a szoptatottakat. Ez részben azért van, mert a tápszer megemésztéséhez több idő kell, így a baba hosszabb ideig tud várni a következő etetésig, részben pedig azért, mert így pontosan mérhető az elfogyasztott mennyiség.

Még szabályos időközönkénti etetésnél is előfordulnak azonban olyan nappali vagy éjszakai időszakok, amikor a baba különösen éhes, illetve olyan napok, amikor valamilyen okból gyakrabban akar enni. Igyekezzünk továbbra is odafigyelni az igényeire és kommunikációjára, mert ő tudja a legjobban, mennyi tejre van szüksége.

HALLGASSUNK A BABÁRA!

A felnőttekhez hasonlóan a babáknak is vannak olyan napjaik, amikor éhesebbek, mint máskor; ilyenkor több tejre van szükségük. Ezért fontos, hogy ne ragaszkodjunk túl szigorúan az etetési rendhez, és mindig az ő igényeit kövessük, mert:

  • lehet, hogy hirtelen növekedési szakaszban van, ezért több tejre van szüksége;
  • lehet, hogy a nagy melegtől szomjasabb;
  • talán rosszul érzi magát, ezért inkább sok kis mennyiségre van szüksége, mint néhány nagy adagra;
  • ha szoptatunk, akkor előfordulhat, hogy a fáradtságtól, a kiszáradástól vagy a rossz közérzettől nincs elég tejünk, ezért a baba többször akar enni, hogy a megfelelő mennyiséget megkapja.

PELENKÁZÁS

px

A széklet színe: mi a normális?

Minden szülő aggódik, vajon rendben van-e a babája széklete, de a legtöbb aggodalom fölöslegesnek bizonyul. A széklet színe igen sokféle lehet. A barna, sőt a zöld különféle árnyalatai is egészségesnek számítanak.

Zöld széklet inkább olyankor fordul elő, amikor a szoptatott baba túl sok előtejet és kevés utótejet kap. Az előtej hígabb, és több laktózt tartalmaz. Túl gyorsan halad át a baba emésztőrendszerén, amitől a széklet zöld színű lesz, és gyakran robbanásszerűen ürül. Ha ez csak egyszer-egyszer fordul elő, akkor nem kell aggódnunk, ám ha a csecsemő súlya lassan gyarapszik, és állandóan zöld a széklete, akkor ügyeljünk rá, hogy elég hosszan szoptassuk egy mellből, mert így jut el a dús, zsíros utótejig. Szoptatási tanácsadóval azt is ellenőriztethetjük, hogy megfelelően ráharap-e a mellbimbóra, mert csak így tudja teljesen kiszívni az utótejet.

A zöld széklet néha a bélfertőzés jele. Orvoshoz kell fordulnunk, ha a széklet krémszínű, de akkor is, ha fekete vagy vörös, ami vér jelenlétére utal.

Fehér

Mindig forduljunk orvoshoz, ha a baba széklete krémszínű, mert ez májproblémára utalhat. Ez súlyos lehet, ezért gyorsan orvoshoz kell vinnünk a babát, és lehetőleg egy kis székletmintát is vigyünk magunkkal! A fehér széklet tele van zsírral, amely nem szívódott fel a belekben. Az ilyen széklet a víz felszínén úszik, amit nyilván nehéz megállapítani, mivel a baba még pelenkát visel.

Zöld

A zöld széklet miatt csak akkor kell aggódnunk, ha lázzal (38ºC fölött), hányással és látható rosszulléttel is jár, mert mindez együtt bélfertőzésre utal. Ilyenkor is gyorsan vigyük orvoshoz a babát, mert kiszáradhat.

Csecsemőknél gyakran fordul elő egészen enyhe bélfertőzés, ami zöld székletet okoz, de nem jár rosszulléttel. Ezeket a fertőzéseket gyakran észre sem vesszük, ezért ha a baba láthatóan jól van, akkor nincs okunk aggódni az időnkénti zöld széklet miatt. Zöld székletet az is okozhat, ha a baba gyógyszert kap, ha a szoptatás időszakában vasat szedünk, vagy ha a baba érzékeny valamire, ami a mi étrendünkben van, pl. a tejtermékekre. Utóbbi esetben más tünetei is lehetnek, pl. ekcéma. Ha ilyesmire gyanakszunk, akkor forduljunk orvoshoz, és kérjünk beutalót egy dietetikushoz!

Vörös vagy fekete

A vörös vagy fekete szín arra utalhat, hogy a baba széklete vért tartalmaz, ami igen ijesztő lehet, bár általában kiderül, hogy valami egészen banális oka van, például az, hogy az anya mellbimbója berepedt (l. lejjebb). A problémát azonban mindig el kell mondanunk a védőnőnek és a gyermekorvosnak, ha a baba láthatóan nincs jól, mert a véres széklet néha súlyos állapotot is jelezhet.

A székletben található vér oka általában az, hogy a szoptató anyának berepedeznek a mellbimbói, így szopás közben a csecsemő sok vért is nyelhet. Emiatt nem kell aggódnunk, mert a vér nem árt a babának.

A széklet ilyenkor azért fekete, mert a vér a baba emésztőrendszerébe kerül, és a beleiben átalakulva színe élénkvörösből feketévé változik. A széklet attól is lehet fekete, ha a baba vaspótló gyógyszert kap.

Élénkvörös vér akkor lehet a székletben, ha a pici végbele berepedt, ami székrekedésnél fordulhat elő. A repedést nem láthatjuk, csak azt, hogy a székletet élénkvörös vér borítja. A repedések általában maguktól begyógyulnak, de a székrekedés kialakulását meg kell előznünk.

A babának hasmenéskor is lehet vér a székletében, mert ilyenkor bélfertőzése van, és a bél fala felmaródhatott. Ebben az esetben nagyon rosszul lehet, ezért meg kell mutatnunk az orvosnak, ha ezt eddig még nem tettük meg.

FEJLŐDÉS ÉS JÁTÉK

A baba már meglehetősen jól tudja irányítani a fejét, és a teste nem olyan ernyedt és törékeny, mint az első napokban volt. Ha hordozókendőben visszük, ne kifelé fordítva helyezzük el benne.

A baba még mindig az arcokat (különösen a miénket) tartja a legérdekesebb látványnak, de már kezd más vizuális ingereket is értékelni. Az alábbiak bármelyike érdekesebbé teheti számára a környező világot: arcokról készült fekete-fehér fényképek, sakktáblák, mozgó levelek, széles csíkok, mennyezeti ventilátorok.

Meleg napokon Mózes-kosárban kitehetjük a kertbe – ( a rovarok miatt szigorúan csak felügyelet mellett) egy fa alá, vagy egy sakktáblát rakhatunk a pelenkázója mellé. Szereti a szimmetrikus mintákat, mert úgy érzékeli őket, mintha úsznának a szeme előtt. Ebben a korban nem nehéz elszórakoztatni a babákat.

A HÉT BIZTONSÁGI TANÁCSA

Ne hagyjuk a babát a pelenkázón!

A babát születésétől kezdve szigorúan tilos felügyelet nélkül a pelenkázón hagyni, jóllehet rengeteg szülő bevallja, hogy újszülöttjét néha magára hagyja néhány másodpercre, amíg átszalad a szoba másik végébe egy elfelejtett kisingért vagy egy tubus popsikenőcsért. Ebben a korban azonban a baba már többet izeg-mozog, néhány hét múlva talán a hasára is fordul – ezért veszélyes magára hagyni akár egy pillanatra is.

BESZÉLJÜNK AZ ANYUKÁRÓL IS!

Különösen nehéz szülés esetén előfordulhat, hogy hosszú ideig nem tudjuk kiheverni a traumát. Azon kaphatjuk magunkat, hogy még ezen a héten is mindenkinek erről beszélünk, miközben felelevenednek bennünk a szörnyű részletek. Talán megfogadjuk, hogy soha többé nem szülünk, mert nem akarjuk még egyszer átélni ezt a rémálmot, még akkor sem, ha eredetileg négy gyermeket terveztünk. Ha a szülés emlékei még mindig élénken élnek bennünk, akkor kérjünk időpontot a nőgyógyásztól, amikor a kórlapunk és a zárójelentés alapján részletesen megbeszélhetjük vele a dolgot. A nőkre gyakran megnyugtatóan hat, ha pontosan megértik, mi és miért volt számukra ennyire nehéz.

 

8. hét – Babával Otthon

Aludj, kicsim

 

2 hónapos kora környékére a babák fele már öt órát vagy még többet is alszik éjjel. Ha a mienk is ezt teszi, az nagy eredmény, mert rengeteg szülő még mindig attól szenved, hogy éjjel nem tud egyfolytában három óránál többet aludni.

Az éjszaka folyamán – a felnőttekhez hasonlóan – a csecsemők is az álom és az ébrenlét között ingadoznak, és többször felébrednek. Nekünk az a dolgunk, hogy megtanítsuk a babát magától újra elaludni, hogy ehhez végül ne legyen szüksége ringatásra vagy akár etetésre. Amikor már képes lesz magától is elaludni, közelebb jutunk ahhoz a még elérhetetlennek tűnő, ám mindennél fontosabb célhoz, hogy átaludja az éjszakát.

Minél több gyakorlatot szerez a baba e korai időszakban az önmegnyugtatás terén, annál könnyebb dolgunk lesz néhány hónap múlva, amikor majd arra tanítjuk, hogy átaludja az éjszakát. Ezért minden nap szánjunk időt arra, hogy megtanítsuk őt az önmegnyugtatásra, még akkor is, ha nem látunk semmi előrelépést. Ez a képesség alapvetően fontos az éjszaka átalvásához, és végül meg fogja tanulni. Ha eddig nem volt sok szerencsénk az önmegnyugtatási technikával, az a következő okok valamelyikével magyarázható:

 

1. A baba etetés közben elalszik

Ez nagyon gyakori dolog, és a következő néhány hétben megoldást kell találnunk rá, mielőtt a pici ragaszkodni kezd a szokásaihoz (ami általában három hónap után következik be).

Ha biztosak vagyunk benne, hogy gyermekünk eleget evett, és már csak a komfortérzetre van szüksége, akkor gyengéden vegyük el tőle a cumit vagy a mellbimbót. Ezzel arra ösztönözzük, hogy megnyugtató szopás nélkül próbáljon elaludni. Ekkor valószínűleg hirtelen felélénkül és panaszkodni kezd. Ez esetben adjuk vissza neki a mellünket vagy a cumisüveget, és legközelebb próbáljuk meg újra! Lehet, hogy százszor kell próbálkoznunk, mire elég nyugodt lesz ahhoz, hogy etetés nélkül is elaludjon, de ezt az erőfeszítést most kell megtennünk. Néhány hét múlva learathatjuk a gyümölcsét, amikor a baba már etetés nélkül is képes lesz elaludni.

 

2. Olyankor fektetjük le a babát, amikor még túl élénk

Várjuk meg, amíg a pici kábult és laza lesz, és csak ekkor fektessük le! Lehet, hogy csalásnak tűnik, ha addig várunk, amíg félálomba nem kerül, de ne feledjük, hogy most egy igen bonyolult képességet kell kialakítania magában, ezért minden segítségünkre szüksége van.

 

3. Nincs türelmünk kivárni, amíg a baba magától megnyugszik

Eltarthat néhány percig, amíg a baba magától megnyugszik, ezért ne sürgessük! Egy kis nyafogás és nyöszörgés azt jelezheti, hogy már közel van az elalváshoz, ezért ne siessünk újból felvenni! Ám ha biztosak vagyunk benne, hogy ez nem fog menni, akkor vegyük fel, és kezdjük újra az altatást!

 

MIKOR FELEJTSÜK EL AZ ALVÁSTRÉNINGET?

Egyes esetekben könnyű lesz ébren letenni a babát, és gyorsan el tudjuk csitítani. Más alkalmakkor azonban több segítségre lesz szüksége az elalváshoz, ilyenkor az elmúlt hetek során tökéletesített ringatási technikánkhoz folyamodhatunk. A végső cél ugyan az önmegnyugtatás képességének kialakítása, ám ha a baba beteg, túlságosan fáradt, szelek bántják vagy éppen elszenderedett, amikor megszólalt a telefon, akkor felejtsük el, hogy most tanítjuk valamire. Ilyenkor feldúlt, és ha egy kicsit segítünk neki újra elaludni, azzal mindkettőnknek rengeteg szenvedést spórolhatunk meg.

 

SÍRÁS

A baba ezen a héten is egyre kevesebbet sír, és itt az ideje, hogy elkezdjünk gondolkodni azon, mikor hagyhatjuk sírni. Általános jelenség, hogy a csecsemők – valamilyen ismeretlen okból – egy kicsit sírnak elalvás előtt. Ezért ha éppen arra tanítjuk, hogy magától megnyugodjon és elaludjon, akkor figyelmesen hallgassuk a sírását, hogy felismerjük az elalvás előtti nyűgösködést. Ha már ismerjük a sírásnak ezt a fajtáját, akkor nem fogunk azonnal a „segítségére sietni”, miközben éppen elaludni készül. Viszont azt se hagyjuk, hogy a sírás vigasztalan bömböléssé váljon, mert a baba még kicsi ahhoz, hogy álomba sírja magát. Ha megtanuljuk felismerni az „elalvás előtti nyűgösséget”, annak más előnye is van: a következő hónapokban már tudni fogjuk, hogy amikor éjjel felébred, akkor nem evésre, csupán néhány pillanatra van szüksége, amíg újra megnyugszik.

 

ETETÉS

Most már jobban értjük a babát, ezért észrevesszük, ha etetés után kényelmetlenül érzi magát. Bár jó lenne, ha valamilyen konkrét okra foghatnánk a baba vég nélküli nyűgösségét és emésztési zavarait, az igazság az, hogy a csecsemők gyakran meghatározhatatlan okból sírnak, amire valószínűleg mi sem fogunk rájönni.

 

A tejallergia jelei

Ha szoptatunk, ne iktassuk ki fölöslegesen étrendünkből a tejtermékeket, járjuk körbe eléggé először annak lehetőségét, hogy kisbabánk valóban az általunk elfogyasztott tejre allergiás-e?

 

Szoptatás

Csak a különösen érzékeny babákra hat az anyatejbe átkerülő tehéntej-protein, ezért nem valószínű, hogy száműznünk kell étrendünkből a tejtermékeket. Ám ha mégis így döntünk, akkor ezt két hétig próbáljuk ki, és ha valóban ez a probléma, akkor észrevehető javulást kell tapasztalnunk a gyermeknél. Ha ettől nem javul az állapota, akkor nyilván nem érzékeny vagy allergiás a tehéntejre, mi pedig újból fogyaszthatunk tejtermékeket. Ha azonban arra gyanakszunk, hogy a babánál a tejtermékek okozzák a problémát, akkor ezt beszéljük meg az orvossal vagy a védőnővel.

 

Etetés cumisüvegből

Ha az orvos megerősíti, hogy a baba érzékeny vagy allergiás a tejre, akkor a tápszerváltás a gyors és hathatós megoldás. Létezik egy – csak receptre kapható – hidrolizátum formájú tápszer, amelyben a tej proteinje előemésztett formában van jelen. Ha ettől a tünetek megszűnnek, akkor orvosi felügyelet mellett valószínűleg érdemes lesz újra megpróbálkoznunk a tehéntej alapú tápszerrel, és ha ezután a tünetek újra megjelennek, akkor biztosak lehetünk a diagnózisban. Egyes babáknál a szójatejet is kipróbálják, ezzel azonban az a gond, hogy szójaallergia és -érzékenység is felmerülhet, így a tünetek nem javulnak.

 

PELENKÁZÁS

Talán már észrevettük, hogy a baba széklete elég laza, szinte a hasmenés határán van. A folyékony széklet azonban csecsemőkorban normális, különösen a szoptatott babáknál. Ha azonban a baba igazi hasmenést kap, azt gyorsan kezelni kell, nehogy kiszáradjon.

 

Mikor nem kell aggódnunk?

Az időnként robbanásszerűen ürülő széklet, amely kifolyik a pelenkából, még nem ok az aggodalomra, persze csak akkor, ha a pici nem érzi rosszul magát és nincs láza. A szoptatott babáknál ez azért fordulhat elő, mert túl sok laktózban gazdag előtejet isznak. Az előtej híg, és arra serkenti az emésztőrendszert, hogy túl gyorsan engedje át az anyagokat, ettől lesz robbanásszerű a széklet. Próbáljunk meg hosszabb ideig várni, míg a baba kiszívja az egyik mellet, csak aztán tegyük át a másikra – így a sűrűbb utótej sokat javíthat az emésztett anyagok állagán.

 

Mikor kell aggódnunk?

Ha a baba széklete láthatóan lazább, túl nagy mennyiségű, robbanásszerűen ürül, sokkal szagosabb, folyékonyabb és gyakoribb, az hasmenésre utal. A hasmenés nagy veszélye a kiszáradás, ezért a szokásosnál gyakrabban etessük a babát és mindenképpen mutassuk meg orvosnak!

 

FEJLŐDÉS ÉS JÁTÉK

A baba ezen a héten talán már a mássalhangzókkal is megpróbálkozik, ezért figyeljünk a „gú, gá, kú” stb. hangokra. Utánozzuk az általa kiejtett hangokat, ő pedig „válaszolni” fog rájuk.

Már gyakrabban nyitogatja ökölbe zárt kezét, mert kezdi elveszíteni a fogási reflexét. Ahelyett, hogy megkülönböztetés nélkül megragadna bármit, amit a tenyerébe teszünk, most már néhány pillanatra céltudatosan fog meg bizonyos tárgyakat, kezdi kinyújtani a kezét és megütni az előtte lévő dolgokat. Ezért egy babatornáztató alá fektethetjük, de a kiságya vagy babakocsija fölött is kifeszíthetünk egy gyöngysort, vagy játékokat aggathatunk fel, amelyek ütögetését élvezni fogja.

Ha a pici még egyáltalán nem mosolyog, akkor meg kell mutatnunk az orvosnak, mert lehet, hogy valamilyen fejlődési problémája van, vagy rossz a látása, ezért nem reagál az arcokra.

 

 

A HÉT BIZTONSÁGI TANÁCSA

Távolítsuk el a zsinórokat és szalagokat!

A baba játékairól mindig vegyünk le minden 10 cm-nél hosszabb zsinórt és szalagot, nehogy megfojtsa  magát!

 

BESZÉLJÜNK AZ ANYUKÁRÓL IS!

A babavárás alatt a szervezetünkben lévő kalcium átmegy a magzatba, hogy erős csontjai és fogai legyenek. Később, amikor szoptatunk, még több kalciumot adunk át. Ezért ügyeljünk a kalciumban gazdag étrendre.

Napi körülbelül fél liter tej fedezi szükségleteinket, ahogy egy nagyobb darab sajt vagy két és fél pohár joghurt is. A nyers zöldségek is tartalmaznak kalciumot, ám ezekből irreálisan nagy mennyiséget kellene elfogyasztanunk, például naponta hat adag spenótot vagy huszonkét adag brokkolit. Ha nem kedveljük túlzottan a tejtermékeket, akkor érdemes megfontolnunk a kalcium szedését.

A szoptatás hosszú távon azonban jó hatással van a csontjainkra, és a szoptató anyukák csonttömeg-vesztesége a szoptatás befejezése után egy éven belül helyreáll. Azt is kimutatták, hogy minél hosszabb ideig szoptatunk, annál kisebb a csontritkulás veszélye.

6. hét – Babával otthon

 

A szülők jutalma – a valódi babamosoly 

 

 

 

Ezen a héten talán elérkezünk az első nagy mérföldkőhöz: először láthatjuk kisbabánkat igazán mosolyogni.

Szinte biztos, hogy születése óta akár minden nap elkaptunk már kis mosolykákat az arcán, de bármilyen izgalmasak voltak is ezek a korai próbálkozások, hamarosan elhalványulnak az első kimondottan nekünk szóló boldog mosoly mellett, amely szétterül az arcán, miközben a szemünkbe néz.

Ez egy „jutalomhét” a szülők számára, a baba most hatalmas változáson megy keresztül. Látni fogjuk, ahogy az eddig szinte saját kis világába zárt különös apró lényből – akit eddig csupán a pocakja és az alvás foglalkoztatott – igazi személyiséggé válik, akit hirtelen érdekelni kezdenek az emberek és az Őt körülvevő világ.

Ez a hét ugyanakkor nehéz is, mert most hág tetőfokára a sírás; hirtelen növekedés áll be, ráadásul a baba most kezd küzdeni az alvás ellen, amitől holtfáradt lesz – ez pedig újabb kihívással tetézi az alvással kapcsolatos nehézségeket.

ALVÁS

Ahogy a baba egyre társaságkedvelőbbé válik, küzdeni kezd az elalvás ellen, mert jobban szeretne ébren maradni és játszani, ebben a számára fantasztikusan izgalmas világban. Ezért amikor fáradt, nem akar majd elaludni, mert izgatja újonnan felfedezett világa. Ettől aztán a végsőkig kimerül.

Éjszaka könnyebb dolgunk van vele, mert biztosak lehetünk benne, hogy fáradt - még akkor is, ha kétségbeesetten küzd az elalvás ellen. Napközben viszont könnyen megeshet, hogy túl sokáig hagyjuk ébren. Amikor végül teljesen kimerül, még nehezebben tud elaludni, mert egyre jobban felpörög és túlságosan elragadják az érzelmek. Logikusnak tűnhet, hogy ha az egész napot ébren tölti, akkor az esti lefekvés idejére kifárad, és éjjel többet alszik, de ez nem így működik. A babának napközben legalább három óra alvásra van szüksége, különben estére annyira túlpörög, hogy nem tudja átaludni az éjszakát. Gondoljunk csak arra, hogy mi hogyan érezzük magunkat egy stresszes nap után: zúg a fejünk, és bár kimerültek vagyunk, nem jön álom a szemünkre. Ezért fontos, hogy a babán időben  észrevegyük a fáradtság jeleit, és mielőtt teljesen kimerülne, tegyük le aludni.

A fáradtság jelei:

ásítozás

szemdörzsölgetés

fülhuzigálás

nyűgösség

a szemkontaktus kerülése

 

 

Mikor fektessük le a babát napközben aludni?

 

Az ilyen korú csecsemők két óra ébrenlét után elfáradnak, ezért ha ügyelünk arra, hogy néhány ébren töltött óra után mindig letegyük a babát aludni, akkor nem lesz ingerlékeny, sírós vagy túl fáradt ahhoz, hogy nyugodtan elaludjon. Amíg ilyen kicsi, nehéz rászoktatni a rendszeres szunyókálásra különösen azért, mert valószínűleg még az esti lefekvési idő sem alakult ki. Ám kezdetnek már az is jó, ha törekszünk rá, hogy napközben legalább három órát aludjon. Végül kialakul egy napi három kisebb alvásból álló, határozott ritmus: délelőtt egy rövidebb, dél körül vagy koradélután egy hosszabb, végül késő délután egy rövidebb alvás.

SÍRÁS

A babáknál a sírás mennyisége hathetes korban éri el tetőpontját, majd a következő héttől kezdve lassan, fokozatosan csökken. Hogy miért sírnak a babák ezen a héten olyan sokat, annak oka a szakemberek szerint a fejlődésben ilyenkor bekövetkező hatalmas ugrásban keresendő, ami rengeteg energiát és összpontosítást igényel. A baba ettől hamar kimerült és nyűgös lesz.

Ez a hatalmas minőségi változás ráadásul egybeesik a hathetes kori hirtelen növekedéssel, ezért a szoptatott babáknak a tej ezen a héten egy kicsit kevés lehet, ami újabb nyomós ok a sírásra. A hirtelen növekedéskor a cumisüvegből táplált babáknak is több tejre van szükségük, amit ők is sírással követelnek.

A dolgokat tovább bonyolítja, hogy a baba most már egy új okból is sír – a túlzott kifáradástól. Eddig babánk amint elfáradt, egyszerűen elaludt, most viszont küzd az elalvás ellen - így egyre jobban kifárad, amitől ingerlékennyé és határozottan sírósabbá válik. A holtfáradt csecsemő gyakran egészen összezavarodik, nem is tudja, hogy valójában mi bántja. Lehet, hogy az evésért sír, de nem azért, mert éhes, hanem azért, mert feldúlt és vigasztalásra van szüksége. Így még nehezebb lesz kitalálni, hogy miért sír. A túlzott fáradtság miatti sírást úgy előzhetjük meg, ha a babát letesszük aludni, mielőtt eljutna a kimerültségig. Egyelőre még valószínűleg nem akarjuk semmiféle rendszerhez szoktatni, ezért a legjobb megoldás az, ha felajánljuk neki az ételt, amikor nyűgösködni kezd, és ha nem érdekli, akkor letesszük egy kicsit szunyókálni.

ETETÉS

Ezen a héten a baba újabb hirtelen növekedési szakaszba kerül, ilyenkor extra „üzemanyagot” vesz magához, hogy fedezni tudja a minőségi fejlődéshez szükséges energiát. Az anyukák ilyenkor általában azt hiszik, hogy elapadt a tejük, pedig nem így van. Csupán arról az egybeesésről van szó, hogy a babának most extra igényei vannak, az anyuka melle pedig éppen ebben az időben lágyul, mivel a tejtermelődés rendeződik. Fontos, hogy ilyenkor is minden napszakban szoptassunk, hogy a tejtermelődés a baba igényeinek megfelelően növekedjen.

Akár szoptatunk, akár cumisüvegből etetünk, ezen a héten az éhség a sírás legfőbb oka. A hirtelen növekedés néhány napig tart, utána a baba nyugodtabb lesz, a megfelelő tejmennyiség is beáll.

A szoptatás és az alkohol

A szoptatási időszakban az alkoholfogyasztással az a legnagyobb gond, hogy az alkohol csökkenti a szoptatási hormon, az oxitocin szintjét. Ez a hormon váltja ki a „belövellést”, amitől a tej a mellbimbókba áramlik, hogy a baba azonnal fogyaszthassa. Az alacsonyabb oxitocinszint megnehezítheti a babának a szopást. A vizsgálatok azt mutatják, hogy az alkoholtól a baba gyakrabban, de kevesebbet szopik, ami hosszú távon lassúbb súlygyarapodáshoz vezethet.

Etetés cumisüvegből – a cumi mérete

Az e héten bekövetkező hirtelen növekedés miatt a baba néhány napig nagyon éhes, ezért több táplálékra van szüksége. Az ő igényeit követve, készüljünk fel rá, hogy gyakrabban kell megetetnünk, és jobban meg kell töltenünk a cumisüveget. Ezen a héten a cumi méretére is ügyeljünk, mert lehet, hogy a falánk babának gyorsabban ürülő, nagyobb lyukú cumira lesz szüksége.

Ha a baba orcái az erőlködéstől behorpadnak, akkor a cumiból túl lassan áramlik a tej, ezért kipróbálhatunk az újszülött méretnél eggyel nagyobbat. Annak, hogy a cumi lyuka túl kicsi, további jele az, ha a babának sokáig tart, mire az üveg tartalmát kiissza, vagy ha láthatóan nem azért hagyja abba az evést, mert jóllakott, hanem mert „feladja”. A cumi váltásánál viszont adjunk a picinek időt, hogy megszokhassa a gyorsabb áramlást – először valószínűleg a már megszokott erővel fogja szívni a cumit, ami egyszerre sok lehet. Figyeljünk, nehogy fuldoklás legyen a vége!

PELENKÁS DOLGOK - Székrekedés

Amíg a baba széklete lágy, és ürítéskor nem okoz neki fájdalmat, addig nincs székrekedése. A szoptatott babáknál szokatlan a székrekedés, mert szervezetükben magasabb az emésztést segítő hormon, a motilin szintje. Ám tudnunk kell, hogy ennek ellenére náluk is előfordulhat.

A cumisüvegből táplált babák hajlamosabbak a székrekedésre, mert a tápszer nehezebben emészthető, ezért a székletük sűrűbb. Ráadásul a tápszer nem tartalmaz motilint, ami serkentené a bélműködést.

Kezelés

Próbáljuk meg fürdetés közben gyengéden masszírozni a baba hasát, hogy enyhítsük a feszességét. A meztelen baba a meleg fürdőben ellazul, ezért ez ideális helyzet a has masszírozásához. Ha cumisüvegből etetjük, akkor ellenőrizzük, hogy megfelelően készítjük-e el a tápszert, és elegendő vizet adunk-e hozzá, mert a kiszáradás is okozhat székrekedést.

Kérdezzük meg a védőnőtől, hogy adjunk-e a babának egy cumisüvegnyi felforralt és lehűtött vizet, mert néha ez is enyhíti a székrekedést. Ha a baba láthatóan kényelmetlenül érzi magát, akkor mindenképpen mutassuk meg gyermekorvosnak!

FEJLŐDÉS ÉS JÁTÉK

Ez a mosoly hete, amikor minden szülő izgatottan várja, hogy a baba szélesen rámosolyogjon. A dolog nem mindig egészen így történik, ami egyeseknek csalódást okoz, de ha szerencsénk van, akkor a baba arcán óvatos, csücsörített kis mosolyt vehetünk észre, miközben szemkontaktust teremt velünk. Ha mi erre széles mosollyal reagálunk, akkor a következő napok során a baba mosolya is határozottabbá válik. Ezek az első közös mosolygások lenyűgözőek és izgalmasak – bizonyára kárpótolnak bennünket az éjszakai felkelésekért és az órákon át tartó sírásokért. Lehet, hogy naponta csak egy-egy futó mosolyban lesz részünk, de szinte minden baba képes bizonyos kapcsolatteremtésre és mosolygásra már héthetes kora előtt.

A csecsemő most már nem csupán a körvonalainkat ismeri fel. A vonásainkat is figyeli, észreveszi a szemünket, az orrunkat és a szánkat. Agyába élesebben bevésődik a külsőnk, ezért nem zavarodik össze, ha megváltoztatjuk a frizuránkat vagy szemüveget veszünk fel. Amikor már részleteikben is azonosítani tudja az arcokat, akkor kezd másokat is felismerni – az apját, a testvéreit és a nagyszülőket.

Nagyjából most kezdi élvezni a mozgó tárgyak nézegetését, ezért vehetünk neki valamilyen mozgó játékszert, amit a pelenkázó vagy a kiságy fölé akaszthatunk. Legkönnyebben a fekete-fehér és piros dolgokat veszi észre, de már egyes alapszíneket is lát. Játékok vásárlásakor inkább az élénk, mint a pasztellszínűeket válasszuk!

 

A HÉT BIZTONSÁGI TANÁCSA - Soha ne adjunk a babának aszpirint!

Fontos - a szoptató anyukáknak is kerülniük kell az aszpirin szedését!

Az aszpirin csecsemőknél és gyermekeknél egy ritkán előforduló rendellenességet okozhat. Ez az ún. Reye-szindróma, amely májkárosodáshoz, sőt halálhoz is vezethet. Ezért soha ne adjunk a babának aszpirint! A hat hónapnál fiatalabb csecsemők számára ajánlott fájdalomcsillapító paracetamol tartalmú készítmény lehet – ezért csak olyan készítményt adjunk kisbabánknak, melyet orvos írt fel és azt is csak akkor, ha azt egyeztettük gyermekorvosunkkal!

 

 

 

 

BESZÉLJÜNK AZ ANYUKÁRÓL IS!

Ha szoptatunk, akkor ezen a héten tapasztalni fogjuk, hogy a mellünk már nem szivárog annyira, és lágyabbnak tűnik. Talán azt hisszük, ez azért van, mert kevesebb a tejünk, de nem erről van szó. Az történt, hogy tejtermelődésünk alkalmazkodott a baba igényeihez.

A méhünk időközben terhesség előtti méretére zsugorodott, mivel az izomrostok összehúzódtak, hasunk mégis nagyobb, mint amilyen eredetileg volt, mert még rajta vannak a terhesség alatt felrakódott zsírpárnák. Ez a baba „éléskamrája” volt, amely a szoptatás során fokozatosan el fog tűnni. Szülés után még korai a fogyókúra, de azért megtartóztathatjuk magunkat a túl sok csokoládé, cukrászsütemény, keksz és hasábburgonya élvezetétől, különösen akkor, ha nem szoptatunk. Ne lepődjünk meg, ha a fáradtság kikezdi az akaraterőnket, mivel biológiailag igazolt tény, hogy a kimerültségtől az ember cukorra és szénhidrátokra vágyik, hogy energiaszintjét fenntartsa.

Ha császármetszéssel szültünk, akkor a sebnek mostanra teljesen be kellett gyógyulnia – ahhoz azonban, hogy korábbi aktivitásunkhoz 100%-ban visszatérhessünk, a műtét utáni 3 hónapot ki kell várni!

Fokozatosan persze lehet próbálgatni, hogy mit bírunk már, de szigorúan csak addig, amíg az nem okoz kényelmetlenséget.

Autót is elkezdhetünk vezetni, de csak óvatosan, mert a hirtelen fékezés még fájdalmat okozhat.

5. hét – Babával otthon

 

Picit minden változik…

 

Lassan eltelik az első izgalmakkal teli hónap. Bár mostanra kisbabánkkal átéltük az első kötelező vizsgálatokat, fontos tudni, hogy a gyermekorvos természetesen továbbra is fogad bennünket, bármilyen kérdés adódik. Nem szabad azt gondolni, hogy a babával kapcsolatos aggodalmainkkal „zavarjuk” akár az orvost, akár a védőnőt.

Amennyiben a baba általános ellátásával kapcsolatos kérdés merül fel, érdemes inkább a védőnővel beszélni, ha betegségre utaló jelet tapasztalunk, akkor pedig mindenképpen a gyermekorvost kell azonnal keresni. Az orvosok komolyan veszik a csecsemőkori betegségeket, mert ebben a korban a babák még nagyon érzékenyek, állapotuk betegség esetén gyorsan romolhat – ne hezitáljunk hát!

Inkább legyen az aggodalom felesleges, mint egyszer kezeletlen a valódi baj!

 

De nézzük, mi minden változik az 5. héttől kezdve:

ALVÁS – már hosszabbak az éjjeli alvási szakaszok

Napi teljes alvásszükséglet: 14–17 óra

Alvási szokások: éjjel már többet alszik, mint napközben

Bár a baba alvási ritmusa továbbra is meglehetősen szabálytalan, már tapasztalni fogjuk, hogy éjjel kezd hosszabb időszakot átaludni, hiszen elkezdi érzékeli a nappal és az éjszaka közti különbséget. Ez az első stádiuma annak a hosszú folyamatnak, mely során végül eljut oda, hogy képes lesz átaludni az éjszakát.

 

Alvás a babával?

 

Becslések szerint a nyugati világban az anyák mintegy negyven százaléka alszik együtt a babájával (más kultúrákban ennél is többen), a szoptatást választó anyák között pedig ez az arány még magasabb.

Megfelelő elővigyázatossággal nem veszélyes a babával aludni, sőt, az édesanya folyamatos közelsége kifejezetten jótékony hatással van a csecsemőkre. Az összes emlős közül születéskor az ember idegrendszere a legfejletlenebb, ezért a túléléshez szoros emberi kontaktusra van szüksége.

 

Van aki úgy dönt, hogy csak az első pár hétben, hónapban alszik együtt kisbabájával, van aki a gyermekre bízza hogy meddig aludjanak együtt és van olyan is, aki bár eltervezte az alvással kapcsolatos dolgokat, kisbabája megszületése után mégis másképpen dönt.

Ha attól tartunk, hogy veszélyes lehet egy ágyban aludni a picivel, de mégis szeretnénk magunk mellett tudni, jó megoldás lehet az, ha olyan kiságyat vásárolunk, amelynek egyik oldala nyitott, kifejezetten azért, hogy a szülők ágyának széléhez tolhassuk. Ez akár azt a célt szolgálhatja, hogy a baba megtanuljon egyedül aludni, ugyanakkor lehetővé teszi, hogy az éjszakai szoptatások idején – anélkül, hogy teljesen felébredne – odabújhasson hozzánk.

Biztonságos együtt alvás a babával – mikor ne?

Ha együtt is alszunk gyermekünkkel, előfordulhatnak olyan helyzetek, melyek veszélyeztethetik a pici biztonságát. Ezeket szem előtt tartva nagy mértékben befolyásolhatjuk a baba biztonságát:

 

  • Ne aludjunk együtt a babával, ha alkoholt fogyasztottunk vagy gyógyszert vettünk be
  • Ne aludjunk együtt a babával, ha különösen kimerültek vagyunk
  • Ne aludjunk együtt vele vízágyon vagy süppedős takaróval borított matracon, ezek nagy   mértékben növelik a fulladás kockázatát
  • Ne aludjunk el a babával a kanapén, mert a csecsemők beszorulhatnak a sarkokba, a süppedős kanapék pedig fulladást okozhatnak
  • Ne hagyjuk, hogy a baba a paplan alá kerüljön
  • Ügyeljünk arra, hogy a matrac és a fejtámla között ne legyen rés, ahova a baba beszorulhat
  • Ne hagyjuk magára a babát a szülők ágyában, mert leeshet onnan

 

SÍRÁS – már megkülönböztethetőek a sírásfajták

A baba különböző sírásainak különböző jelentése van, és ahogy a következő hetekben fokozatosan megtanulunk különbséget tenni köztük, a sírás mennyiségének markáns csökkenése lesz a jutalmunk.

Mi lehet a sírás oka?

Éhség – ritmikus és engesztelhetetlen sírás, amely szinte szünet nélkül tart; semmi sem szünteti meg, csak a tej. Ha tehát a baba éhes, akkor etessük meg!

Fájdalom – éles, szinte visító sírás. Olyankor hallhatjuk, amikor a babának szélgörcse van, oltást kap, vagy ha öltöztetés közben véletlenül kicsit megfeszítjük a karját. Igyekezzünk minél hamarabb felismerni ezt a sírást, hogy rájöjjünk, ha valamilyen súlyosabb okból sír.

Fáradtság – rengeteg változata van: az erős és határozott kiáltások szünetekkel váltakozó nyafogássá csillapodnak. A túlzott kifáradásból eredő sírás a következő hetekben egyre jellemzőbbé válik, így, ha a fájdalom vagy éhség lehetőségét kizártuk, akkor a legvalószínűbb az, hogy a kifáradás miatti sírással állunk szemben.

A baba egyre több inger befogadására képes, de ezek feldolgozása még kemény feladat – ilyenkor a leginkább türelmünkre és megértésünkre van szüksége a picúrnak. Ha azt tapasztalja, hogy fáradtság esetén ránk mindig számíthat, az idősebb korában sokszorosan megtérülő befektetés lesz számunkra.

Indulatok – széles skálájuk van: pl. a baba unja az egy helyben tartózkodást; valamilyen erős zajtól megijedt; dühös, mert azt szeretné, ha felvennénk és babusgatnánk; csalódott, mert az etetés felénél elfogy a tej. Az indulatos sírás közben a baba néha előrebiggyeszti az ajkát, amitől arckifejezése zsémbes benyomást kelt.

ETETÉS – már hosszabb idő telhet el az etetések közt

Napi teljes tejszükséglet: 660–900 ml

Etetések száma naponta: 7–10

Közvetlenül a születés után alapvetően fontos volt, hogy a babát saját kívánsága szerint, a nap bármely órájában megetessük, és bizonyára sokszor adtunk neki apró mennyiségeket. Most azonban a gyomra már nagyobb, ezért az etetések között hosszabb idő is eltelhet.

A legtöbb csecsemő napközben etetéstől etetésig (azaz egyik etetés kezdetétől a következő kezdetéig) három órát is kibír, éjszaka pedig négyet.

Ha viszont még mindig két óránál gyakrabban szoptatunk, az azért lehet, mert a baba nem lakik jól. Ne feledjük, hogy az anyatej az etetés során változik: a baba először az előtejet kapja, amely édes, híg és oltja a szomjat; sok tejcukrot, viszont kevés zsírt tartalmaz. Ez azonnal folyadékkal és energiával látja el a szervezetét. A szoptatás folyamán később a dúsabb, zsírban és kalóriában gazdagabb utótej jön.

Fontos tehát, hogy türelmesek legyünk, és hagyjuk, hogy a baba teljesen kiszívja az egyik mellet, mielőtt áttennénk a másikra (ha egyáltalán áttesszük). Ha nem szívja ki teljesen, akkor a következő szoptatásig ne tegyük át a másikra. Legalább húsz percig hagyjuk, hogy az egyik mellből szopjon, és figyeljük, ahogy egyre lassabban szopik, egyre kábultabb és lazább lesz. Ez azt jelenti, hogy eljutott az utótejig, amivel hosszabb ideig kibírja a következő etetésig.

Etetés cumisüvegből

 

Ha a baba nem eszik egyszerre sokat és még mindig sok tejet öntünk ki, akkor lehet, hogy rászokott a „legelésre”, vagyis hogy éjjel-nappal gyakori kis adagokat egyen. Amellett, hogy így rengeteg tej vész kárba.

 Ha úgy látjuk, hogy a baba csak „legel”, és ezen változtatni akarunk, akkor a nappali étkezési szokásaival kezdjük - ezek a változtatások az éjszakai evésre is pozitív hatással lesznek.

Kezdjük azzal, hogy az etetés megkezdése előtt várjunk még öt percig, és figyeljük a kicsi reakcióját. Ha nem nagyon bánja, akkor ezt az időt húzzuk el tíz percig, és így tovább, míg végül három óra telik el az etetések között. Egyelőre ne vegyük túl szigorúan a dolgot, és figyeljünk oda a baba reakcióira. Ha „közli velünk”, hogy még igazán nem tud ilyen sokáig várni a következő etetésig, akkor alkalmazkodjunk hozzá. Szépen, fokozatosan fog kialakulni az új szokás, mellyel együtt jár az is, hogy a hosszabb időszak miatt éhesebb is lesz a kicsi, így lassan átáll „legelészés” helyett a normál evésekre.

 

FÜRDETÉS – ficánkolós pancsolássá válhat

A kisbabák többsége úgy érkezik haza a kórházból, hogy a fürdés nem tartozik kedvenc tevékenységei közé. 5 hét azonban elegendő idő arra, hogy a szülők biztonságot nyújtó karjában boldog lubickolássá váljon az esti pancsolás, mely nem csak arra jó, hogy a babát megtisztogassuk, hanem arra is, hogy a szülők iránti bizalom egyre erősebb legyen és a kicsi az éjszakai pihentető alváshoz boldog mosolyokkal töltődjön fel és kellőképpen el is fáradjon.

Mit tegyünk, ha koszmós a baba haja?

A baba fejbőrén képződő sárgás-barnás, zsíros pikkelyeket nevezzük koszmónak. Ez ugyan nem kellemes látvány, de a babát nem zavarja, mert nem viszket és nem fáj.

Fürdetés előtt olívaolajjal gyengéden megmasszírozhatjuk a baba fejbőrét, majd fürdés után puha baba-hajkefével eltávolíthatjuk a „hajából” (bármilyen kevés van is) a pikkelyeket. Az olajat babasamponnal mossuk le, mert ez is segíthet a pikkelyek eltávolításában.

A teafaolajról tudjuk, hogy hatékony a koszmó kezelésében, ezért négy evőkanál olívaolajhoz adjunk hozzá néhány cseppet, és lefekvés előtt dörzsöljük be vele a baba fejbőrét, majd reggel samponnal mossuk le. A babasamponba is belekeverhetünk néhány csepp teafaolajat.

Különösen makacs koszmó esetén használjunk gyógyszertárban kapható koszmó elleni gyógysampont, vagy a gyermekorvos is felírhat valamilyen enyhe, helyi kezeléshez alkalmas szteroidot, ha a probléma nem múlik el. A pikkelyeket SOHA ne kapargassuk le – a bőr kisebesedhet és elfertőződhet.

FEJLŐDÉS ÉS JÁTÉK – a mozgó játékok időszakának kezdete

 

A baba most már szemével követni tudja a feje fölött ide-oda mozgatott tárgyakat, agya ugyanis már elég fejlett ahhoz, hogy kitalálja a tárgy mozgását – ez pedig lehetővé teszi a mozgás pályájának követését.

A legjobb megoldás az, ha amikor ébren van, a földön hasra vagy hátára fektetjük és a neki megfelelő tempóban mozgatunk előtte játékokat – mindkét póz fejleszti az izmait.

 

Arra azonban érdemes odafigyelni, hogy hason a pici hamar elfáradhat, viszont még nem képes annyira megtartani fejecskéjét, hogy a fáradást érezve óvatosan tegye le a földre. Tartsuk álla alatt kezünket vagy legyen játszószőnyegen, habszivacson a baba, így nem üti meg magát, ha elfárad és hirtelen leesik a pici feje.

 

MIKOR FORDULJUNK ORVOSHOZ?

Szájpenész

A szájpenész a Candida albicans által okozott gombafertőzés. Ez a gomba meleg és párás közegben szaporodik, ezért megtámadhatja a szájat, szoptatás közben a mellbimbót, valamint a pelenkával borított bőrfelületet. Az is előfordulhat, hogy a baba már a kórházból így érkezik haza és az is, hogy a leggondosabb takarítás mellett is megfertőződik a baba – ezért sem szerencsés, ha a kicsi számára idegenek (és it mindenki annak számít, aki nem közvetlenül egy háztatásban él vele) a „de cuki kis kezecskéjét” vagy „a tündéri kis pofikáját” simogatják, fogdossák.

Honnan ismerhető fel?

 A szájpenész fehér pöttyöket, lepedéket, vagy akár sebeket is okozhat a csecsemők szájában – ez megnehezítheti az etetést is. Nézzük meg, vannak-e fehér foltok a baba nyelvén, illetve szájüregében. Ha ezeket papír zsebkendővel letöröljük, akkor valószínűleg nem fognak kifakadni, de ha mégis, akkor vörös, sebes folt marad a helyükön. A szájpenész - mivel a pici szájából a belecskéibe is eljut - makacs pelenkakiütést is okozhat, amely élénkvörös, és a szokásos kezeléssel nem múlik el; fehér foltokat is találhatunk a baba bőrén.

Ha szájpenészre gyanakszunk, feltétlenül forduljunk orvoshoz, mert ez gombafertőzés, amit kezelni kell. A gyermekorvos gombaölő cseppet fog felírni, amit evés után kell a csecsemő szájába csepegtetni, továbbá gombaölő krémet, amellyel a pelenka alatti bőrfelületet kell kezelni. A gyógyulást meggyorsítja, ha időnként szabadon hagyjuk az érintett bőrfelületet. Néhány napi kezelés után általában javulás tapasztalható, de a kezelést a tünetek elmúlása után is folytatnunk kell, hogy megelőzzük a fertőzés kiújulását.

Ha szoptatunk, akkor minden etetés után a mellbimbónkat és környékét is be kell kennünk gombaölő krémmel! Ha a gomba a mellbimbóra is átterjedt, akkor az szoptatás után valószínűleg fájni fog.

BESZÉLJÜNK AZ ANYUKÁRÓL IS!

A szülés után hat héttel esedékes nőgyógyászati vizsgálaton az orvos megtapintja a hasunkat, hogy ellenőrizze, méhünk visszahúzódott-e terhesség előtti méretére, továbbá megvizsgálja a méhszáj, a hüvelyfal és (gátmetszés esetén) a gátseb állapotát, császármetszés esetén a seb gyógyulását.

Ez a vizsgálat jó alkalom arra, hogy elmondjuk az orvosnak, ha lehangolt lelkiállapotunk nem javul, mert ez szülés utáni depresszióra utalhat.

Azt is megemlíthetjük, ha a varratok még mindig fájnak, mivel ez ilyenkor már nem normális.

Azt is mondjuk el, ha a szex nehezen megy, vagy még nem tudjuk rászánni magunkat.

Ha még nem kezdtünk el újból szexuális életet élni, abban sincs semmi különös, mert nagyon sok nő szülés után – a fájdalomtól való félelem miatt – még hónapokig vár ezzel. A szex azonban nem okozhat fájdalmat, legfeljebb akkor, ha a varratok különösen nehezen gyógyulnak, ezért érdemes beszéli erről orvosunkkal.

A szex iránti érdektelenség fő oka sok esetben inkább a kimerültség, ami – a hormonháztartás felborulásával súlyosbítva – csökkenti a libidót. Türelem: szexuális életünk rendeződni fog, addig pedig ne szégyelljünk erről beszélni az orvossal, aki ezzel a problémával időről időre foglalkozni fog.

Fontos, hogy a párunkkal is beszéljünk az érzéseinkről: mondjuk el neki, hogy sok nő ilyenkor egy időre lemond a szexről, de vágyaink hamarosan visszatérnek. Minél türelmesebb és megértőbb a párunk, annál hamarabb fogjuk magunk is újból kívánni a szexet.

FOGAMZÁSGÁTLÁS

Ne higgyük, hogy a szoptatás meggátolja az újabb a fogamzást! Hogy mi a legmegfelelőbb fogamzásgátlási módszer, azt orvosunk mellett párunkkal is beszéljük át – akár ideiglenes, akár végleges, vagy a várandósság előttitől eltérő fogamzásgátló megoldásról van szó.

EGY KIS ELŐRELÁTÁS

Iratkozzunk be szülés utáni tornára!

A szervezett, csoportos tanfolyamokat hüvelyi szülés után 6 héttel, császármetszés után 8–10 héttel ajánlatos elkezdeni. Ezek célja a medencefenék- és gátizmok megerősítése, a testtartás javítása, az elhízás megelőzése stb. Sokféle tanfolyam közül választhatunk, legyen az szülés utáni jóga, pilates vagy táncos baba-mama óra.

! A HÉT BIZTONSÁGI TANÁCSA!

A cumisüveg cumiját soha ne tisztítsuk sóval!

Sok szülő elköveti azt a hibát, hogy az üvegre erősíthető cumit sós vízzel mossa ki, hogy tiszta legyen. Ezt soha ne tegyük, mert nehéz tökéletesen kiöblíteni belőle a sót, így az végül a baba emésztőrendszerébe kerül. A veséje még mindig nagyon fejletlen ahhoz, hogy a sót kiválassza, ezért a vér sótartalma veszélyesen megnövekedhet, ami károsodást is okozhat.

4. hét/ 2. – Babával otthon

Büfiztetős gondok

 

 

 

Ha a baba azok közé a szerencsések közé tartozik, akiknél nem okoz gondot a lenyelt levegő, akkor mostanra talán már nem kell sokat vesződni a büfiztetéssel. Más babák viszont nagyon érzékenyek erre, ezért náluk az etetés időtartamának jelentős részét a büfiztetés teszi ki, és nagy türelemmel kell várnunk, míg a levegő kijön belőle. Az evés közben lenyelt kis levegőmennyiségek a gyomorban apró buborékokat képeznek, amelyek végül egy nagy buborékká állnak össze – ezt a baba fel tudja böfögni. Ez az oka annak, hogy a babákban a nap végére felgyülemlik a levegő és többnyire estére fájdul meg tőle az a fránya pocak.

 

 

A büfiztetés különböző módjai

 

1.Ültessük a babát a térdünkre, állát támasszuk a hüvelykujjunk és a mutatóujjunk közé, majd a másik kezünkkel gyengéden dörzsölgessük a hátát. Megpróbálhatjuk kissé előre dönteni, mivel ez is segít kihajtani belőle a levegőt – de ha túl sok levegő szorult bele, akkor ez kellemetlen is lehet, ezért ha tiltakozik, azonnal hagyjuk abba!

 

2.Döntsük a babát függőleges helyzetben a mellkasunknak úgy, hogy a feje a vállunkon nyugodjon. A gyomra így enyhén a mellkasunkhoz nyomódik, ami elősegítheti a levegő távozását. A hátát is dörzsölgethetjük.

 

3.Fektessük a babát hasra az ölünkben, és dörzsölgessük a hátát. Ha ezt a pózt a függőleges helyzettel (fent) váltogatjuk, azzal intenzívebben hajthatjuk ki a levegőt.

 

Szoptatás

 

Időközben már belejöttünk a szoptatásba, és valószínűleg értékeljük ezt az egyszerű megoldást, amelynél nem kell az éjszaka közepén cumisüveg-melegítéssel bajlódnunk, és ha a beinduló tejelválasztás eleinte okozott is fájdalmakat, azok mostanra enyhültek. Komplikációk azonban még ilyenkor is adódhatnak: a mellbimbók újra begyulladhatnak, ha kevésbé figyelünk oda a „ráharapási” technika tökéletesítésére. Heveny emlőgyulladást is kaphatunk (a tejcsatorna elfertőződése esetén), vagy azt tapasztalhatjuk, hogy a baba csak az egyik mellünkből hajlandó szopni. Ám, mint mindenre, erre is van megoldás, és érdemes átküzdenünk magunkat rajta.

 

Emlőgyulladás

Az emlőgyulladás bármikor kialakulhat, de ebben az időszakban különösen gyakori – valószínűleg a megnövekedett tejtermelődés miatt. A gyulladás a tejcsatorna elzáródásával kezdődik, ezért amint ezt tapasztaljuk, azonnal vegyük kezelésbe. A meleg fürdő, a meleg flanel, a masszázs és a baba intenzív szopása biztosan megnyitja a tejcsatornát.

Ha a tejcsatorna elfertőződik, akkor antibiotikumra lesz szükségünk, de a kezelés alatt is folytathatjuk a szoptatást. Ha az elzáródott tejcsatorna 24 óra után sem mutat semmi javulást, akkor forduljunk orvoshoz!

 

 

Kedvenc mell

Egy másik, gyakran ilyenkor kezdődő probléma az, amikor a baba áttér arra, hogy csak az egyik mellből szopjon. Ennek általában az az oka, hogy a legtöbb anyukához hasonlóan mi sem érezzük egyformán kényelmesnek mindkét oldalt, ezért hajlamosak vagyunk a könnyebbik testhelyzetet választani, különösen olyankor, amikor kimozdulunk otthonról a babával, és zavarban vagyunk, ha nyilvános helyen kell szoptatnunk. A jobban igénybe vett mellben természetesen megnövekszik a tejtermelés, ezért a baba ezt a mellünket részesíti előnyben, ami hamarosan rendszerré válik.

Igyekezzünk megszakítani ezt az ördögi kört, mielőtt „mostoha” mellünk tejtermelése csökkenne, mert nagyon sok anyuka melle aszimmetrikussá válik a szoptatás során. Ezért minden szoptatást kezdjünk a kevésbé kedvelt mellünkkel, és mellszívóval is fokozzuk ennek tejtermelését. Néhány nap alatt helyreáll az egyensúly.

 

 

Etetés cumisüvegből

 

Ha szükséges, akkor mostanra már gyorsan és ügyesen tudjuk elkészíteni az ételt, de ne kapkodjuk el a tápszer és a víz mennyiségének kimérését! Nagyon fontos, hogy betartsuk a pontos arányt, mert a túlságosan koncentrált tápszer megerőlteti a baba fejletlen veséjét és beleit. Mindig betű szerint kövessük az utasításokat, és álljunk ellen a kísértésnek, hogy még egy kanál tápszert adjunk hozzá, gondolva, hogy a baba így egy kicsivel tovább „kibírja” a következő etetésig.

Ha a baba hasmenést kap, az orvos azt tanácsolhatja, hogy a kiszáradás megelőzése érdekében a tápszert a szokásosnál jobban hígítsuk fel. Ezt azonban csak orvosi tanácsra tegyük, akkor is csak néhány napig, különben a baba nem kapja meg a kellő mennyiségű kalóriát.

 

 

FEJLŐDÉS ÉS JÁTÉK

 

Sírás – ez is egy fejlődési folyamat, a baba eddig valószínűleg száraz szemmel sírt. Igazán szívbemarkoló élmény lehet, amikor ezen a héten elkezd igazi könnyekkel sírni. A szemgödör felső sarkában elhelyezkedő könnymirigy ugyanis ilyenkor kezd ehhez elegendő mennyiségű folyadékot termelni.

Mozgás - a csecsemő ez idő tájt már élénkebben rugdalózik: ilyenkor tanulja meg fő izmainak használatát. Most építi fel azokat az izmokat, amelyek majd a járáshoz lesznek szükségesek. A lépési reflexe már megvan, ezért a következő módszerrel „járásra” tudjuk késztetni: a hóna alatt fogva tartsuk függőleges helyzetben egy asztal fölött úgy, hogy egyik lábfeje hozzáérjen az asztal lapjához. Ez kiváltja a lépési reflexet. Rögtön ezután tartsuk úgy, mintha az asztalon „állna”, és figyeljük meg, ahogy két lábfejével néhány lépést tesz.

Izomzat - jóllehet a baba most is többnyire a vállunkon nyugtatja a fejét, már nem tűnik olyan ernyedtnek, és néhány pillanatig tartani is tudja a fejét. Fokozatosan felépíti a nyakizmait, és megtanulja azok irányítását. A babák nyaktól lefelé haladva fejlesztik izmaikat, ezért a következő néhány hétben ez az izomkontroll-fejlődés lefelé fog haladni a testében, ahogy egyre többet mozgatja a karjait, megerősíti a törzsét az üléshez, és végül a lábát fejleszti a járáshoz.

Fejlesztés - a „játékhoz” fektessük hasra a babát. Néhány játékfigurát is tehetünk a feje közelébe, hogy nézegethesse őket. Lehet, hogy egy rövid időre felemeli a fejét, ami segíti a hát- és vállizmok fejlődését. Alkalmanként talán csak néhány percig fog szívesen hason feküdni, de tartsunk ki, mert a hatodik hét után már valószínűleg egyáltalán nem fogja tűrni, hogy hasra fektessük. Ez a testhelyzet azonban fontos a testi fejlődéséhez, mivel erősíti a hátizmait, különösen akkor, amikor elkezdi emelgetni a fejét.

A háton fekvésnek nincs ilyen jótékony izomerősítő hatása, ez az oka annak, hogy a babák manapság lemaradnak a motoros képességek fejlődésben, vagyis később fordulnak meg, illetve kezdenek el mászni, mint régebben. Ez nem probléma, mert a baba végül úgyis utoléri magát, de amilyen gyakran csak lehet, fektessük hasra, hogy ellensúlyozzuk az alváskor hanyatt fekve töltött órákat.

A hasra fektetés másik előnye az, hogy elkerülhetjük a laposfej-szindrómát. Ez ugyan nem kóros elváltozás, de manapság – amikor a babák rendszeresen háton fekve alszanak – sokkal gyakoribb. A babákat születésük napjától kezdve hasra lehet fektetni, de a bölcsőhalál eshetősége miatt a szülők ezt nem szívesen teszik. Amíg a baba mellett vagyunk és vigyázunk, hogy ne hason aludjon el, nem kell aggódnunk a biztonsága miatt.

„Beszéd” - megpróbálhatunk „beszédbe elegyedni” a babával, aki most már tisztán ki tud ejteni egyes magánhangzókat: „ee” és „aa”. Ha őt utánozva hasonló hangokat adunk, meg fogjuk látni, hogy válaszol rájuk. Az elmúlt hetekben minden sírásnak egyik funkciója az volt, hogy gyakorlatot szerezzen a magánhangzók kiejtésében.

 

A HÉT BIZTONSÁGI TANÁCSA

 

Óvjuk a babát a forró víztől!

 

Fürdővíz:

Amikor a kádat fürdővízzel megtöltjük, először mindig hideg vizet engedjünk bele, nehogy véletlenül leforrázzuk a babát. A babák bőre vékonyabb, mint a felnőtteké, ezért könnyebben szenvednek égési sérüléseket. Mivel ők még nem tudnak kiugrani a forró vízből, égési sérüléseik igen súlyosak lehetnek.

 

Ha a fürdővízzel leforráztuk a babát:

Azonnal merítsük hideg vízbe legalább tíz percre, és tegyünk jeget a sérült bőrfelületre (egy zacskó fagyasztott zöldborsó vékony rongyba tekerve kiválóan megteszi). Ettől minden bőrpír néhány óra alatt elmúlik.

Mindenképpen mutassuk meg a babát orvosnak, aki fel tudja mérni az égés súlyosságát. Amennyiben az orvos nem elérhető, és a védőnő sem tud kijönni, akkor a kórház sürgősségi osztályára kell mennünk! Inkább menjünk feleslegesen, mintsem baj legyen később belőle!

 

Forró italok:

Miközben a babát fogjuk, ne igyunk teát vagy kávét, mert ezek az italok még 15 perccel a víz felforralása után is forrók, a baba pedig napról napra egyre többet izeg-mozog.

 

Ha mégis forró ital fröccsent a babára, vegyük le az átázott ruhadarabokat, hogy szabaddá tegyük a megégett bőrfelületet, majd azt a fent leírt módon kezeljük. Ám ha az égett terület nagyobb a baba kezénél, akkor bőrének körülbelül 1 százaléka megsérült, ami veszélyes lehet. Ha ezt tapasztaljuk, vigyük kórházba, mivel nagy valószínűséggel infúzióra és fájdalomcsillapítóra van szüksége. Ha ennyire nem nagy a baj, orvos akkor is lássa a kicsit, mindenképpen!

 

 

BESZÉLJÜNK AZ ANYUKÁRÓL IS!

 

Mozgás megkezdése

 

Testsúlyunk már nem csökken olyan gyors ütemben, mint eddig, és kezd beállni egy bizonyos szintre. Mostantól kezdve a fogyáshoz következetes diéta és rendszeres testmozgás kell, de ha szoptatunk, akkor a fogyás heti fél kilónál ne legyen több, mert ez károsan hathat a tej termelődésére.

A kemény edzések megkezdéshez sem ez a legmegfelelőbb időszak még (a futást, a labdajátékokat és a nagy súlyok emelgetését a konditeremben), mert ínszalagjaink még lazák, ezért a sérülés veszélye jóval nagyobb. A terhességi hormonok felelősek azért, hogy a medence környéki ínszalagok kellően lazák legyenek, miáltal a baba könnyebben ki tud jönni, a hormonok azonban nem szelektívek, ezért minden ínszalagunk meglazul a terhesség alatt.

Nagyjából három hónap után a szalagok már elég feszesek lesznek ahhoz, hogy a legtöbb sérülést elkerülhessük, de akár öt hónapba is beletelik, mire teljesen visszanyerik normál feszességüket. Egyelőre a legjobb edzés a babakocsi tologatása, a sétával pedig óránként kb. 350 kalóriát égethetünk el.

Az is fontos, hogy ügyeljünk a testtartásunkra, különösen akkor, amikor felemeljük és ringatjuk a babát, illetve szoptatás közben. Amikor nagyon fáradtak vagyunk, könnyen meggörnyedünk, ami hátfájáshoz vezethet. A terhesség alatt gerincünk íve erőteljesebbé vált, hogy meg tudja tartani a baba súlyát. Most – bár a görbület kezd enyhülni, ahogy a csigolyák visszatérnek eredeti helyzetükbe – akár három hónapig is eltarthat, míg teljesen rendbe jön a gerincünk.

 

Szülés utáni depresszió

 

Ha az időnként ránk törő rosszkedvtől sohasem tudunk teljesen megszabadulni, akkor valószínűleg szülés utáni depresszió alakulhatott ki, bár ez inkább a szülés utáni negyedik és hatodik hónap között jelentkezik jellemzően.

A szülés utáni depresszió tízből egy nőt érint, és akinek korábban volt már depressziója, az nagyobb eséllyel számolhat vele. Tünetei közé tartozik a sírós hangulat, az ingerlékenység, az álmatlanság, az étvágytalanság, továbbá az, hogy nem tudunk örülni a babának, túlzottan aggódunk miatta, és úgy érezzük, hogy rossz anyák vagyunk. Az enyhe szülés utáni depresszió 3–6 hónapon belül magától is elmúlhat, de néha egy évig is eltart. Meglepő, hogy négy anyuka közül csupán egy kér segítséget, de ha már több mint egy hete zömében lehangoltak vagyunk, akkor forduljunk pszichiáterhez. A nők többségénél néhány elbeszélgetés után gyors javulás következik be, másoknak esetleg antidepresszánsra van szükségük.

 

a

4. hét – Babával otthon

1.rész

Cumi vagy nem Cumi?

Nagyjából egy hónapja ismerkedünk a kisbabánk által támasztott új „elvárásokkal”, melyekről a lassan, de biztosan fokozódó fáradtságnak köszönhetően 2 dolog juthat eszünkbe:

  1. Én akartam, kibírom.
  2. Miért nem monda senki, hogy ilyen lesz???

Bármelyik gondolat is járjon a fejedben, mindkettő teljesen normális, főleg, ha első gyermekes anyukaként éled át ezt a szerepet :-). Az ember ilyenkor joggal érezheti az is, hogy „soha többet, csak most az egyszer éljem túl!”, mégis - bármennyire hihetetlen -, néhány év (vagy akár ennél rövidebb idő) múlva, mindezt elfelejtve,  valószínűleg boldogan vállaltok majd kistestvért gyermeketeknek.

Fejlődési mérföldkő

Egy 1 hónapos babára viccesen már azt mondjuk, „hű, mekkora nagy vagy!”, a világ a pici számára azonban most kezd az eddigieknél gyorsabban tágulni.

A nap nagy jelentős részét persze még most is átalussza, de az éberen töltött időszakokban már sokkal nagyobb érdeklődéssel figyel meg mindent.

Ennek köszönhetően rengeteg lehetőségünk adódik a nap folyamán, hogy láthassuk fejlődését és játékosan segítsük is azt. A babák életkoránk legmegfelelőbb játékokat Az újszülött fejlődése, fejlesztése c. cikkünkben gyűjtöttük össze Nektek.

ALVÁS

Napi teljes alvásszükséglet: 14–17 óra

Alvási szokások: esti ébrenlét

Nem valószínű, hogy a baba bármi jelét mutatná már, hogy kialakulóban lenne szabályos alvási ritmusa – kivéve, hogy esténként teljesen éber. Néhány hetes korban valószínűleg este 11-ig – vagy akár tovább is – szívesen ébren van, és ha megpróbálnád „lefektetni” mondjuk 7 órakor, akkor végül szinte egész este ki-be szaladgálhatsz, hogy megetesd vagy megnyugtasd.

Kevesebb idegeskedéssel jár, ha egyelőre alkalmazkodunk az ő alvási ritmusához – bőven lesz még lehetőségünk megtanítani az élet szabályaira :-). 

Altatási ötlet: a „lefekvési idő” bevezetése

Figyeljük meg, hogy esténként mikor álmosodik el a baba. Egy tízperces szunyókálás nem számít – a jóllakás utáni mély alvás a lényeg. Ha három egymást követő estén ez hasonló időpontban következik be, akkor megvan a „lefekvési idő”. Ha ehhez képest kb.harminc perccel korábban megkezdhetjük az előkészületeket, akkor az egész fürdetési procedúrát – akár egy ellazító masszázzsal együtt – ekkorra időzíthetjük.

Ha a babának esténként fáj a hasa, akkor valószínűleg még várnunk kell néhány hétig, mire kitapasztalhatjuk a lefekvési idejét, de kitartás, hamarosan elmúlik a pocakfájós időszak is.

SÍRÁS

A naponta sírással töltött órák száma: 1-6

Teljesen normális, ha a baba ezen a héten többet sír, mint eddig bármikor, és számíthatunk rá, hogy ez még néhány hétig eltarthat, hiszen egyre több feldolgozandó inger jut el a pici agyához. Természetes fejlődési fázisok ezek, hamarosan hozzá fog szokni, ne ijedj meg.

Addig azonban még valószínűleg naponta jóval több sírással töltött órát kell átvészelni, így mint sok más szülő is, ilyenkor az ember megadja magát, és – korábbi fennkölt elveit feladva – a cumihoz folyamodik. Ami egyáltalán nem ördögtől való, hiszen, ha a baba sírása már kezdi meghaladni a tűrőképességünket, vagy (ha szoptatjuk) csak az állandó szopizás nyugtatja meg, akkor igazán érdemes megfontolnunk, hogy cumit adjunk neki. A szoptatott babáknak ennél a hétnél sokkal korábban ne adjunk cumit, mert ezzel elronthatjuk a „ráharapási” technikáját, és felboríthatjuk a tejszükséglet és a tejtermelődés finom egyensúlyát. A cumisüvegből táplált babáknak azonban már kb. a második héttől adhatunk cumit, amíg az evés és a súlygyarapodás kielégítő.

Nagyon sok anyuka rossz szülőnek érzi magát, ha cumit ad a babának. Attól fél, hogy a gyereknek hároméves korára kiálló fogai lesznek, és még akkor sem lesz hajlandó megválni a cumijától. Az igazság az, hogy bár a cumi okozhat gondokat, előnyei is vannak. Lehet, hogy cumi nélkül a baba a hüvelykujját kezdi szopni, ami még többet árt a fogainak, részben azért, mert erről nehezebben tudjuk majd leszoktatni. Kiderült, hogy egyes gyermekek fogainak fejlődését egyáltalán nem befolyásolja az elhúzódó ujjszopás, mivel az egész a szopás tartamától és erősségétől függ.

Nézzük a cumi mellett, illetve ellen szóló érveket, hogy mindenki maga dönthessen:

A cumi előnyei és hátrányai:

Előnyök

  • A cumival megnyugtathatjuk babát, mivel cumizás közben légzése nyugodtabbá és ritmikusabbá válik
  • Kevésbé árt a fogaknak, mint az ujjszopás, ami eltorzíthatja az állkapcsot. A cumizással több nyál is termelődik, ami fogzáskor gátolja a plakk képződését
  • A cumit kidobhatjuk, amikor eljön az ideje, hogy a gyermek leszokjon róla – az ujjszopásról sokkal nehezebb leszoktatni

Hátrányok

  • A cumi kiálló fogakhoz és nyitott harapáshoz is vezethet – ami azt jelenti, hogy csukott szájnál elöl az alsó és fölső fogak nem érnek össze. Ez azonban összefügghet nagy mértékben a nem megfelelő méretű és rugalmasságú cumi választásával
  • A cumi akadályozhatja a beszédfejlődést, mivel a csecsemő cumival a szájában nem tud vagy csak torzultan tud gagyogni, márpedig ez alapozza meg a beszédet

A cumi csapdáinak elkerülése

  • A cumi használatát korlátozzuk kizárólag az olyan helyzetekre, amikor a baba sír, és le kell csillapítanunk, hogy elaludjon. Közvetlenül elalvás előtt vegyük ki a cumit a szájából. Az első néhány alkalommal talán sírni fog, de érdemes következetesnek lennünk, különben csak cumival tud majd elaludni
  • Vegyünk több cumit, és tartsuk tisztán őket. Legjobb, ha a cumisüvegekkel együtt sterilizáljuk a cumikat is
  • A szétrepedt cumikat pótoljuk újakkal
  • Ne legyen hosszú szalag vagy zsinór rajta, mert ezek rátekeredhetnek a baba nyakára
  • Győződjünk meg róla, hogy a baba eleget eszik, tehát a cumizás nem éhséget takar
  • Ha megoldható, igyekezzünk csak az első 12 hétben használni a cumit, amikor a babákat megnyugtatja a szopás. Később már nehezebben válik meg kialakult szokásaitól, ezért nehezebb lesz leszoktatni róla

Viszont, ha a baba eddig nyugodt volt, és most hirtelen elkezd sírni, akkor lehet, hogy a sírás betegségre utal. Mérjük meg a hőmérsékletét (ha 38ºC fölött van, az már láz). A láz, más tünetekkel – pl. étvágytalansággal – együtt, azt jelzi, hogy valami nincs rendben. Ilyenkor hívjunk orvost! Ha viszont lázat nem tapasztalunk, de a korábbiaknál mégis tovább fennáll a sírás vagy a baba nagyon szokatlanul kapkod, visong, olyan fájdalmai lehetnek, ami miatt szintén érdemes orvos véleményét kikérni.

3. hét – Pocak gondok

 

 

A baba gondozása ezen a héten kissé könnyebb lesz, mivel már szereztünk némi gyakorlatot az etetésben, fürdetésben és pelenkázásban.

Egy „újdonság”, a hasfájás, azonban nagyjából ebben az időszak kezdődik esténként, amikor a babát fájdalmas szélgörcsök kínozzák, ezért vigasztalhatatlan sírásba kezd. Ijesztő lehet eleinte, de ha számítunk rá, akkor célirányosan tudunk kérdezni a védőnőtől is. Bizonyos fogásokkal kissé megnyugtathatjuk a fájó pocakot, de kifejezett gyógymód nincs rá - ezért most mindent meg kell tennünk, hogy átvészeljük a következő három hónapot, amelynek leteltével a hasfájás a legtöbb esetben hirtelen, ahogy jött, úgy el is múlik.

 

ALVÁS

 

A baba napi teljes alvásszükséglete kb. 15–18 óra, alvási ritmusa még szabálytalan.

 

Vannak olyan szülők, akik az altatásnak valóságos művészeivé válnak: karjukba veszik sivalkodó csecsemőt, megnyugtatják, és leteszik aludni.

Ilyenkor hajlamos az ember azt gondolni, hogy ha ez másnak ennyire egyszerűen megy, akkor ő maga, biztosan nagyon elront valamit - holott ez nem így van. Minden baba más és más, az ingereket, a fájdalmas görcsöket is teljesen különbözően kezelik és eltérő az az időtartam is, amennyi idő alatt hozzászoknak ezekhez.

A baba elaltatását azonban bárki meg tudja tanulni, csak egy kis türelem és gyakorlás kell hozzá - és persze az is fontos, hogy a kicsi jóllakott legyen.

 

Jó szándékú barátaink és rokonaink hajlamosak azzal riogatni bennünket, hogy később gondjaink lesznek, ha a babát ringatással altatjuk el, talán még azt is tanácsolják, hagyjuk, hogy álomba sírja magát. Ne hallgassunk rájuk! Az anyák ősidők óta ringatják csecsemőiket és énekelnek nekik; egyébként is túl korai még bármilyen „alvástréningre” gondolnunk.

A háromhetes csecsemő álomba ringatása tökéletesen rendjén való, de próbáljuk elkerülni, hogy hozzászokjon olyan rituálékhoz, melyek hosszabb távon számunkra lehetnek fárasztóak – pl. ne járkáljunk vele fel-le a lépcsőn, még kevésbé autózzunk vele a háztömb körül. Utóbbi például most könnyű és gyors megoldásnak tűnhet, amely meghozza a várva várt békességet, de ugye nem lenne jó, ha a babát később is minden este meg kellene kocsikáztatnunk, hogy elaludjon? Ezért ragaszkodjunk az egyszerű megoldásokhoz, még akkor is, ha valamivel tovább tart a dolog. Ha így teszünk, amikor eljön az ideje, hogy a baba a segítségünk nélkül, magától el tudjon aludni, akkor könnyebb lesz neki, eközben pedig megtanulhatjuk, hogyan tudjuk a babát a karunkban megnyugtatni. Ez később felbecsülhetetlen értékű eszköz lesz, amikor fáradt, túlpörgött vagy akár beteg, vagyis olyankor, amikor egy kis plusz segítséget igényel az elalváshoz.

Rendkívül megnyugtató érzés, ha képesek vagyunk lecsendesíteni és elaltatni a babát. Próbáljuk ki a következőket, hogy kiderüljön, mi a legjobb nekünk és neki. Ne feledjük, hogy a párunk is ki fogja fejleszteni saját egyedülálló módszerét a baba megnyugtatására.

 

 

Ringatás

A finom mozgás az anyaméhben töltött időkre emlékezteti a babát, és határozottan meggyorsítja az elalvást.

Éneklés

Az éneklés – amellett, hogy bennünket is ellazít – megnyugtatja a babát, mivel ő még az anyaméhben töltött időből ismeri a hangunkat, és a párunkét is. A gyermekek hamarabb tanulják meg a dallamok felismerését, mint a beszédét.

Pisszegés

A babát ez a hang anyaméhbe áramló vér zajára emlékezteti, ami nagyon megnyugtató lehet. Saját feszültségünket is oldhatja, amikor a hajnali órákban kétségbeesetten igyekszünk elaltatni őt.

Ölelés

Minden baba szereti, ha felvesszük és magunkhoz öleljük. Ez meleg, meghitt érzést kelt benne, közben érzi az illatunkat, és ha a fejét a bal karunkra fektetjük (a legtöbb anyukának ez a kedvenc pozíciója), akkor a füle a szívünk közelébe kerül, és még annak dobogását is hallhatja.

Paskolás

A baba popsijának könnyed, ritmikus paskolgatása is megnyugtató lehet, mivel az anyaméhben érzékelt szívdobogásra emlékezteti őt – feltételezve, hogy ott fejjel lefelé helyezkedett el, így a popsija a szívünk közelében volt.

Mivel a szív lüktetését próbáljuk visszaidézni ezzel, ami nagyon enyhe lüktetés, semmi esetre sem szabad túl határozottan paskolni a babát – saját szívünk sem ütögette őt.

 

SÍRÁS

 

Valószínűleg már észrevettük, hogy az estéink nem egészen olyanok, mint korábban voltak: párunkkal együtt gyorsan bekapjuk a vacsoránkat, miközben ölünkben egy síró babát egyensúlyozunk, vagy ami még rosszabb, az asztalnál kell szoptatnunk a babát, miközben párunk felvagdossa nekünk az ételt.

Tíz csecsemő közül kilencnél esténként érthetetlen sírási időszak áll be, amely tizenöt perctől egy óráig tarthat.

Senki sem tudja biztosan, miért sír a baba esténként, lehet, hogy azért, mert a napközben átélt izgalmaktól felpörgött, és egyszerűen meg kell nyugtatnunk. A szoptatott babák nyugtalanságát az is súlyosbíthatja, hogy az anyukának – a fáradtságtól – a nap végén van a legkevesebb tejük. Az esti sírásra nincs gyors, hathatós megoldás, ezért időt kell szánnunk az ölelgetésre, ringatásra és a nyugodt etetésre (a szopás megnyugtathatja a babát). Végül úgyis visszakapjuk az estéinket, mert esti sírás – akár hasfájás, akár a nap közben felgyülemlett élmények miatt történik - ritkán tart tovább három hónapnál.

 

Hasfájás

A baba ilyenkor láthatóan erős fájdalomtól szenved – felhúzza a térdeit vagy megmerevedik –, nagy valószínűséggel hasgörcse van. Ez akkor fordul elő, ha a bél fala túlságosan összehúzódik, amitől a baba hasa feszessé válik és fáj. Orvosi leírások szerint nagyjából háromhetes korban kezdődik, kb. hat- nyolchetes korban tetőzik, a tizenkettedik hétre pedig többnyire elmúlik.

 

Ám addig is tehetünk bizonyos lépéseket a baba megnyugtatására, amitől mi is könnyebben fogjuk átvészelni ezt az időszakot.

 

 

 

 

 

 

• Meleg fürdő és masszázs

A hasgörcsös rohamok általában mindig ugyanabban a napszakban törnek rá a babára, ezért ne ilyenkor, hanem előtte fürdessük meg, hogy elősegítsük a hasizmok ellazulását. A hasgörcs előtt az óramutató járásával megegyező körkörös mozdulatokkal meg is masszírozhatjuk a hasát, hogy a szeleket kihajtsuk a beleiből.

 

• Cseppek

Hasgörcs elleni szer minden gyógyszertárban kapható, és a nap folyamán többször is adhatunk a babának különböző cseppeket, hogy kihajtsuk a felgyülemlett gázokat. Ezek nem csodaszerek (egyes szülők szerint nem is használ, mások szerint egy kicsit segít), de nagyjából az egyetlen megoldás, amit újszülött kortól biztonságosan adhatunk a babának.

 

• Ellenőrizzük etetési technikánkat

Ha szoptatjuk a babát, akkor ügyeljünk arra, hogy rendesen vegye szájába a mellet, és ne nyelhessen mellette felesleges levegőt.

Ha cumisüvegből etetjük, akkor kipróbálhatunk különféle stílusú üvegeket és cumikat, mert némelyiket kimondottan úgy tervezik, hogy csökkentsék a folyadékkal bevitt légbuborékokat, kisebb esélyt adva így a hasfájásnak.

 

• Büfiztetés

Akár szoptatunk, akár cumisüvegből etetünk, nagyon fontos a büfiztetés, mert ezzel eltávozik a beszorult levegő. Erre etetés után szánjunk bőven időt - egy újszülöttnél akár negyven percig is eltarthat, míg a levegő távozik. Idővel ez persze felgyorsul, ahogyan a baba szervezete ehhez a folyamathoz is hozzászokik.

 

• Ringassuk és sétáljunk vele!

Valószínűleg a legtöbb hasfájáskor végül ehhez folyamodunk, hogy a babát átsegítsük a kínzó görcsökön. Próbáljuk ki otthon a babahordozó viselését, mert így a két kezünk felszabadul. Ha a baba nem szereti a ringatást, akkor feküdjünk le, fektessük őt a hasunkra, és simogassuk a hátát.

 

SZOPTATÁS

 

Fontos, hogy az első hónapokban elvigyük kisbabánkat a védőnői tanácsadásra vagy orvosi státuszvizsgálatra, mivel a súlygyarapodás objektív mutató, és a mérésekből időnként háttérben meghúzódó problémák derülnek ki.

Egyes védőnők túl nagy fontosságot tulajdonítanak a súlygyarapodás ütemének, ám ha a baba jókedvű és kiegyensúlyozott, akkor több mint valószínű, hogy egészséges. Az anyukáknál is lehet jelenség az enyhe paranoia, mely abban is megnyilvánulhat, hogy a baba súlyát állandóan méregetik. A legtöbb gyermek az első hat hónapban hetente 113–170 grammal gyarapszik, de kevesen mutatnak szabályos súlygyarapodást.

 

Mikor nem kielégítő a súlygyarapodás?

 

Ha a baba 1-2 hétig minimális súllyal gyarapszik, akkor talán csak egy kis botlás történt: pl. megfázott és leromlott az étvágya. Ezt általában egy „felzárkózási” időszak követi, amely alatt hatalmas mennyiségeket fog benyakalni, és behozza a korábbi lemaradást.

A lassú súlygyarapodás másik oka ebben az időszakban az is lehet, hogy a baba születésekor nagyobb volt, mint genetikai programozottsága alapján lennie kellett volna, ezért most egyszerűen beáll a súlytáblázatban neki megfelelő helyre.

 

Ha azonban úgy látjuk, hogy nem ezekről van szó, feltétlenül tanácsot kell kérnünk, mert valószínűleg nem eszik rendesen, és az is lehet, hogy kezd kiszáradni, ennek jele, hogy a baba viszonylag gyorsan veszít a súlyából.

A másik valószínű ok a gyomor-bélhurut, mely hányással és hasmenéssel jár. Ilyenkor mindig kérjünk segítséget, mivel ez ebben a korban súlyos kihatással lehet a baba egészségére.

 

A HÉT BIZTONSÁGI TANÁCSA

 

A tej felmelegítése

 

 

Ha a tápszert vagy a lefejt anyatejet mikrohullámú sütőben melegítjük fel, legyünk rendkívül óvatosak! Nagyon sok védőnő azt tanácsolja, hogy ne is használjunk mikrohullámú sütőt, inkább állítsuk a cumisüveget egy meleg vizes edénybe. A mikrohullámmal történő felmelegítéskor a tej helyenként nagyon átforrósodhat, és megégetheti a babát. Ám ha mindig ügyelünk arra, hogy az üveget alaposan felrázzuk, és csuklónkon ellenőrizzük a tej hőmérsékletét, akkor nem történhet baj.

 

2. hét – „Ketten egyedül”

 

Ezen a héten sok érzés kavaroghat benned. Hormonok, kimerültség, félelem attól. hogy jól csinálod-e – mind-mind elbizonytalaníthatnak, de ne engedd! Bízz anyai ösztöneidben, hiszen egy csodát hoztál világra. Egy csodát, amire csak egy nő lehet képes!

Ha elbizonytalanodsz, bármikor felkeresheted védőnődet. Ezen a héten is eljön hozzátok, az információk valóságos tárháza Ő számotokra: a csecsemő gondozásától kezdve a helyi baba-mama klubok elérhetőségéig mindent tud. Nyugodtan faggasd ki, mert felkészülten várja kérdéseid özönét, és idejét is rászánja, hogy válaszoljon rájuk.

A védőnő tájékoztat bennünket a helyi gyermekorvosi rendelőről is, ahol rendszeresen megvizsgálják a babát és megmérik a súlyát. A már említett gyermekegészségügyi kiskönyvet minden orvosi vizsgálatra és egészségügyi ellenőrzésre vigyük magunkkal.

ALVÁS

Kisbabánk napi teljes alvásszükséglete kb. 15–18 óra, alvási ritmusa még szabálytalan.

Tapasztalni fogod, hogy a baba ezen a héten már jobban tudomást vesz a környezetéről. Ez azt jelenti, hogy már nem alszik annyit, mint születése után, és könnyebben fel is ébred, pl. ha a már megszokott alapzajnál nagyobbat csapunk vagy akár csak megigazítjuk a takaróját.

Ha azt akarod, hogy hosszabb ideig aludjon, kendőbe is tekerheted. Erről az ősi módszerről, amellyel a babát kényelmesen betekerték, a kutatók manapság kimutatták, hogy segíti a babát a mélyebb alvásban, egyrészt azért, mert így nem tud hadonászni a karjával, amitől felébredhet, másrészt azért, mert ez az anyaméhben megszokott szűk helyre emlékezteti, amitől biztonságban érzi magát.

A pólyába tekerés másik előnye az, hogy a baba könnyebben elalszik. Tapasztalni fogjuk, hogy néhány napi „betekerés” után ezt a műveletet annak jeleként fogja értelmezni, hogy eljött az alvás ideje.Vannak azonban olyan babák, akik nem szeretik, ha betekerik őket, ezért ha a mienk sivalkodik és dühösnek látszik, ezt a módszert nem kell erőltetni – hiszen mindannyian csodálatosan egyedi lények.

Ilyen kendő használatakor ügyeljünk arra, hogy a baba ne legyen túl nagy melegben – ez is egy rétegnek számít!

SÍRÁS

A baba továbbra is egyre többet sír, és bár ennek fő oka még mindig az éhség, okozhatja székelési, szellentési, böfögési vagy akár vizelési inger is. Úgy vélik, a sírás oka az érzékszervi üzenetek keveredése az agyban, amely még mindig nem elég fejlett ahhoz, hogy megkülönböztesse a fájdalmat az egyéb érzetektől (pl. a böfögési ingertől).

Ennek következtében a baba sok érzékszervi észlelést kellemetlenségként él meg és sír, de az is felzaklathatja, ha rengeteg olyan jelzés éri, amelyeket még nem ért.

A székelési vagy szellentési inger okozta kellemetlenség egyik árulkodó jele az, ha az arca kivörösödik, és grimaszokat vág. Ilyenkor vegyük fel, nyugtassuk meg, és még hetekig legyünk türelemmel, amíg agya fokozatosan megtanulja a különböző érzetek megkülönböztetését. Manapság a legtöbb szakember egyetért abban, hogy ha gyorsan reagálunk a baba sírására, akkor a következő hónapokban már kevesebbet fog sírni, mivel így nagyobb biztonságban érzi magát.

Mára szerencsére érvényét vesztette az a felfogás, hogy ebben az életszakaszban hagynunk kell a babát, hadd sírjon.

Ha az anyaméhhez hasonló környezetet teremtünk számára, akkor nagyobb biztonságban érzi magát és kevesebbet sír. Megpróbálkozhatunk a hordozókendő használatával is – a baba így hozzánk bújik, és mozgásunk álomba ringatja – pontosan úgy, mint az anyaméhben. Finom melegben lesz, hallja a beszédünket és légzésünket. Használhatjuk akár a háztartási munkák végzése közben is (a hordozás előnyeiről bővebben olvashatsz ITT. A kutatások kimutatták, hogy azok a babák, akiket naponta legalább három órát testre erősítve vagy karban hordoznak, elégedettebbek és kevesebbet sírnak az első, a sírás és hasfájás szempontjából kritikusnak tartott 12 hétben.

Pelusos problémák

Pelenkakiütés

Ebben az időszakban már általánosan előfordul a pelenkakiütés, ezért figyeljünk oda a bőr kipirosodására a baba popsiján. A pelenkakiütésnél az a legfontosabb, hogy gyorsan vegyük kezelésbe, mielőtt rosszabbodna. Egyes babák popsija olyan piros és sebes lesz, hogy még vérzik is, ami néhány óra alatt bekövetkezhet. Ám szerencsére megfelelő kezeléssel szintén pár óra alatt csökkenthetjük a kellemetlenséget és látható javulást érhetünk el, mivel a babák bőre jóval  gyorsabban gyógyul, mint a felnőtteké.

Az ok

A pelenkakiütés azért alakul ki, mert a székletben lévő baktériumok a vizeletet lebontva ammóniát szabadítanak fel. Az ammónia felmarja a bőrt, amitől az kivörösödik, kisebesedik, néha vérzik is. A székletben található baktériumok a lúgos közeget szeretik. A cumisüvegből táplált csecsemők széklete lúgosabb, így ők hajlamosabbak a bőrkiütésre, mint a szoptatott babák.

Megelőzés

Gyakran tegyük tisztába a babát, kakilás után pedig azonnal cseréljünk pelenkát. Alaposan tisztogassuk meg nedves vattával vagy érzékeny bőrhöz ajánlott nedves törlőkendővel, amely nem tartalmaz sem alkoholt, sem illatosítót. Gondosan szárítsuk meg a popsiját. Ehhez egy arctörlő kendő, vatta, sőt akár a hideg levegőre beállított hajszárító is kiválóan alkalmas. Ha a baba hajlamos a pelenkakiütésre, akkor használjunk valamilyen filmképző krémet.

Kezelés

A pelenkakiütés első jelére kenjük be a bőrt valamilyen antiszeptikus krémmel. Rengeteg fajta kapható, de kérdezzük meg a gyermekorvost, hogy újszülött korban mit ajánl. Ha a baba bőre nagyon érzékeny és hajlamos a súlyos bőrkiütésre, akkor ezeket minden pelenkázásnál használhatjuk megelőzés céljából is. A krémek esetében „a kevesebb – több”, ezért csak óvatosan kenjük fel, mivel egy vékony filmréteg hatásosabb, mintha vastagon bekennénk, ami alatt pont az ellenkező hatást érjük el, azaz a bőr nem tud lélegezni.

Ameddig csak lehet, hagyjuk a babát szabadon (pelenka nélkül) – már öt perc is jót tesz, de néhány óra sokkal hatásosabb. Tegyünk egy tiszta pelenkát a popsija alá, amely felszívja az esetleges „balesetek” nyomait, és a pelenkázószivacson fektessük a földre.

A baba hirtelen hosszabbnak fog tűnni, ahogy fokozatosan kiegyenesedik a magzati pózból, és már nem kelti újszülött benyomását. A lábát azonban továbbra is felhúzva tartja.

Ezen a héten már a sírás és a kiabálás kombinációjának tűnő hangokat ad. Ez a nyelvi fejlődés első stádiuma: ilyenkor a magánhangzókat gyakorolja.

Lehet, hogy az ún. „fehér zaj” (az összes frekvenciát egyenlő mértékben tartalmazó, egyfajta semleges hang) megnyugtatja a babát. Ilyen pl. az autó vagy a hajszárító hangja. Ezek azokhoz a lefojtott zajokhoz hasonlítanak, amelyeket az anyaméhben hallott. Gyermekünk most mindent élesebben hall, mert a hangokat nem tompítja a magzatvíz.

A HÉT BIZTONSÁGI TANÁCSA

Ne rázd a babát!

A leggyakorlottabb anyuka is elveszítheti a türelmét, ha a baba nem hagyja abba a sírást és nem akar elaludni. Ha legszívesebben megráznánk, hogy elhallgasson, gondoljunk arra, hogy annyira gyenge még a baba nyaka, hogy ez agy- és gerincsérülést vagy akár halált is okozhat!

Ha úgy érezzük, hogy a tűrőképességünk határán vagyunk, akkor adjuk át a csecsemőt a párunknak vagy bárkinek, aki a közelünkben van. Ha nincs velünk senki, akkor szépen fektessük be a kiságyába, menjünk ki a szobából – még akkor is, ha sír a baba. Meg fogunk lepődni, milyen gyorsan megnyugszunk, és a babát ismét a világ legaranyosabb apróságának fogjuk érezni (még akkor is, ha folytatja a szinte megállás nélküli sivalkodást).

Ha mégis elveszítjük önuralmunkat és megrázzuk a gyermeket, akkor azonnal mutassuk meg orvosnak. Még akkor is, ha látszólag jól van, az agyában előfordulhat vérzés, amely orvosi, akár sebészeti beavatkozást igényel!

A legjobb azonban az, ha a kimerültség végső határát nem várjuk meg, hanem még időben segítséget kérünk, akár védőnőnktől.

Sajnos sokszor a környezet „hisztisnek” titulálja a kimerült anyukákat, vagy becsmérlően nyilatkozik a szülés utáni depresszióval kapcsolatban, ezért sokan nem is merjük még önmagunknak sem bevallani, ha baj van. Pedig a szülés utáni depressziót mindenképpen kezelni kell, mert lélektani hatása akár örökre rányomhatja bélyegét az anya-gyermek kapcsolatra.

1. hét –Babával otthon

2. rész

 

Szoptatás

 

Nagyon sok nő azért hagyja abba a szoptatást ekkor, mert nincs elég teje vagy kisebesedtek a mellbimbói. Hihetetlenül nyomasztó, ha éhes, visító újszülöttünk tejet követel, mégis érdemes kitartani, mert ha egyszer belejön az ember lánya a szoptatásba, sokkal könnyebbnek és kényelmesebbnek fogja találni, mint a cumisüveg használatát: így bárhol és bármikor azonnal megetethetjük a babát, aki így az anyatej összes előnyét is élvezheti.

 

Kisebesedett, berepedezett mellbimbók

Ha minden szoptatáskor megőrülsz a fájdalomtól, jusson eszedbe, ezzel nem vagy egyedül – a berepedezett mellbimbó a szoptatás kezdetén rendkívül gyakori – még akkor is, ha a legtöbb fórum azt sugallja, hogy a szoptatás, ha helyesen csináljuk, nem jár fájdalommal!

 Érthető, hogy nagyon sok nő emiatt legszívesebben feladná, de vannak bizonyos megoldások, amelyek átsegítenek a következő néhány napon, amíg a gyógyulás megtörténik. Ez hihetetlenül gyorsan megy végbe, akár egyik szoptatástól a másikig is képes nagymértékben regenerálódni a bőr, ha megfelelő készítményeket használunk. Mindenkinek más válik be, de leginkább a Garmastan és a Lansinoh kenőcsök ismertek – ezek egyikét sem kell szoptatás előtt külön letörölni. Magát a szoptatást pedig semmiképpen nem éri meg feladni, hiszen semmivel sem pótolható az az immunvédelem, amit kisbabánknak így egy életre adhatunk – kb. 2 hét múlva tökéletesen megy minden!

A mellbimbó kisebesedésének legvalószínűbb oka egyébként az, hogy a baba nem veszi szájába megfelelő módon a mellet, ezért ügyeljünk arra, hogy nagyra nyissa a száját, és ajkai az egész bimbóudvart átfogják. Ha erős fájdalmat érzünk, a szopizást úgy szakíthatjuk meg, ha ujjunkat a baba szájába csúsztatjuk, a helyes szájtartás érdekében pedig picit megérintjük a szájpadlását – így megfelelően nagyra nyitja majd a pici száját.

Megfelelő ráharapásnál már kisebb a fájdalom, így ha lehet, még akkor se hagyjuk abba szoptatást, ha a mellbimbó előzőleg kisebesedett és berepedezett, különben csökkenhet vagy elapadhat a tej. Szélsőséges helyzetben – pl. vérző mellbimbó esetén - néhány napig adhatunk lefejt tejet a babának (persze csak abban az esetben, ha abba nem került vér vagy korábban került lefejésre és mélyhűtőben került tárolásra az ilyen esetekre), de minél hamarabb térünk vissza a szoptatáshoz, annál jobb.

 

Van elegendő tej?

A nők néha azt hiszik, hogy nincs elég tejük, pedig ez valójában tévedés. Ha a baba súlya gyarapszik, továbbá rengeteg nedves és piszkos pelenkát termel, akkor nincs okunk az aggodalomra, mert elegendő tej van, és nem szükséges mennyiségét fejéssel „méregetni”.

Ám ha ez sem megnyugtató és a baba az etetések után inkább nyűgös, mint nyugodt, akkor próbáljuk meg szoptatás után lefejni a tejet.

 

A tej termelődésének fokozására a következőket tehetjük:

 

 

 

  • Minden nappali szoptatás után folytassuk a fejést - kb. egy hét után tapasztalható, hogy gyorsan nő a tej termelődése. A lefejt tejet akkor érdemes odaadni a babának, ha súlya nem gyarapszik a kellő ütemben. Ez ügyben kérhetünk tanácsot a védőnőtől is.

 

  • Fontos, hogy a baba akkor szopizhasson, amikor ő igényli, hagyjuk addig szopni, ameddig akar.

 

  • Fontos az anya saját folyadékpótlása, egyébként csökkenhet a tej termelődése; igyunk naponta legalább három liter vizet.

 

  • A dohányzás csökkenti a tej termelődését, így ezt teljes mértékben ki kell zárni! A dohányzás amellett, hogy rontja a baba ébredési reflexeit, a „belövellési” reflexre is kihat, amely etetési időben vagy a baba sírásakor kiváltja a tej megindulását.

 

  • A stressz kerülése, a rendszeres étkezés, valamint a meleg fürdő vagy zuhany szintén kedvező a tej termelődése szempontjából. Ezért iktassunk be napirendünkbe egy kis lazítást, amikor csak fekszünk az ágyon a babával, és akkor szoptatjuk meg, amikor ő akarja.

 

  • NE SÜRGESSÜK A BABÁT EVÉS KÖZBEN!

 

Ha a baba láthatóan húzza az időt, és az etetés vége felé már csak elvétve szopik, az azt jelenti, hogy eddig a hígabb, szomjoltó „előtejet” itta, és most jutott el az „utótejig”, amely dúsabb és laktatóbb. Ezért amikor látszólag csökkenti a szopás ütemét, ne siessünk a szoptatás befejezésével. Ha elég lesz Neki, majd Ő abbahagyja.

 

A HÉT BIZTONSÁGI TANÁCSA

 

Szerezzünk be légzésfigyelőt

 

Ha eddig még nem tettük meg, nem csak a baba biztonsága, de saját megnyugtatásunk érdekében is érdemes beszerezni egy légzésfigyelőt. Ez a készülék valóban életet menthet, arról nem is beszélve, hogy kellően időben jelez (20 mp) ahhoz, hogy esetleges légzéskimaradás esetén a kicsi agya ne szenvedjen károsodást a fellépő oxigénhiány miatt.

Ha soha nem fog jelezni (kívánom, hogy így legyen), mert minden a legnagyobb rendben, akkor is megnyugvást adhat, hogy bárhol is vagyunk a lakásban (hordozható szülői egységgel akár a kertben is) kisbabánk a legnagyobb biztonságban lehet. 

1. hét –Babával otthon

1. rész

 

A kórházból való hazatérés izgalma elmúlt, és eljött az ideje, hogy elkezdjük az első hetet, amit a most már egyhetes babával kettesben töltünk.

Bátorítson bennünket a tudat, hogy még mindig rengeteg segítség áll rendelkezésünkre. A védőnővel továbbra is kapcsolatban maradunk, és a szülész-, illetve a gyermekorvoshoz is bármikor fordulhatunk. A szülés utáni kontrollra csak a hatodik héten kerül sor, de addig is habozás nélkül forduljunk hozzájuk kérdéseinkkel: örülnek, ha megnyugtathatnak bennünket, szükség esetén pedig beutalnak valamilyen szakorvoshoz.

Ezen a héten valószínűleg először próbálunk meg a babával kimozdulni otthonról (természetesen ez az nagy mértékben az időjárástól is függ). Igyekezzünk közvetlenül etetés után elindulni, mert így a baba teli pocakkal igazán jót fog aludni a friss levegőn.

 

ALVÁS

Babánk napi teljes alvásszükséglete kb. 16–20 óra, alvási ritmusa még nincs. Továbbra sincs tisztában a nappal és az éjszaka fogalmával, de aggodalomra semmi ok - néhány héten belül minden újszülött kialakítja saját nappali-éjszakai ritmusát.

Annyit azonban tehetünk, hogy ezt a folyamatot az alábbiak betartásával egyszerűbbé tehetjük a pici számára:

  • az éjszakai etetéseknél ne legyen erős fény a szobában (elég egy éjjeli lámpa)
  • ne beszéljünk hozzá hangosan (ne aggódj, hogy „barátságtalan” vagy, a babát illatod és érintésed megnyugtatja, és persze a tej is, amit elfogyaszt)
  • hogy megtanítsuk rá, mikor van nappal, ne tompítsuk a környező zajokat: nyugodtan kapcsoljuk be a TV-t, a mosógépet és a telefont. Hasznos, ha a baba megszokja, hogy egy bizonyos szintű „alapzajban” alszik, mert így később nem kell lábujjhegyen járkálnunk körülötte.

 

 

 

A bölcsőhalál veszélyének csökkentése

Alváshoz fektessük a babát megtámasztva kissé az oldalára

Bár megfigyelhetjük, hogy a baba kényelmesebben érzi magát és könnyebben megnyugszik hason fekve, de ne hagyjuk, hogy ezt megszokja, mert biztonságosabb, ha még a nappali kis szunyókálások idején is, ha kissé oldalt, vagy inkább hanyatt fekve alszik.

Ne dohányozzunk

A bölcsőhalál legfőbb kockázati tényezője a dohányzás, 2 okból is. Újra és újra bizonyítást nyer a tény, hogy azoknak a kismamáknak a gyermekei közt, akik várandósságuk alatt dohányoztak, 90%-kal (!) magasabb a bölcsőhalál aránya, mint a nem dohányzó kismamák babáinál.

A belélegzett dohányfüst azonban a már megszületett kicsiket is veszélyezteti, mivel rontja az ébredési reakciókat!

Éppen ezért Ne engedjük, hogy otthonunkban bárki dohányozzon, és tartsuk távol a babát mindenhol a cigarettafüsttől. Ha valamelyik szülő dohányzik, azt csak odakint tegye, a füstös ruhaneműket pedig ne tartsuk a hálószobában, vagy a babához közel.

Szoptatás

Vizsgálatok kimutatták, hogy a szoptatott babáknál háromszor kisebb a bölcsőhalál veszélye, mint a cumisüvegből tápláltaknál. Ennek senki sem tudja az okát, de az egyik elmélet szerint így az anyuka és a baba között erősebb kapcsolat alakul ki. 

Tartsuk hűvösen a babát

A bölcsőhalál egyik ismert oka a túlmelegedés, ezért ne öltöztessük túl a babát, és ne bugyoláljuk be sok takaróba, csak annyira, hogy ne fázzon.

Ennek ellenőrzése a baba tarkóján történhet, ha ott izzad, akkor melege van, ha hűvös a tarkója, akkor fázik, ha megfelelő hőmérsékletű, akkor pedig a pici is jó érzi magát. A kezecskék, lábacskák és a kicsi orra ettől még lehet hűvös vagy hideg is, mivel a perifériás keringés még nem tökéletes ilyen pici korban. Ez nagyjából a gyermekek 2 éves korára válik tökéletessé, addigra viszont már bőven tudni fogjuk, hogy milyen jelek utalnak saját gyermekünknél az alul- vagy túlöltözöttségre.

Alapszabály!

Az újszülöttnek kettő (ez lehet egy plusz réteg ruha és egy kis takaró), a kisbabának pedig egy réteggel többre van szüksége, mint nekünk, hogy jól érezze magát.

 

SÍRÁS

Teljesen normális dolog, ha a baba ezen a héten már egy kicsit többet sír, hiszen számára ez a kommunikáció legegyértelműbb eszköze. Legtöbb esetben, ilyenkor még csak találgatjuk, hogy vajon mi lehet az, ami miatt kisbabánk sír. Az, hogy egy anya ösztönösen érzi, mi a baja gyermekének, nem feltétlenül az első pillanattól igaz, sőt. Sokszor az aggodalom, a tévedéstől való félelem teljes mértékben elnyomja a belső hangot.

Hamarosan azonban már nem csak a sírás mikéntjéből lesz egyértelmű, hogy mikor mire van szüksége a kicsinek, hanem azt is ezer közül megismerjük, melyik is a mi kisbababánk hangja.

Hogy mennyit sír egy baba, az nagyon eltérő lehet. Természetesen megpróbálkozhatunk az etetéssel, büfiztetéssel, ringatással és tisztába tevéssel – ám ha semmi nem segít, tanácsos megmutatni a babát a gyermekorvosnak vagy a védőnőnek, akik ki tudják szűrni, ha esetleg egészségügyi probléma áll a háttérben.

Tipp:

Ha nagyon kimerültek vagyunk, akkor akár az is előfordulhat, hogy a mi feszültségünket veszi át kisbabánk és emiatt sír.

Ha nincs semmilyen betegség a rengeteg sírás mögött, akkor a babázásban jártasabb rokonok és barátok néha felbecsülhetetlen értékű segítséget nyújthatnak azzal, ha kis időre átveszik Tőlünk a babát. Ne érezzük magunkat rossz anyának attól sem, ha baba esetleg azonnal abbahagyja a sírást, amint valaki más veszi fel. Ne feledjük, hogy a többieket érzelmileg kevésbé érinti a dolog, és nem olyan kialvatlanok, mint mi.

 

 

A szülés, születés hete – A kórházban és otthon

 

 

A legtöbbünkre újdonsült szülőként akkor szakad rá a valóság, amikor az újszülött babát hazahozzuk a kórházból. Az előző napokban még orvosok és nővérek védőhálójában voltunk – most viszont, hogy magunkra maradtunk, valószínűleg ráébredünk, milyen keveset tudunk az újszülött gondozásáról.

 

Azért mégsem vagyunk kizárólag magunkra utalva, hiszen a kórházból hazatérve néhány napon belül meglátogat bennünket gyermekorvosunk és védőnőnk is, (az első időszakban a védőnő heti rendszerességgel) akire bátran ráönthetjük kérdéseiket, állni fogja a sarat.

 

A védőnő megvizsgálja a babát: megméri a súlyát, megnézi a köldökcsonkját, bőrének színéből megállapítja, nincs-e sárgasága és megméri a hőmérsékletét. Minden kérdésre válaszol, és mindenben segít, amiben tud (pl. a szoptatással kapcsolatos gyakorlati tudnivalókban).

A kórházban a baba már megkapta a BCG-oltást, és elvégeztek bizonyos kötelező vizsgálatokat is. Vért vettek a sarkából. Ez azért szükséges, mert a vérmintából az ún. Guthrie-teszttel ki tudják szűrni a fenilketonúria (PKU) nevű súlyos anyagcserezavart, továbbá a pajzsmirigy-elégtelenséget (hypothyreosis), a pajzsmirigy csökkent hormontermelését is. Mindkét rendellenesség azonnal kezelhető, ám ha későn ismerik fel, vagy nem kezelik őket, az súlyos fejlődési problémákhoz vezet. (Egyes országokban hatóságok más vizsgálatokat is előírnak, pl. a cisztás fibrózis szűrését.) Fontos, hogy a babát már az első héten a házi gyermekorvos is tetőtől talpig megvizsgálja. A kórházban a baba kap egy ún. „Gyermekegészségügyi kiskönyv”-et, amelynek a hazaadást követő (első) csecsemőkori vizsgálatra vonatkozó rovatát a házi gyermekorvosnak kell kitöltenie.

A védőnő a következő hat hétben hetente eljön, de természetesen bármikor telefonon is kereshetjük, így egy percig sem fogjuk úgy érezni, hogy magunkra maradtunk.

Természetes, hogy ezen a héten aggodalmak tucatjai merülnek fel, ezért a legapróbbnak vélt problémával is nyugodtan hívjuk fel a gyermekorvost vagy a védőnőt.

 

ALVÁS

Kisbabánk napi teljes alvásszükséglete kb. 16–20 óra, alvási ritmusa még szabálytalan, hiszen ki kell pihennie még a születés fáradalmait.

Akár 10 órát is alhat egyfolytában anélkül, hogy tejet akarna vagy tisztába kellene tenni.

Hamarosan azonban az éjszakák valószínűleg már egészen másként telnek, mivel a babának ekkorra feltámad az étvágya, így sűrűn enni akar. 24 órán át felváltva szunyókálnak és esznek ilyenkor a kicsik, nem téve különbséget nappal és éjszaka között. A rendszertelen alvás ezen a héten teljesen normális, ezért ne is gondoljunk alvási ritmusra. Saját kimerültségünk ezen a héten szintén érthető, azt jelenti, hogy kielégítjük a baba igényeit :-).

 

SÍRÁS

A naponta sírással töltött órák száma általában 1–3, de egyes babáknál akár a 12 órát is elérheti. A hét elején viszont az újszülött még alig sír és szinte állandóan alszik - a természet így ad esélyt a mamának és a babának, hogy kipihenjék a szülés-születés fáradalmait.

 

Szoptatás

A szoptatás előnyeinek listája végtelen. A szoptatott babák kevésbé érzékenyek a légúti fertőzésekre, a gyomor- és bélhurutra, az allergia különböző formáira és a cukorbetegségre, mint a cumisüvegből tápláltak. Nagyobb esélyük van a magasabb IQ-ra, és idősebb korukban kisebb valószínűséggel lesznek szívbetegek.

A szoptatás további előnye, hogy az anyuka ettől naponta 200 kalóriával többet éget el, így könnyebben leadja a terhesség alatt felszedett kilókat, továbbá csökken a mellrák kockázata is, a baba pelenkái pedig nem lesznek olyan kellemetlen szagúak, mint a tápszerrel táplált csecsemőké.

 

Szoptatási fortélyok:

Ha úgy tűnik, hogy a baba „elvesztette” a mellbimbót

Csiklandozzuk meg az arcát, hogy kiváltsuk a kereső reflexet, mert az újszülöttek gyakran rossz irányban kutatnak a mellbimbó után. Kézzel is kipréselhetünk egy kis tejet, hogy a pici megérezze az illatát.

A baba nem „harap rá”

Bár a szoptatás természetes dolog, jelentős ügyességet igényel, hogy segíteni tudjunk a babának abban, hogy szorosan „ráharapjon” a mellbimbóra. Miután ez sikerült neki, hosszú, nyugodt kortyokban fogja nyelni a tejet, és ha jóllakott, valószínűleg a mellen fog elaludni.

Egy kis gyakorlással minden babát megtaníthatunk a „ráharapásra” – kisujjunkat a szájába dugva kicsit ingereljük a szájpadlását. Ettől nagyra nyitja a száját eléggé ahhoz, hogy ügyesen és helyesen, anya számára fájdalommentesen szopizhasson.

Eleget szopizik?

Ha a baba súlya gyarapszik, evés után láthatóan boldog és álmos, továbbá naponta kb. 8 nyolc pisis pelenkát cserélünk le, akkor szinte biztosan jól eszik, és elegendő tejet kap – aggodalomra semmi ok.

Nem kell megijednünk attól sem, ha a baba az első 10 napban születési súlyának maximum 10 százalékát elveszíti, majd újból hízásnak indul – különösen akkor, ha anyatejjel tápláljuk.

Ennek egyik oka az, hogy egyelőre nem tud megfelelően táplálkozni, a másik pedig, hogy a veséje még nem elég fejlett, ezért nagymennyiségű, igen híg vizeletet termel.

Ha a baba időre született, akkor ez nem probléma, mert a szervezete elegendő zsírt és folyadékot raktározott el az első időszak átvészeléséhez, a koraszülött babákat pedig szinte biztosan ki sem engedik a kórházból, amíg a súlyuk növekedni nem kezd.

 

A HÉT BIZTONSÁGI TANÁCSA

Szerezzünk be egy babahordozót

A kórházból autón távozva már megfelelő babahordozóban vagy merev falú, autóba rögzíthető mózeskosárban kell hazavinnünk a babát, ezért ezt idejében szerezzük be, és tanuljuk meg a helyes rögzítését. Az újszülöttek számára tervezett hordozókat menetiránynak háttal kell elhelyezni. Legbiztonságosabb helye a hátsó ülésen van.

Ha mégis előre tesszük, akkor a légzsákokat ki kell kapcsolni, vagy ki kell szereltetni. Az ütközéskor kinyíló légzsák halálos sérülést is okozhat, ezért ha nem tudjuk kikapcsolni, akkor ne tegyük a babát az első ülésre!

A legtöbb babaülés az autóban lévő biztonsági övvel rögzíthető, ami még akkor is megenged egy kis mozgást, ha az ülést megfelelően rögzítettük. Ám sok újabb autótípusban már az Isofix nevű új rendszer van, amely korszerűbb és biztonságosabb, mivel a hordozó így közvetlenül az autó vázához kapcsolódik, ezért minden lazaságot kiküszöböl.

Bármilyen ülést veszünk, az a lényeg, hogy tudjuk, hogyan kell azt használni, a megfelelő biztonság érdekében.

 

 

Baba Direct

Kapcsolat