Talán regisztráció

 

 

 

 

 

 

 

Regisztráció

Biztos Bababiztos a lakás?

Biztos Bababiztos a lakás?

 

Babánk születésével egy csoda érkezik a családba. Egy csoda, aki eleinte csak az evés-alvás-pelenkázás szentháromságában létezik, amiből még fel sem eszmélünk szinte, és máris eljön a pillanat, amikor kinyit, becsuk, kihúz, pakol, leránt, felborít - bármit. De leginkább mindent.

Nincs mese, legkésőbb fél éves kor körül el kell kezdenünk felkészülni erre, és bababiztossá tenni otthonunkat. Ez egyrészt babánkat védi a sérülésektől, balesetektől, másrészt bennünket a lábon kihordott szívrohamoktól. Nem utolsó sorban pedig rengeteg időt spórol meg, hiszen nem kell naponta négyszer újra összehajtogatni a szekrényből kirángatott ruhákat, vagy összeszedni a dvd lemezeket. http://www.neobaby.hu/kep/tanacs_bizt_6.jpg

Mire figyeljünk?

Mindenre. Talán a legegyszerűbb azzal kezdeni, hogy négykézlábra ereszkedünk, és megyünk egy nagy kört a lakásban (a végén alig fogunk tudni mozdulni, de megéri). Így meglátjuk, hogy mik azok a dolgok totyogómagasságban, melyek veszélyforrások lehetnek, és amiket meg kell védeni a kíváncsi gyerkőcöktől.

Tegyünk el mindent, ami szúr, vág, kábel, virág (a gyerekek szeretnek virágföldet enni), könnyen felborul, becsípi az ujjakat és mellesleg  dugaszoljuk be a konnektorokat.

Érdemes beszerezni néhány csomag sarokvédőt is, és rögzíteni azokon bútorokon, melyek élesek és felsérthetik a kobakokat. Fontos biztonsági eszköz még az ajtóbecsapódás-gátló, ami megakadályozza, hogy a mászó babánk az ujjaira húzza az ajtót, vagy odacsukja a kezét.

Ne feledkezzünk meg szekrényzárral védeni azokat a szekrényeket, tárolókat, amelyekben nem gyereknek való dolgokat tárolunk. Ugyanez érvényes a fiókokra is.

A fürdőszobában nagy segítség lehet egy wc-zár, ami a pancsolni szerető gyerkőcöket akadályozza meg abban, hogy a wc kagylóban játsszanak. Ugyanide érdemes beszerezni egy olyan fellépőt, aminek csúszásgátlós talpa és felülete van, jól jön a fogmosásnál.

A konyha nem gyereknek való környezet, de ha olyan a lakásunk, ahogy nem lehet elkülöníteni, akkor néhány dologra itt is figyelnünk kell. A sütőre és a tűzhelyre különösen ügyeljünk. Ha nem gyerekbiztos a sütőajtó (néhány sütő ajtaja sütés közben is hideg), szerezzünk be rá védőrácsot, a tűzhely köré pedig védőlapot.

Az apróknak óriási kihívás a lépcső, és rendszerint meg is akarnak mászni minden lépcsőt, amit látnak. Nem csak lépcsőhöz, de a szoba vagy konyha ajtajához is felszerelhetünk biztonsági kaput, amit a gyerkőcök nem tudnak kinyitni, így a gyerekszobából vagy akár a bababiztossá tett nappaliból egy hatalmas járóka lehet.

A baba-biztonsági eszközök nem helyettesítik a szülői felügyeletet, ezért nagyon fontos hangsúlyoznunk, hogy a bababiztos lakásban sem szabad magára hagyni a babánkat, hiszen nem készülhetünk fel mindenre. Hovatovább, a gyerekek elképesztően leleményesek, bármiből képesek magukra veszélyes dolgot varázsolni. A feladat nem egyszerű, de ha időben elkezdjük megtanítani nekik, hogy mi játék számukra, és mi nem, a saját dolgunkat is megkönnyítjük a későbbiekben.

Ehhez próbálunk tippeket és tanácsokat nyújtani az adott rajz segítségével: http://www.neobaby.hu/kep/tanacs_bizt_4.jpg

  1. Fiókzár, fiókakasztó kampó:
    A fiókzár segít megelőzni, hogy az érdeklődő kisgyermek teljesen kinyissa a fiókot és hozzáférjen a fiók tartalmához. 
    2. Konnektordugó:
    A konnektorvédő talán a legfontosabb bababiztonsági eszköz. A dugót egyszerűen behelyezzük a konnektorba, így elkerülhető, hogy a gyermek belenyúljon, és baleset keletkezzen. 
    3. Leesés gátló:
    Megakadályozza a gyermek leesését az ágyról, miközben álmában forog. 
    4. Biztonsági ajtórács:
    Az ajtórácsokat elsősorban lépcső le-és feljárókhoz célszerű tenni, megelőzve, hogy a gyermek leguruljon a lépcsőn. Azonban helyezhetjük akár olyan helyekre is, amit el szeretnék gyermekünk elől zárni (pl.: erkély ajtó, vagy akár háziállat elkülönítésére) 
    5. Szekrényzár:
    A szekrényzár segít megelőzni, hogy az érdeklődő kisgyermek teljesen kinyissa a szekrényt és hozzáférjen a tartalmához. 
    6. Csúszásgátló:
    Fürdőkádban, zuhanyzóban, vagy bármilyen csúszós felületre helyezve, megakadályozza a gyermek megcsúszását. 
    7. Felfújható védőburkolat csaptelepre:
    A csaptelepre felhelyezve, felfújjuk, így az megakadályozza, hogy a gyermek beüsse a fejét, száját. 
    8. Wc-zár:
    Megakadályozza, hogy a gyermek felnyitogassa a wc fedelét, és esetlegesen belenyúljon. 
    9. Éjjeli-fény:
    Segíti az éjszakai tájékozódást. Illetve ha a baba felébred, nem fog félni. 
    10. Hűtőzár:
    Megakadályozza, hogy a gyermek kinyissa a hűtőt vagy odacsukja a kezét. 
    11. Tűzhely védő:
    A tűzhely gombjaira felhelyezve megakadályozza, hogy a gyerek el tudja tekerni. 
    12. Sütőzár:
    A tartós zárszerkezet távol tartja a gyermekét a sütőtől, segítségével nem tudja kinyitni azt. A biztonsági zár könnyen felszerelhető, használata felnőttek számára egyszerű. 
    13. Sarokvédő:
    Segít megvédeni a gyermeket az éles saroknál történt esés és ütődés hatásaitól. 
    14. Ajtóbecsapódás gátló:
    Megakadályozza az ajtó becsapódását, és a gyermek ujjának becsípődését.

Ha nem szeretnél órákat keresgéléssel tölteni, hanem jó volna egyszerre beszerezni az összes olyan bababiztonsági terméket, melyre saját lakásotokban szükség van, a NeoBaby kismama webárzuházában mindent egyhelyen megtalálsz: http://www.neobaby.hu/kategoria/baba-biztonsag-71/

forrás: http://www.neobaby.hu

 

PARTNEREINK

 

 

Baba Direct

Kapcsolat