“Anya, mesélj még!”

“Anya, meséld el még egyszer!”

Gyakran hallhatjuk a fenti mondatokat gyermekünktől, és ugyan sokszor érezzük nyűgnek a mesélést, mert fáradtak vagyunk, nézzük meg alaposabban, miért is olyan fontos a gyerekek számára a mese.

A mesével elültetjük gyermekünkben az optimizmus és a “jóban” való hit magjait. A mese a reménykeltés eszköze, mellyel a gyerekek megtanulják, hogy még a legnehezebb helyzetekből is van kiút, érdemes hinni és reménykedni a jóban. Másrészt a mese egy forgatókönyvet, cselekvési tervet, stratégiát is mutat a gyerekeknek, ahol megtanulják, hogy lehet elsőre nem minden sikerül, azonban a kitartás, a hit, a barátok segítsége képes a legkilátástalanabb helyzetekben is megoldást találni.

Mindenki máshol látja magát a mesében. Lehet éppen Piroskák vagyunk, és a nagymamához indulunk, de az is lehet, hogy a gonosz farkas szerepében érezzük magunkat, aki épp felfalja a nagymamát. Igazából mindenkinek mást jelent a mese, és mindenki máshol éli meg magát a mesében. Ami viszont nagyon fontos, hogy  ad egy “reményt” is, hogy bárhol is vagyok, a mese még nem ért véget…

A mesékben szimbolikusan információt kapunk, hogy mit is kell tennünk. Akár elmenni az Üveg-hegyen is túlra, vagy akár a Nap pitvarába, mind-mind cselekvésre ösztönöz, hogy ha valamit szeretnénk elérni, azért tennünk kell.
A gyermek a fantáziavilágában büntetlenül megélheti, ha ő most a gonosz szereplő szeretne lenni. Egy olyan színteret kap, ahol az érzéseit autentikusan átélheti, nem kell tartania attól, hogy a környezet mit fog hozzá szólni.

A kollektív hagyományokon keresztül pedig a mesék elültetik a gyerekekben a morális értékrendet, a közösségi hagyományokat.

Szülőként érdemes tudatosítani magunkban, hogy amikor mesélünk, mi vagyunk azok, akik beléptetjük gyermekünket ebbe a “varázsvilágba”, és kísérőként végig ott vagyunk mellettük, amikor eltévednek az erdőben, amikor elakad a lélegzetük, mikor előjön a sárkány, mikor átélik a katarzist, amikor legyőzik a boszorkányt.
Ezek mind-mind olyan élmények, ahol mesélőként mi sem maradhatunk potyautasok, ugyanúgy osztozunk gyermekünkkel az élményekben, és valahol ez a közös “meseélmény” még inkább erősíti a kapcsolatunkat, hiszen együtt győztük le a gonosz boszorkányt. 🙂

Walter Benjamin szavaival kívánom nektek, hogy ilyen mesélők legyetek gyermekeiteknek: “A mesemondóban az igaz ember önmagával találkozik.”

Tusori Eszter

www.tusorieszter.hu

További cikkeink

Biztonságos grillezés a kicsikkel

Ráharapni egy zöldfűszeres olajban pácolt, vajpuha csirkemellre, parázs felett sütött cukkinivel, padlizsánsalátával, szaftos, napon érett paradicsommal és egy szelet kovászos kenyérrel… ugye, neked is összefutott a nyál a szádban? Hm, de mi lesz a gyerekekkel, tüzet gyújtani, éles késekkel futkosni a házból ki-be nem éppen gyerekbarát program… pláne, ha a kismama vagy és hugi, öcsi éppen útban van…

Utazás, nyaralás és várandósság

Kismamáktól gyakori kérdésként hangzik el a nyári időszakban, hogy vajon mik azok a tevékenységek, amelyeket biztonsággal végezhetnek, elmehetnek-e a régóta tervezett utazásra, nyaralásra.

Hogyan ébredj kipihenten egy fárasztó nap után?

Egész nap azt hallod, hogy… Anya? Anyaa? Anyaaa? Apa? Apaa? Apaaa? S mire odaérsz, hogy lefektetted a gyerekeket, a lábadon alig állsz és csak bezuhansz az ágyba, miután a gyerekek elaludtak. De persze elaludni nem fogsz tudni, hiszen azon töröd az agyad, mit felejtettél el? Holnap mit csinálsz másként!? Úristen, a mosás! Másnap pedig minden kezdődik előröl, és olyan érzésed van, mintha csak pár perce hunytad volna le a szemed. 

Iskola- és ovikezdés: hogyan legyen zökkenőmentes -legalább otthon- a tanév?

Az ősz kezdete nem csak a nyár végét jelenti, hanem az új tanév kezdetét is. Akinek nincsen gyermeke, az is megérzi, hogy itt újabb év kezdődött: többen utaznak a tömegközlekedésen, nagyobb lesz az autós forgalom és az utcákon is többen sietnek a dolgukra. Ha pedig iskola vagy óvoda van a közelben, ez mind hatványozottan igaz. De mit tehetünk annak érdekében, hogy már az elején elcsípjük a rendetlenséget? Nézzük meg, hogy ebben az időszakban hol képes a leginkább megjelenni a kupi és mit lehet tenni ennek megakadályozására!

Házi kedvenceink: Cicák, Kutyák!

A szőrös családtagok mellé érkezik a gyermek? Nézzük, mik azok, amikre érdemes odafigyelned a gondtalan együttéléshez!

Várandósság hetekben – 20. hét

Babád fejlődése Már jól és biztosan érezhetőek a mozgások első baba esetén is. Forog, ugrál, úszkál, nem unatkozik és mivel a magzatvíz jelentős mennyiségben nő, így elég helye is van minderre. A méhed felső része a köldök magasságában található már. A véredből...

Várandósság hetekben – 19. hét

Babád fejlődése Babádnak egyre jobban nő a haja, bőrén pedig megindul a magzatmáz képződése. A magzatvízből kortyol a magzatmázból leváló darabkákkal együtt – ebből lesz majd a magzatszurok, az első béltartalom (sötétzöld, valóban szurokszerű).  Szívecskéje 140/perc...

Várandósság hetekben – 18. hét

Babád fejlődése Sokat mozog, boxol, forog, rugdos mostanra, így szinte biztos, hogy már érzed a pici mozgásait. Tejfogcsírái mögött a maradandó fogak csírái is kezdenek kialakulni – Neked ezért különösen fontos a kalciumban gazdag étkezésre figyelni! Kialakulnak az...

Várandósság hetekben – 17. hét

Babád fejlődése A babád elnyeri végleges formáját, de növekedése innentől gyors ütemben folytatódik. A zsírlerakódás megkezdődik a bőre alatt, így mire megszületik, már nem lesz ráncos. Kézujjai mellett már lábujját is kóstolgatja és a köldökzsinórt is szájába veszi -...

Falmatrica kisokos, avagy tippek és trükkök a falmatrica felhelyezéséhez

Az 5 részes falmatrica-cikksorozatunk első részében megnéztük, kiknek is ajánljuk a falmatricával való dekorálást. A mostani részben pedig megnézzük, mire érdemes figyelni a falmatricák felhelyezésekor.

Anyacsak1van – túlélőkalauz 2 kisgyerekhez

Éppen csak túl vagy a “nemalvásos” időszakon, végre jut egy pici időd magadra, mert a babád már 1-2 éves, szinte “önálló”. A nagyival is elvan, néha egyedül is játszik, sokat mosolyog. Esetleg már oviba megy, egyedül iszik, szépen fejlődik. És ekkor érkezik az örömhír: úton a kistesó! Mi lesz most? Hogyan fogsz tudni egyszerre két apróságot is ellátni, mindent megadni nekik? Hiszen nem tudsz kétfelé szakadni. Szeretnénk Neked segíteni pár hasznos tanáccsal.

Várandósság hetekben – 16. hét

Babád Kisbabádnak már szempillája is van, testét pedig egy piheszerű szőrzet borítja (ez a lanugo). A bőre olyan vékony, hogy átlátszanak rajta az erek. Végtagjai teljesen kifejlődtek, csontosodnak, ízületei is jól működnek; markol, rúg, bukfencezik – mint egy kis...

Várandósság hetekben – 15. hét

Babád Mivel a baba ízlelőbimbói már működnek – így a csípős ételeket, ha lehet, kerüld – hiszen a magzatvízben megjelenik az általad fogyasztott ételek íze. Szemöldöke is megjelenik lassan, bőre viszont olyan vékony, hogy az erecskék még átlátszanak rajta. Már hall is...