Elkényeztetjük a babát, ha megadjuk neki, amit szeretne?

Ha a csecsemőknek megadjuk azt, amit kérnek, nem feltétlenül jelenti azt, hogy elkényeztetjük őket. Igényeik megfelelő kielégítése az egyetlen módja az egészséges, autonóm gyermek nevelésének.

„Ne aludj vele, mert hozzászokik! Ne vedd fel annyit, hagyd sírni! Ne szoptasd tovább, már nincs szüksége rá!” 

Az édesanyák nap mint nap szembesülnek ezekkel és sok más hasonló kemény kijelentéssel. Az ösztön és mások véleménye között őrlődve sokan közülünk a zavartság és a bűntudat tengerébe süllyednek. Szülőként nem szabad hagyni magunkat! Ösztöneink és megérzéseink mindenkor segítenek nekünk a gyermeknevelés során. A babák tudják mire van szükségük és csak mi adhatjuk meg nekik azt. 

Adott ponton gyakran olyan tulajdonságokkal ruházzuk fel kisbabánkat, amivel még nem rendelkezik. Szándékosságot feltételezhetünk ott, ahol annak még nyoma sincs. Úgy gondoljuk, hogy minket keresnek, hogy minden pillanatban követelik a figyelmünket, sőt manipulálnak, illetve kihasználnak bennünket. Fontos megérteni, hogy a csecsemők kognitív fejlődése még nem éri el azt a szintet, hogy ilyen komplex gondolkodási folyamatokat hajtsanak végre. Ha sírnak, vagy ha valamit kérnek, az azért van, mert valóban szükségük van valamire. A szülők sokszor fojtják el ösztönös késztetésüket, hogy megvigasztalják babájukat, attól tartva, hogy elrontják őket. Más szavakkal, attól tartanak, hogy a kicsik rendkívül függővé vagy bizonytalanná válnak e „túlzott gondoskodás” miatt. 

Paradox módon azonban ennek az ellenkezője igaz. Elismert gyermekpszichológusok és szakértők is úgy nyilatkoztak, hogy ha önálló és komplexusoktól mentes egészséges gyermeket szeretnénk nevelni, akkor a legtöbb amit tehetünk, ha csecsemő korában rengeteget kényeztetjük.

Az élet első néhány hónapjában, évében kialakult kötődés az alapja egy egészséges személyiségfejlődésnek. A babában kialakult erős biztonságérzet teszi lehetővé számára, hogy félelem nélkül fedezze fel a világot, magabiztosan és kielégítetlen igények nélkül fejlődjön. Ahhoz, hogy ez az erős kötődés kialakuljon, elengedhetetlen a szülők szerepe. Fel kell tudni ismerni a baba igényeit és azokra következetesen reagálni kell. A kicsiknek pedig érezniük kell, hogy mindig szeretet és biztonság veszi őket körül, így fejlődik legjobban önállóságuk és függetlenségük. 

Ha egy kis gyermek elbizonytalanodik, fél, vagy nem bír meglenni szülei közelsége nélkül, az az esetek nagy részében azért van, mert az első hónapokban nem kapta meg azt, amire szüksége volt. Az ilyen gyerekekben gyakran alakul ki szorongás, vagy görcsös ragaszkodás, mert megpróbálják megkeresni és megszerezni azt, ami hiányzott számukra életük első szakaszában. 

Tanuljunk meg figyelni a babánkra és adjuk meg neki, amire szüksége van. Minden gyermek egy önálló kis világ saját személyiséggel és ritmussal. Ha arra kér bennünket a kisbabánk, hogy vegyük fel, tegyük meg örömmel. Ha arra kér minket, hogy szoptassuk meg többször, tegyük meg szeretettel, és élvezzük ezt a különleges, meghitt pillanatot kettőnk között. Ha szüksége van a közelségünkre éjszaka, akkor ne féljünk vele aludni. Tegyük azt, amit legjobbnak érzünk és tegyük bűntudat, vagy megbánás nélkül. 

Ha megfelelően odafigyelünk, gyermekeink megmutatják mire van szükségük és mikor készek változtatni, vagy továbblépni. Addig is élvezzük megfigyelni ahogy cseperednek, és árasszuk el őket szeretettel. Ez egész biztosan nem káros. 

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.