A rugalmasság olyan mentális tulajdonság, amelyből egyikünknek több jutott, mint másoknak kevesebb. Vannak, akik túlélnek több súlyos nehézséget is, míg mások számára a legkisebb megpróbáltatás is túl soknak bizonyul, akár bele is roppannak.

Márpedig az élet nem válogat, bárkinek osztja a különféle pofonokat, és csak rajtunk áll, hogyan védjük ki őket. De vajon mitől ellenállóbb egyikünk jobban, mint a másikunk?

És hogyan erősíthetjük magunkat? Polgár Ágnes

Ismeri a mondást? A jég hátán is megél. Na nem azért, mert nem fázós az illető, vagy olyan nagyon erős, hogy puszta kézzel a jégből iglut épít magának, hanem mert rugalmas.

Rugalmasak, ez a jó kifejezés azokra, akik ellenállóbbak. Hogy egy másik hasonlattal éljek, ők azok, akik hátán fát lehet vágni, kibírják. Igazi túlélők. Miért? Mert rugalmasabban tudják kezelni a nehézségeket. Mentálisan erősebben állnak a dolgokhoz mint azok, akik kevésbé tudnak jól alkalmazkodni a nehezebb élethelyzetekhez. Összeszorítják a fogukat és mennek előre.

Persze ez nem ilyen egyszerű. Az ellenálló képességet számos tényező befolyásolja. Elsősorban biológiai, vagyis az, hogy mit örököltünk eleinktől. De befolyásolja a neveltetésünk is, mit láttunk a szüleinktől egy-egy nehéz helyzetben. Hisztis kiborulásokat, mártírharcos szerepet, rémüldözést, meghátrálását, a problémák bagatellizálását, esetleg azok szőnyeg alá söprését? Avagy ellenkezőleg azt, hogy kesztyűs kézzel vették fel a harcot a különféle nehézségekkel, szinte zokszó nélkül, de nem mártírkért, hanem egyszerűen csak józanul, körültekintően, minden erejüket belevetve a megoldásba.

Mert a genetika mellett, a problémákhoz való hozzáállás, az egyén saját tapasztalataira is épül, amit maga körül látott, hallott. Amik megfontolandó vagy elkerülendő példával szolgálnak a számára.

Felnőtté válásunk során eldönthetjük, hogyan akarunk állni egy-egy nehézség előtt, és hogyan nem. Akarunk-e alkalmazkodni vagy sem. Mert az egész fejben dől el. Az is, hogy kérünk segítséget vagy sem, ha szükségünk van a mentális megerősítésre.

Rugalmasnak lenni egy életen át

Egészen kiskortól kezdve tanulható, hogyan birkózzunk meg egy nehézséggel. Először a szüleink tanítják nekünk. Vannak, akik nem is választhatnak, ha élni akarnak. Az élni akarás ösztöne már egészen korán küzdelemre sarkallja az egyént. Akár már az anyaméhben.

Az én kisfiam a 35. hétre született késői koraszülöttként, 1860 grammal. A méhlepény nem látta el a feladatát, teljesen elhalt körülötte, nem volt, ami táplálja őt, a köldökzsinór is a bal lábára tekeredett, így előbb érkezett. Mégis most 11 évesen makkegészséges. Az én kisfiam minden másban is azóta ilyen küzdő szellemmel bír. Még ha eleinte el is szomorodik egy-egy akadálytól, vagy egyenesen mérges lesz, ha valami nem sikerül neki, akkor sem adja fel. A fiam különleges bánásmódot igénylő gyermek, diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia tanulási nehézségekkel küzd, mégis jó tanuló.

Az emberi ellenállóképesség tulajdonképpen az egész életen át formálódik. A rugalmasság az életkor előrehaladtával növekszik, mivel az ember olyan készségeket fejleszt, amelyek megkönnyítik a legtöbbször visszatérő nehézség kezelését. Ide tartozik például a problémamegoldó képesség, a rugalmasság, az önszabályozás és az optimizmus. Rugalmasnak lenni tanulható.

A büszkeség is szerepet játszhat

A mi családunkat nem kerülték el a komolyabb betegségek. A rák sokunkat érintett. Engem is. Már gyerekként is azt láttam, bármilyen nehézség érte valamelyik felnőttet, az némán küzdött. Nem voltak titkok, a munkahely elvesztés, az anyagi gondok, a válás, a betegségek sem. Tudtam, hogy beszélnek róla a felnőttek, és segítik azt, akinek szüksége van rá. Semmit nem söpörtek a szőnyeg alá. Nem ítélkeztek egymás felett. És drámázni sem láttam senkit. Így amikor én lettem rákbeteg, akkor józanul szembenéztem az egésszel, és mindvégig úgy gyógyultam, hogy az lebegett a szemem előtt, itt a kisfiam, nem tehetem másként. Úgy éreztem, a büszkeségem sem engedi, hogy ne küzdjek meg a dolgokkal. Mert így láttam a szüleimtől, a felnőttektől.

Ha másokat kérdeztem arról, ők hogyan épültek fel egy-egy nehézségből, hogyan birkóztak meg a különböző nehézségekkel, otthoni problémákkal, anyagi gondokkal, válással, krónikus vagy súlyos betegséggel, balesetekkel, mind olyan választ kaptam, ami azt mutatta, hogy a gondokkal való megbirkózást, az ellenálló képességük erősítése, vagyis a mentális felépülés segítette. Agyban döntötték el, hogy túllendülnek a problémákon. Vagyis rugalmasan alkalmazkodtak az új helyzethez, amibe kerültek.

A rugalmasság fejleszthető

Vannak, akik úgy érzik, hogy nem lehet mindenre felkészülni. És ha nehézség éri őket, akkor csak lassan tudnak az új helyzethez alkalmazkodni. És vannak emberek, akik egyáltalán nem rugalmasak, a legkisebb nehézségeken is fennakadnak. Már az is legyűri őket, ha éppen fáj a fejük, vagy egy családtagjuk, munkatársuk nem úgy szólt hozzájuk, ahogy kellene.

Gyakorlati célokat sem tűznek ki maguk elé, vagy legalábbis egy-két dolognál többel nem bírnak megküzdeni egyszerre. Ha valami komolyabb probléma, veszteség éri őket, akkor hisztizni-dühöngeni kezdenek, sajnáltatják magukat, vagy elvonulnak a világ elől, hogy oldja meg más az életüket helyettük. Feladják a küzdelmet. Lemondanak bármiről. Új, jobb munkahelyről, barátságról, szerelemről és akár a saját egészségükről is. Nem rugalmasak, nehezen alkalmazkodnak.

A jó hír azonban az, hogy a rugalmasság, a mentális gyengeség nem az egyén szerves jellemzője, hanem olyan képesség, amelyet mindenki képes fejleszteni. Ha akar. A hangsúly az akaráson van.

Mit is jelent rugalmasnak lenni? Azt jelenti, hogy az első sokk után képesek vagyunk úgymond felülről, vagy kívülről nézni a problémát, nem engedjük, hogy mások befolyásoljanak vagy megingassanak bennünket annak a megoldásában. Kizárólag a megoldásra koncentrálunk, nem vagyunk hajlandóak fennakadni a probléma létezésén. Legfeljebb az első pillanatokban sajnáltatjuk magunkat, sírunk, borulunk ki, és csak annyi időre vonulunk el, míg összeszedjük magunkat, hogy utána cselekedni kezdjünk.

Ha más túlélte, én is túlélem

Mindenki fejlesztheti a saját rugalmasságát, saját ellenálló képességét. A saját erőforrások növelésének fontos része az öngondoskodás. Mindenki tanulmányozhatja saját ellenálló képességét, ha visszaemlékezik saját korábbi nehézségeire és arra, azokat hogyan oldotta meg. Vagy nem oldotta meg.

A legjobb módszer, ha elgondolkozunk utólag azon, hogyan lehetett volna legyőzni a múltban felmerült nehézségeket másként, ügyesebben, okosabban, gyorsabban. Néha azt is jó megnézni, hogy azokban a megoldásokban mi volt a jó és mi volt a rossz döntés a részünkről. Az ilyen túlélési történeteket érdemes megosztani másokkal, kikérni mások véleményét arról, vajon jól jártunk-e el, más hogyan cselekedett volna, illetve meghallgatni mások történeteit.

Így, ha újabb nehézséggel állunk szemben, akkor már attól is erősebbé vállhatunk, hogy tudjuk, hogy mások is túlélték azt, amit most nekünk kell, hiszen, ha nekik sikerült, akkor az nekünk is sikerülhet, csak küzdenünk kell!

Nehéz helyzetekben érdemes pozitív érzelmekbe fektetni, mert ezek segítenek cselekedni, megnyitni a gondolatokat az új, másfajta megoldások felé, és befogadni a másoktól érkező segítségnyújtást. A saját túlélésünkbe vetett hit erősíthet másokat is.

Rugalmasnak lenni a lehető legkifizetődőbb. Megvéd minket a traumák hatásaitól, és lehetővé teszi számunkra, hogy a nehézségek ellenére is jó életet éljünk. Ehhez, ha szükséges, kérjünk bátran segítséget életvezetési coach, pszichológus vagy pszichiáter szakemberektől. Csak ne adjuk fel!

20/11/2020 Szoknya és Nadrág Magazin
Szerző: Polgár Ágnes
Kép: Pixabay

Iskola- és ovikezdés: hogyan legyen zökkenőmentes -legalább otthon- a tanév?

Az ősz kezdete nem csak a nyár végét jelenti, hanem az új tanév kezdetét is. Akinek nincsen gyermeke, az is megérzi, hogy itt újabb év kezdődött: többen utaznak a tömegközlekedésen, nagyobb lesz az autós forgalom és az utcákon is többen sietnek a dolgukra. Ha pedig iskola vagy óvoda van a közelben, ez mind hatványozottan igaz. De mit tehetünk annak érdekében, hogy már az elején elcsípjük a rendetlenséget? Nézzük meg, hogy ebben az időszakban hol képes a leginkább megjelenni a kupi és mit lehet tenni ennek megakadályozására!

Anyacsak1van – túlélőkalauz 2 kisgyerekhez

Éppen csak túl vagy a “nemalvásos” időszakon, végre jut egy pici időd magadra, mert a babád már 1-2 éves, szinte “önálló”. A nagyival is elvan, néha egyedül is játszik, sokat mosolyog. Esetleg már oviba megy, egyedül iszik, szépen fejlődik. És ekkor érkezik az örömhír: úton a kistesó! Mi lesz most? Hogyan fogsz tudni egyszerre két apróságot is ellátni, mindent megadni nekik? Hiszen nem tudsz kétfelé szakadni. Szeretnénk Neked segíteni pár hasznos tanáccsal.

A szenvedélyek bűvöletében

Több vicces posztot is láttam mostanában, mémeket arról, hogy a szülők nem tudják, hogy tanszereket vegyenek vagy inkább még több bort, hiszen megint bizonytalanságot kelt a negyedik hullámról áradó kommunikáció. Megosztok pár gondolatot, ami szubjektíven felmerült bennem ezzel kapcsolatosan, hiszen orvos nem vagyok.

Elegáns nőiesség?

Szaranya A férjem szerint manapság már nem igazán létezik ilyen fogalom. Én szeretnék ennél optimistább lenni, de az tény, hogy ritka. Vajon miért veszik ez el? Emlékszem, mikor drága jó nagymamám 80 éves elmúlt már, de mikor elindultak nagypapámmal sétálni (inkább…

Dekoráljunk falmatricával a gyerekszobában!

Szaranya 5 részes cikksorozatunkban a MÖKKI design faldekorációs szakértői segítenek körüljárni a falmatricával való dekorálást. Az első részben megnézzük, kiknek ajánljuk a falmatricát és mikor érdemes inkább más dekorációs eszközt választani.   Az üres falak…

Carpe diem vs valóság

Szaranya Hogy vannak most a szülők valójában a másfél éve tartó vírus helyzet hatására? Kivel tudnak erről beszélni? Mi az elvárható és hol vannak a határaink? Mit tegyünk, hogy elég jól legyünk mindezek ellenére vagy közepette?   Mi történt 2020 februárja óta?   A…

Kuckót a gyerekszobába! 🙂

SzaranyaEz lehet sátor, bunker, bármi, ami pont akkora, hogy gyermekünk, és még a testvér, vagy a legjobb barát elfér benne.  A saját gyerekszoba is személyes territóriumukat jelöli ki csemeténknek, de annak „védettsége” nem azonos a bunkiéval.  A saját bunkert a…

Te is mindent megoldasz mások helyett?

SzaranyaValamelyik nap kint voltunk reggel a kutyákkal a futiban. Fire egyik lába alatt átfutott a póráz. Ki tudott volna lépni belőle. Én lehajoltam és megemelve a lábát, megigazítottam a pórázt és elindultunk haza. Barátnőm rám nézett és megkérdezte, hogy ugye…

Az Apavédő

Hogy miért lettem „Apavédő”? Számomra mit jelent ez?Hitvallásommá vált, hogy minden családfenntartónak legyen egy komoly személybiztosítási védelme.Ez egy nagyon szomorú történetnek köszönhető, ami gyökeresen megváltoztatta a szakmához való hozzáállásomat.2004….

Édesapák, nektek félig tele vagy félig üres az a bizonyos…?

Mindig beszélünk arról, hogy szegény nők, milyen szerepekben kell helytállni. Félreértés ne essék, három gyermekes anyukaként írok, és a saját életünkben is látom, hogy az édesapáknak pont ugyanolyan nehéz lavírozni a szerepeikben, ugyanúgy meg akarnak felelni, jól…

Iskolaérett család

Rengeteg szó esik arról, hogy egy nagycsoportos ovisnak mi mindent kell tudnia, minden készségekkel és kompetenciákkal kell rendelkeznie az első osztály megkezdése előtt. Emellett viszont nagyon kevés szó esik arról a holisztikus szemléletről, ami talán a siker kulcsa…

Férfiút! Nézzük most más szemüvegen át.

Férfiút! … Neked is a munkahelyi karrier ugrott be elsőre? Elhiszem. Nézzük most más szemüvegen át. Ismered a SHREK meséjét? Eszedbe jut a hagymás példa, ugye? Képzeld el, hogy hogyan épül fel az identitásod, ha egy képzeletbeli hagymaként tekintesz rá. Mik jutnak…

Mókás nyári játék ötletek a szünetre

A nyári szünet beköszöntével sok szülőnek fejtörést okoz, hogy milyen programokkal foglalja le gyermekét. Az óvodás korosztályt még jobban kell felügyelni, míg a kisiskolások hajlamosak látványosan unatkozni. Rengeteg érdekes program közül lehet válogatni a környéken,…

Elfogadás a szülők felé

Rossz szemmel néznek rád, amikor a gyermeked őrjöng? Otthon gyakran tépelődsz, amikor volt egy vita a családban? Kerülöd a családi összejöveteleket? Eltitkolod a családtagok elött a nehézségeket? Sajnos mindezek azt mutatják, hogy a családokban sokan nem éreznek kellő…

Mit is jelent a “kiégés”? Milyen jelekre érdemes odafigyelni

Gyakran halljuk, olvassuk, benne van a köztudatban a “burnout” kifejezése. Miben lehet “kiégni”? Szerintem bármiben, amit az ember rendszeresen csinál…:-) Az általam, a témában legjobbank tartott könyvben sincs “definíció”.  Talán a legegyszerűbb megfogalmazás,…

Gyerkőcök az oviba, anya vissza dolgozni. Vagy mégsem?

Amikor megjön a határozat vagy csörög a telefon… Érzelmi cunami. És rengeteg kérdés, bizonytalanság. Aggodalom a gyermekért és magunkért, borul a rendszer és a rutinok, megannyi tervezni, intézni való, és végre talán egy covid mentes nyár, élvezni kéne az utazást,…

Dühroham? Hiszti? Mi történik a gyerekemmel?

Megjelenik előtted is a kép? Ott állsz a gyermekeddel egy hatalmas áruház kellős közepén. Ő egy játékot AKAR,TELJES ERŐBEDOBÁSSAL és te nem tudod neki eljuttatni jól az üzenetet, hogy azt most nem viszitek haza…ÉS AKKOR ELSZABADUL A POKOL: csápolás, sírás,…

13+1 tipp a könnyebb mindennapokért

Olyan ötleteket olvashatsz lejjebb, amelyek segítenek abban, hogyan kezeld jól az idődet, avagy miként legyél hatékonyabb, kevesebb energia befektetéssel Ez az a terület, ahol a pontos tervezés és a rugalmasság, a folyamatos önreflexió kéz a kézben jár. Konkrét, a…

Hogyan bátorítsd introvertált gyermeked?

Ha gyermeked félénk vagy introvertált, akkor biztosan tudod, hogy megfelelő tanórán kívüli tevékenység megtalálása kihívást jelenthet… A népszerű csapat sportok, iskola utáni programok több szorongást okozhatnak, mint bármi más.

3 ok, amiért ne halogasd, ha gyereked játszani hív

Látod magad előtt? A gyereked játszik a szőnyegen: éppen garázst épít nagyban a kisautóinak. Közben daruzik, brümmög halkan vagy hangosan motyog is hozzá. Egyszer csak hangosan kikiált a játékból: -ANYU! GYERE! És akkor a fejedben elkezdi tekerni a mókuskereket a…

Gyermeknevelési IQ: A szülők 40 százaléka nem büntet

A szülők negyven százaléka arra törekszik, hogy ne büntesse meg a gyerekét, inkább elmagyarázza neki a helyes viselkedést – derült ki az eletrevalogyerek.hu Gyereknevelési IQ elnevezésű online felmérésből. A tesztet háromezer szülő töltötte ki, többségük…

Szívesen kölcsön kérnék egy kis szupererőt, hogy jobb legyen

Néha bizony mindenki elfárad. Ha sokat gyalogoltunk, egyszerűen leülünk pihenni. Ha sokat dolgozunk, akkor lazítunk egy időre. Hogy jobb legyen, és tudjuk tovább folytatni. De ha lelkileg fáradtunk el, akkor mit tehetünk? Kérjünk kölcsön egy kis szupererőt?…

Ez a 7 mondat segíthet a szorongó gyereknek

A szorongás alól nem kivétel sem a gyermek, sem a felnőtt. Az ovis csúfolódás, egy iskolai beadandó, felmérő vagy a munkahelyi, családi gondok is előidézhetik a félelmet. A szülők egyik fő feladata az, hogy enyhítsék gyermekeikben a feszültséget. Lisa Petsinis…

Az őrületbe kergetnek a gyerekeid?

Jól csinálod! – Egy pszichológus üzenete mindenkinek, aki rossz anyának érzi magát Rossz anyának érzed magad, akit néha őrületbe kergetnek a saját gyerekei? Íme a feloldozás egy pszichológustól, akinek üzenetét egy blogger anyuka osztotta meg – minden magában…

Sztárolt gyerekek és a kudarctűrés

SzaranyaEgy szülő számára a gyermeke egy csoda, mindenben a legjobb, legszebb, legfantasztikusabb. Ez így is van rendjén. Gyakran azonban a nevelés során ezt az érzésünket direkt közvetítjük gyermekünk számára, azaz mindent csodálattal figyelünk, amit gyermekünk…

Hisztimanók a családban – avagy mit tehetek, ha manipulál a gyerekem?

Szaranya Bizonyára előfordult már velünk is, vagy másoknál is láthatunk hasonló esetet, mikor egy gyerek hisztizik a boltban, krokodilkönnyeket hullat, mert valamit nem veszünk meg neki, valamit nem kap meg. Ilyenkor gyakran mi is frusztráltak leszünk, és…

„Bezzeg”-gyereknek lenni nem könnyű

SzaranyaBiztosan mi is emlékszünk gyerekkorunkból azokra a bizonyos mondatokra, hogy „Bezzeg a szomszéd Pistike…..”. Észrevétlenül ezek a „Bezzeg”-gyerekek a családunk részei lettek: a „Bezzeg”-gyerek mindig ügyesebben tornázik, mindig szófogadó, csendben tud maradni,…

Segítség! Intézményváltás!

SzaranyaMikor kerülhet erre sor intézményváltásra? Intézményen kívüli tényezők miatt: Az intézmény bezár: Ebben az esetben sajnos nekünk, mint szülőnek nem sok ráhatásunk van arra, hogy az intézményváltás megtörténik vagy nem. Ebben az esetben legfőbb feladatunk, hogy…

Bandázz úgy, hogy te legyél a bandavezér!

Ha családban élsz, gyerekeid vannak, nagyon fontos, hogy olyan pozíciót teremts meg magadnak, ami támogatja, hogy hatékonyan, nyugodtan, boldog légkörben érd el, hogy “vezető szerepbe kerülj”. Tehát gyermekeid könnyedén elfogadják döntéseidet és hagyják magukat…

“Anya, mesélj még!”

“Anya, mesélj még!” “Anya, meséld el még egyszer!” Gyakran hallhatjuk a fenti mondatokat gyermekünktől, és ugyan sokszor érezzük nyűgnek a mesélést, mert fáradtak vagyunk, nézzük meg alaposabban, miért is olyan fontos a gyerekek számára a mese. A mesével elültetjük…

Az elég jó családi nyaralás

SzaranyaMik segítenek abban, hogy emlékezetes és mindenki számára komfortos nyaralása legyen egy családnak? Adok ehhez kérdéseket és bízom benne, hogy válaszokat is. Olyan fogalmakat említek, amiket azt gondolom, nem lehet megkerülni ahhoz, hogy igazán emlékezetesen…

Kuckót a gyerekszobába! 🙂

SzaranyaRossz és jó konfliktuskezelés – mi a különbség?Egy magánéleti vagy munkahelyi konfliktus rendkívül stresszes lehet, főként, ha nem oldjuk meg, hosszú távra kihatnak lelkivilágunkra, egészségünkre és mindennapjainkra. Ezért fontos, hogy megfelelően megbeszéljük…

Ha úgy érzed rossz anya vagy

ROSSZ ANYA VAGYOK És úgy gondolod, hogy igazad van…ugye? Mert ma elvesztetted a türelmed és kiabáltál a lányoddal. Mert ma elfenekelted a fiad. Mert ma egész délután bekapcsolva hagytad a TV-t, hogy főzhess vagy takaríthass, vagy dolgozz, aludj, vagy csak egyszerűen…