Babád fejlődése

Babádnak egyre jobban nő a haja, bőrén pedig megindul a magzatmáz képződése. A magzatvízből kortyol a magzatmázból leváló darabkákkal együtt – ebből lesz majd a magzatszurok, az első béltartalom (sötétzöld, valóban szurokszerű).  Szívecskéje 140/perc sebességgel ver, hossza 22-23cm, súlya 200-260g.

Mi történik Veled?

Mostanra már minden bizonnyal teljes mértékben megszoktad állapotodat, túl vagy az első kívánósságon is (ha nem a sokadikon) és gondolataid nagy részét már tervezgetéssel töltöd. Jól teszed, nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a kialakult tervek megvalósítását, hiszen soha nem lehet tudni, hogy a baba tényleg kivárja-e az orvos által megjelölt időpontot.Gondoljátok végig, mekkora hely, szoba áll rendelkezésre a baba fogadásához és milyen költséget engedhettek meg magatoknak. Ha előre kiszámoltok mindent, és valóban nem tértek el tőle (jelentősen), akkor nem lesz felesleges vita az anyagiak miatt. Nem feltétlenül kell újat vásárolni mindenből, bababútort például rengetegen adnak el pár hónap-év használat után, hibátlan állapotban – a bolti ár töredékéért. Nézzetek körül alaposan!

Tipp

Válasszatok olyan bútort, mely kislánynak és kisfiúnak is megfelelő lehet. Mert, bár már tudható a baba neme, ha mégis megviccelne benneteket :), egyszerűbb egy kislányos falat semleges vagy inkább kisfiús színre átfesteni, mint egy már megvásárolt, összeszerelt (így használtnak minősülő) bababútort árában (és időben) eladni. A szoba színének megválasztásakor is okos döntés lehet a mindkét nem számára megfelelő szín, bőven ráértek a kicsi 2-3 éves korában átfesteni olyanra, amilyen Neki is tetszik :-).

Mozgás

Hogyfelesleges energiáidat levezesd, mindenképpen figyelj a napi mozgásra, főleg ha ülőmunkát végzel. Érdemes több sétát beiktatni a mindennapjaidba. Ez segíti a csípő körüli izmok és a derék átmozgatását, lazítását is, valamint az állóképességet is növeli.