Rád várva 29 – 32. hét

29.hét

Babád fejlődése:

Haja már szépen megnőtt, amit 4D ultrahangon nagyszerűen láthatsz, bőre is láthatóan egyre kevésbé ráncos. Fejecskéjét már a fény felé fordítja, így kislámpával pocakodon átvilágítva játszhatsz akár Vele. Agya már tökéletesen tudja szabályozni a légzés funkciót és a testhőmérsékletet.

Hossza 36-38cm, súlya 1300-1400g.

Mi történik Veled?

Ha eddig még nem tetted meg, lassan érdemes kitalálnod és egyeztetned munkahelyeden, hogy meddig szeretnél még dolgozni. Lehet, hogy úgy érzed, semmi baj nincs azzal, ha az utolsó pillanatig ki sem szállsz a mókuskerékből, de hidd el, nem árt, ha van időd pihenni, lelkileg felkészülni kisbabád érkezésére.

Általános orvosi ajánlás szerint legalább 4 héttel a szülés várható időpontja előtt érdemes megkezdeni a szülési szabadságot, de ha szeretnéd, akár korábban is indíthatod azt – ilyenkor egyeztess orvosoddal, hogy írásos javaslatba adja azt. Nem baj, ha nincs különösebb teendőd, a belső nyugalom és csend nagyon fontos, nem csak Neked, de babád számára is. Ez lehet az az időszak, amikor igazán egymásra tudtok hangolódni – ne hagyd elveszni ezeket a pillanatokat.

Tipp:

Ha olyan munkahelyed van, próbáld feladataidat időben elvégezni, illetve gondoskodni arról, hogy míg nem vagy, addig valaki megfelelően helyettesítsen. Ha hosszabb időtartamra szándékozol babáddal maradni (1-3 év) valószínűleg határozott szerződéssel fel fognak venni valakit helyetted – az Ő betanítása, hogy majd minden a régi kerékvágásban várjon, valószínűleg a Te feladatod lesz.

Ha azonban szeretnél már a törvényi lehetőségek által biztosított fél év után újra munkába állni, lehetséges, hogy csak kollégáid közt kerülnek szétosztásra feladataid. Felkészítésükre mindenképpen szánj időt, hogy fél év múlva úgy tudd folytatni a munkát, mintha abból ki sem estél volna. Érdemes azonban megfontolni, hogy megéri-e ennyire hamar elválnod, akár fél napra is kisbabádtól. Ez az az időszak, amikor a legtöbbet tudja tanulni napról napra és minél több esemény, tapasztalat kapcsolja hozzád, annál erősebb lesz a jó értelemben vett kötődés köztetek.

Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor az ember nem dönthet a szívének megfelelően, de ha mégis van erre lehetőséged, fontold meg.

30.hét

Babád fejlődése:

A testét borító szőr egyre inkább eltűnik, annak ellenére, hogy sok babának még mindig látható a fülecskéjén egy kevés a születése után (képzeld, mennyi lehetett rajta eredetileg :-)) Köhög, csuklik, ficánkol – ezeket már mind-mind érzed.

Hossza 38-39cm, súlya 1,5kg.

Mi történik Veled?

Ahogyan babád egyre tudatosabban próbálgatja, mi mindent is tud már, mozgásai közben újra és újra nyel a magzatvízből és csuklik. Ezt az ütemes kis rángatózást pedig méretének köszönhetően már nem csak érzed, de akár láthatod is. Próbálj minél többet pihenni, ahogyan jólesik, felállásnál azonban próbáld mindig megtámasztani pocakodat, hogy elkerüld annak megfeszülését. Előfordulhat, hogy légszomjat is érzel, ami teljesen normális, hiszen tüdődnek egyre kevesebb helye lesz.

Tipp:

Bár úgy érezheted, egyre kevesebb séta is kifáraszt, ne mondj le róla, hiszen a friss levegőre fokozottan szükséged van. Lassíts a tempón, vagy oszd el úgy a levegőzéseket, hogy egy kis séta után le tudj ülni, mondjuk egy parkban pár percre, majd megint séta. Nem számít, hogy lassan mindent dupla annyi idő alatt végzel el – a természet ezzel is a szülés utáni időszakra készít. Akkor úgyis le kell lassítanod a baba ritmusára.

31.hét

Babád fejlődése:

Egyre összetettebb mozgásokra képes idegrendszerének fejlődésével, körmei is az ujjak végéig érnek. Bőre már babarózsaszín és hőszabályozása is működik, tüdeje viszont még kicsit éretlen.

Innentől kezdve súlya, ami ezen a héten kb. 1600-1700 g gyorsabban nő, mint a hossza. Ez most 39-41 cm körül mozog.

Mi történik Veled?

Egyre erőteljesebben jelentkezhetnek a légszomj és a gyakori vizelési inger, mivel babád súlya ütemesen nő. Attól függően, hogy milyen irányba fekszik éppen, rugdoshatja hólyagodat vagy ráülhet, esetleg tüdődet tolhatja felfelé a kelleténél jobban, de gyomrodat sem fogja kímélni ebben az esetben.

Tipp:

Ha eddig még nem tetted meg, most már tényleg ideje összekészíteni a kórházi csomagokat, ha viszont készen állnak, egy utolsó ellenőrzést azért végezz, hogy valóban mindent összecsomagoltál-e? Nem árt, ha van egy lista a tetején, hogy mik azok, amiket csak indulás előtt teszel bele (pl. fogkefe, fésű, stb.), hogy ne akkor kelljen kapkodni, ha esetleg korábban szeretne világra jönni a baba, mint vártátok.

Mivel nem igazán lehet kiszámítani, hogy milyen forgalom lesz a kórházba menet, vagy várható-e aznap elterelés, baleset – érdemes legalább egy, de ha lehet, két alternatív útvonalat is keresni és le is járni azokat, hogy időben mennyi pluszt jelentenek. Van, hogy minden perc számít, a GPS pedig ugyan jól jöhet, de nem feltétlenül kell rá hagyatkozni.

32.hét

Babád fejlődése:

A nap nagy részét babád átalussza, helye is egyre kevesebb. Ha kisfiút vársz, heréi mostanra már leszálltak.

Hossza 41-43 cm, súlya 1800-2000g.

Mi történik Veled?

Tested egyre inkább felkészül a szülésre – egyre többször érezhetsz kisebb összehúzódásokat. Keringésedet egyre jobban terheli a megnövekedett vér és visszatartott víz mennyisége, így fontos, hogy minél többet tartsd lábaidat felpolcolva az ödéma és a visszeresedés elkerülése érdekében.

Ha várandósságod vége a meleg hónapokra esik, a vizesedés lehetősége jóval nagyobb, de ezért ne fogyassz kevesebb folyadékot, hiszen babád számára fontos, hogy a magzatvíz folyamatosan frissülhessen.

Tipp:

Mivel gyomrodnak egyre kisebb helye van, újra érezheted az égő érzést – kezeld ugyanúgy, mint várandósságod elején.  Készíts az ágy mellé pár falatot reggelre, és ha elindulsz, legyen nálad mindig valami rágcsálnivaló.

További cikkeink

Kuckót a gyerekszobába! 🙂

SzaranyaEz lehet sátor, bunker, bármi, ami pont akkora, hogy gyermekünk, és még a testvér, vagy a legjobb barát elfér benne.  A saját gyerekszoba is személyes territóriumukat jelöli ki csemeténknek, de annak „védettsége” nem azonos a bunkiéval.  A saját bunkert a...

Te is mindent megoldasz mások helyett?

SzaranyaValamelyik nap kint voltunk reggel a kutyákkal a futiban. Fire egyik lába alatt átfutott a póráz. Ki tudott volna lépni belőle. Én lehajoltam és megemelve a lábát, megigazítottam a pórázt és elindultunk haza. Barátnőm rám nézett és megkérdezte, hogy ugye...

Napvédelem a gyermekek számára

Megérkezett a nyár, mindenki élvezi a napsütést. Azonban fontos odafigyelni a saját és gyermeikeink bőrére is. Enek fontosságáról nem lehet eleget beszélni , mindig aktuális téma. dr. Kovács Barbara a Caola Zrt. szakértője írt ebben a témában egy rendkívül hasznos...

Kinőtte a gyermeked a kiságyat?

Minden gyermek életében eljön az a pont, amikor kinövi a gyerekszobát. Ilyenkor aktuális a komplett ifjúsági-bútor vásárlás. Általában a 9 – 13 év közötti időszakban hangzik el leggyakrabban a kérdés: mikor alakítjuk át a szobámat?Hatalmas lépés ez a felnőtté...

Az Apavédő

Hogy miért lettem „Apavédő”? Számomra mit jelent ez?Hitvallásommá vált, hogy minden családfenntartónak legyen egy komoly személybiztosítási védelme.Ez egy nagyon szomorú történetnek köszönhető, ami gyökeresen megváltoztatta a szakmához való hozzáállásomat.2004....

Édesapák, nektek félig tele vagy félig üres az a bizonyos…?

Mindig beszélünk arról, hogy szegény nők, milyen szerepekben kell helytállni. Félreértés ne essék, három gyermekes anyukaként írok, és a saját életünkben is látom, hogy az édesapáknak pont ugyanolyan nehéz lavírozni a szerepeikben, ugyanúgy meg akarnak felelni, jól...

Iskolaérett család

Rengeteg szó esik arról, hogy egy nagycsoportos ovisnak mi mindent kell tudnia, minden készségekkel és kompetenciákkal kell rendelkeznie az első osztály megkezdése előtt. Emellett viszont nagyon kevés szó esik arról a holisztikus szemléletről, ami talán a siker kulcsa...

EQ az új IQ?

Ma már a csapból is folyik a sok beszélgetés az érzelmi intelligenciáról, azaz az EQ-ról. Pontosan mi is az EQ? Egyáltalán miért kell, és kinek kell? Mi a különbség az IQ és EQ között? A gyereknél szükséges-e, kell-e fejleszteni az EQ-t? Hiszen a szomszéd anyuka sem...

Férfiút! Nézzük most más szemüvegen át.

Férfiút! … Neked is a munkahelyi karrier ugrott be elsőre? Elhiszem. Nézzük most más szemüvegen át. Ismered a SHREK meséjét? Eszedbe jut a hagymás példa, ugye? Képzeld el, hogy hogyan épül fel az identitásod, ha egy képzeletbeli hagymaként tekintesz rá. Mik jutnak...

Mókás nyári játék ötletek a szünetre

A nyári szünet beköszöntével sok szülőnek fejtörést okoz, hogy milyen programokkal foglalja le gyermekét. Az óvodás korosztályt még jobban kell felügyelni, míg a kisiskolások hajlamosak látványosan unatkozni. Rengeteg érdekes program közül lehet válogatni a környéken,...